Magyar politika és közélet, mi más?!

Csinn Bumm Cirkusz

Csinn Bumm Cirkusz

Önfeljelentés: Csaltam a Nemzeti Konzultáción

2017. november 25. - Magyarulaszlo

Úgy döntöttem, ellenőrzöm, hogy igazak-e a hírek a Nemzeti Konzultáció internetes felületének gyengeségeiről. Alig egy órán múlva már egy tömeges hamisítást elkövető csaló nézett vissza rám a tükörből. Hiszek a nyilvánosság erejében, úgyhogy publikálom az eredményt, aztán vihet a TEK.

Komolyan veszem a nép akaratát

a demokrácia lényege, hogy a fontos döntéseket együtt hozza meg a nemzet. Komolyan veszem a Nemzeti Konzultációt is, melynek üzenete alapjaiban határozza meg a magyarság és fattyaim jövőjét, ezért úgy döntöttem, hogy magam auditálom a nemzeti kormány nemzetvédő szándékát szentesítő online felültet.

Rutinos mozdulatokkal elkezdtem kitölteni a regisztrációs űrlapot.
Sikerült, jól elmondtam a véleményem.

Gondoltam egy merészet, és megpróbáltam Orbán Viktor nevében szavazni.

SIkerült.

viktor_1_1.png

Aztán sikerült még 17-szer, na nem ugyanazzal az e-mail címmel, de a rendszer bármit elfogadott, amibe legalább egy kukacot "@" tettem, én pedig eléggé kreatív tudok lenni: orban@geci.hu, orban@magyaratok.hu, orban@sosehazudok.hu, orban@isten.hu, stb...

Ezt a rendszert egészen biztos, hogy ravasz elmék alkották. Úgyhogy gondoltam vegyünk egy lehetetlen esetet: a rezsibiztos nevével tuti, hogy nem tudom majd támogatni a Soros plánt.
Elképesztő, de ez is sikerült. Zsinórban 12-szer.

nemeth.png

Aztán jött Rogán Szicília, Lázár és még sokan mások...

szicilia.png
Alig egy óra alatt 42-szer mondtam el a véleményem mások helyett.

Aztán egyszercsak összeroppantam.
Helikopter hangját hallottam - pedig zárva volt az ablak -, egyértelmű! Hagyják, hogy csaljak, aztán azonnal kiderítik, hogy hol vagyok és jól lecsapnak rám, mielőtt posztolhatnék egyet valami kalóz-oldalon.

De mégsem. A helikopter eltávolodott.

Vajon most bűnöző vagyok?

Egyáltalán van bármilyen következménye annak, ha több száz vagy több ezer szavazatot hamisítok??
Kíváncsian elolvastam az Adatvédelmi tájékoztatót, de abban semmi sem vonatkozott arra az esetre, ha neadjisten visszaélek más adataival, vagy fiktív adatokkal szavazok. Márpedig akkor ez azt jelenti, hogy nincs tiltva semmi, tehát nemcsak hogy lehet, hanem kifejezetten

szabad csalni az adatvédelmi tájékoztató szerint!

De lássuk csak, miket ír még ez a nagyszerű dokumentum:

A konzultáció interneten keresztül történő kitöltése hitelesítéshez kötött. A kérdőív kitöltéséhez személyes adatai (nevének, életkorának és e-mail címének) megadásával hitelesítheti magát.

Hát ebből a mondatból csak a névelőket szabad komolyan venni. Először is, nincs semmiféle hitelesítés a honlapon. Bármilyen névvel, e-mail címmel részt lehet venni. Próbáld csak ki nyugodtan, nincs következménye.

A fentiekre figyelemmel az adatkezelés célja az, hogy a konzultációban csak a 18. életévét betöltött magyar állampolgárok vehessenek részt és egy személy csak egy alkalommal tölthesse ki a kérdőívet...

Na ez a része stimmel, jól bepirul minden 17-nál kisebb szám az Életkor mezőnél és bizony nem hagyja, hogy kétszer használjam ugyanazt az e-mail címet.

... Magyarország Kormánya a jövőbeni kapcsolatot tartson Önnel.

Nem világos, hogy hogyan akarnak mondjuk félmillió fiktív e-mail címmel levelezni, de lelkük rajta, hajrá!

A személyes adatokat a véleményadatoktól elkülönítve, titkosítva tárolja.

Aha.
Tehát utólag senkinek a szavazatát nem lehet ellenőrizni, hitelesíteni. Ha minden más stimmelne, ez a mondat akkor is halálos sebet ejtene a Nemzeti Konzultáció habtestén.

Szavazni akár külföldről is...

szavazhatnék, ami nemzetbiztonságilag komoly veszélyt jelent. Igen, mert ezen a szavazáson bárhonnan, bárki, még a migránsok milliói is részt vehetnek, akadálymentesen!

Hát mit tesz ez a nemzeti kormány, ha halálos, örökifjú ellenfele egy erősebb Facebook kampányt indít az egész világon a letagadott Soros-terv megmentéséért? Vagy mi van, ha Steven Colbert ismét akcióba lép? És honnan tudhatjuk, hogy az 1,7 millió szavazatot nem Vlagyimír Putyin digitális hadserege szállította vezírünknek?

Már nem is várom a TEK-et

Ha van egy csöpp eszük, akkor nem jönnek ide. Úgy tűnik, hogy nem követtem el semmit, mert ez a rendszer egyenesen úgy van kitalálva, hogy egyszerűen, ellenőrizetlenül, nagy tételben lehessen csalni.

Továbbmegyek, egy ilyen tróger módon összeállított kérdőív eredménye alapján én még a hétvégémet sem merném megszervezni, nemhogy egy ország sorsáról nyilatkozni. Ha szorult egy kis hazafiasság a TEK legénységébe, akkor azért dolgoznak egy kicsit és

elfogják az igazi csalót: Orbán Viktort

Mert nem én csinálok viccet a magyar demokráciából, hanem az, aki egy ilyen vállalhatatlan rendszert megrendel, felépít és használatba helyez.
Mert nemcsak gazemberség, a magyar nép megtévesztése, hanem egyenesen hazaárulás, ha erre a hiteltelen, komolytalan, Nemzeti Konzultáció nevű viccnek álcázott csalásra hivatkozva bármilyen döntést meg merészel hozni.

Lázár János az imént nyilatkozta, hogy nem baj, hogy ilyen gyenge az online rendszer, mert ők megbíznak a magyar emberekben.

János, a magyarokkal semmi gond, mi Bennetek nem bízunk, ez a helyzet.

Nem akarok tippeket adni az ellenzéknek

de azért egy dolgot le kell szögezni: akár komoly támadási felület is lehetne ez a kampány a kormány vastag bőrpáncélján, hiszen tényleg nem olyan nehéz megszervezni egy világméretű kampányt a becsületes, segítőkész magyarok mellett, ráadásul elég bénán nézne ki, ha mondjuk 50 millió szavazat érkezne erre a buta kérdéssorra.

Másrészt, a rendkívül gyenge kivitelezés - nincs semmiféle hitelesítés, nincs e-mail cím ellenőrzés, nincs regisztráció, stb. - nyilvánvalóan nem véletlen, eszük ágában sincs hiteles adatokat közölni, majd a hasukra csapnak, "2 millióan Soros-ellen" és nincs itt kérem semmi látnivaló, működik tovább a médiagépezet. Aki pedig megkérdőjelezi a nemzetvezető marketingkampányának az eredményét, az Sorost és a Sátánt védi, Gyurcsány kottájából olvas és jól megnézheti magát, amikor még a Soros és Krisztus tanai ellen küzdő magyar katolikus kar is kiátkozza.

Ez tudatos csalás, szó sem lehet véletlenről

A tudatos mulasztás tényét bizonyítja az is, hogy a fejlesztést nem egy kezdő zöldfülűre bízták, hanem az IdomSoft nevű 6 milliárdos állami IT cégre, amelynek rendszerei "kiállták a próbát a 2002 utáni országgyűlési, önkormányzati és európai parlamenti választások, illetve népszavazások idején is". Kíváncsi lennék az Idomsoft vonatkozó szerződésére. ha ugyanis  a megoldást valamilyen hitelesítési funkcióval ellátva rendeltek meg, akkor a cég hibázott, ebben az esetben a konzultáció viszont a technikai elégtelenségek miatt szabálytalannak minősül. Ha viszont nem volt feltétel a konzultáció résztvevőinek a hitelesítése, akkor a vezetőink árultak el Bennünket és szolgáltatnak ki az orosz medve befolyásának vagy a liberális kozmopoliták digitális kütyükkel hivalkodó tömegeinek.

Még egyszer, mert fontos:

A 2018-as országgyűlés választások lebonyolításának informatikai támogatását ugyanaz a cég végzi majd el, amelyik a Nemzeti Konzultáció nevű csalás megvalósításához asszisztált.

Élezhetjük a kaszákat...

A bejegyzés trackback címe:

https://csinnbummcirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr6313378319

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: SOROS TERV az maga Orbán Viktor 2017.11.27. 09:46:27

Világnézetet, vallást, pártot, küzdő társakat, barátokat, politikai irányt váltani neki nem probléma. Persze sokan másoknak sem. Vona Gábornak - egykori tanítványának - például még nevet sem. (szül. Zázrivecz Gábor) Orbán Viktor szerintünk nemsokára ...

Trackback: Legnagyobb hazai liberális 26 éve Orbán Viktor 2017.11.27. 09:46:06

Orbán Viktor 1992 és 2000 között a Liberális Internacionálé tagja és alelnöke volt. A mikor a liberálisokat szidják, akkor őt szidják főként. Ha a balliberálisokat, akkor meg pláne, mivel Kommunista Ifjúsági Szövetség titkára is volt azt megelőzően.

Trackback: Lehetetlen ajándék kívánság 2017.11.27. 09:45:16

Télapó a kisgyereknek; Mit szeretnél karácsonyra? -Unikornist. -Légy reális? -Egy olyan kormányt, ami nem sérti a jogaimat és nem rabolja el a vagyonomat. -..... - Milyen színű unikornist akarsz?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jakab.gipsz 2017.11.26. 18:06:02

A választók névsora rendelkezésére áll a kormányoknak.

A kamu polgárokat, duma gépeket,a rendszer kidobja a kukába, mint a szemetet.

Szemfüles vagy de nem bizonyítottál semmit sem, sima kis összeesküvés elméletet hablatyoltál össze.

2017.11.26. 18:09:42

"Tulajdonosunk, a Magyar Állam..." - basszák meg, az ős IDOM fejlesztőit ismertem. Remélem, mind leléptek, amikor ez a koszos maffia rátette a mancsait a cégre :(

2017.11.26. 18:11:12

@Magyarulaszlo: de bazmeg, nagyon jó fejlesztőik voltak. Ilyen színvonaltalan hulladékokra hogy adhatták a nevüket???

2017.11.26. 18:12:03

@tudorka57: na, itt egy szaros pofájú fizetett fideSS troll.

Magyarulaszlo 2017.11.26. 18:20:35

@Jakab.gipsz: Amit én leírtam, azok tények. Te honnan tudod, hogy mi történik a háttérben? Lázár azt nyilatkozta, hogy ismerik a problémát, bíznak az emberek becsületességéében.

Hát én viszont nem bízom Lázárban.
Bocs.

Magyarulaszlo 2017.11.26. 18:24:32

@hullajelölt88: én is megnézném a szerződést :D biztos h minimum hétszámjegyű volt.
Pedig ezt a bullshitet kb. félóra alatt hozza össze egy junior.

Magyarulaszlo 2017.11.26. 18:28:15

@Jakab.gipsz: Szerinted a demokrácia úgy működik, hogy "becsszó hogy nem csalunk?"

Még egyszer, mert ez itt most szakmai kérdés: ez a rendszer NEM hitelesít. Amit leírtam napnál világosabban bizonyítja, hogy ez a rendszer alkalmas tömeges csalás elkövetésére.
még e-mail ellenőrzés sincs, de tegyük hozzá, hogy pusztán az e-mail címek alapján SEM lehetne azonosítani állampolgárokat.

Ez akkor lett vona valid, ha
1. Ügyfékapun keresztül törétnik
2. regisztrálni kell, és az adatok ellenőrzését követően fér hozzá a felülethez a delikvens.

Ez a rendszer nem alkalmas sem az azonnali, sem az utólagos hitelesítésre.

Stenonis 2017.11.26. 18:32:35

@$pi$:

Lekonzultáltam valós e-maillel (természetesen Soros tervét támogattam minden kérdésben) és nem küldött a rendszer nekem e-mailt a visszaigazoláshoz.

Szóval úgy kamu a konzultáció, ahogy van.

Lógás Hugó 2017.11.26. 18:33:13

Nem tudom mennyi ideig tartott, de ezalatt lehetett volna valami hasznosat is csinálni......
Tényleg képes voltál "geci@orbán" meg ilyen címeket bepötyögni? Hányadikos vagy?

Magyarulaszlo 2017.11.26. 18:35:08

@Lógás Hugó: A képek csak ilusztrációk ;)
Amugy sztem nem bűn és semmiképpen sem időpocsékolás leleplezni egy csalásra alkalmas kormányzati propagandát.

tudorka57 2017.11.26. 18:35:29

Többeknek szeretnék válaszolni, így egyben:

A politika világa a látszatokra, látszat keltéseken alapul.
Tetszik vagy sem, ez a helyzet és ezen nem lehet változtatni.
A politikusoknak nem azt kell mondaniuk és tenniük, amit el akarnak érni, mert akkor az ellenfél könnyen semlegesítheti őket. Azt kell mondaniuk és tenniük, ami olyan folyamatokat indít el, amelyek eredőjeként a ki nem mondott, de eredeti, csak gondolatokban létező tervük megvalósul.
Ez egy művészet és ez az oka annak is, hogy szinte folyamatosan "hazugságokat" kell mondaniuk és látszatokat kell kelteniük.
Gondoljatok csak olyan marhaságokra, mint pl., hogy a világ legnagyobb hatalmának elnöke, évről-évre, látványos rendezvényen megkegyelmez két pulykáknak. Röhej!

Ebben a népi konzultációban nem az a lényeg, hogy mindenki egyformát mondjon, hanem az, hogy sokan vegyenek részt rajta. A tömeges részvétel és a hozzá kapcsolódó Soros kampánnyal megalapozott bevándorlás ellenes végeredmény már egy olyan hivatkozási alap, amely segít a Kormánynak elérni a céljait az EU döntéshozatali rendszerben.

Tehát, ha a hebrencs ellenzékiek nem küldik vissza a papírt, az a végeredmény kialakulásában a Kormányt segíti. Ha visszaküldik, az is a Kormánynak jó, hiszen a tömeget növelik. Ahogyan az is, ha tömegesen küldenek be kamu email címekről Soroséval egyező véleményeket. Tehát bármit is tesznek az ellenzékiek az a Kormánynak jó. Ugyanis, annyi emailt nem tudnak beküldeni, hogy azt a másik oldal ne tudja semlegesíteni, sőt überelni.

Tök felesleges óriási költségekkel kifejleszteni, vagy venni egy szavazó rendszert, mert a pontosság mindig a hatékonyság, a könnyű kezelhetőség ellen dolgozik. És a végeredmény, tehet az ellenzék bármit, úgyis a bevándorlás ellenességet fogja támogatni.

Mellesleg, én több évet eltöltöttem az NSZK-ban és Belgiumban a 80-as években és sok európai országban jártam. Aztán később újra visszatérve ezen országokba, olyan mérhetetlen csalódás ért, hogy azt csak nagyon nehezen lehetne megfogalmazni. A 10-15 évvel korábbi életnek, nevezzük ezt ARANYKOR-nak, már nyoma sem maradt. Lepusztult környezet, kosz és piszok a korábban tisztaság helyett, mindenütt harmadik világból jött bevándorlók, romák, kéregetők, kukázók.

Azoknak a bősz liberálisoknak és ateistáknak, akik a keresztény tanokat kérik számon rajtuk, azt üzenem, hogy a Biblia arra tanít, hogy szeresd a felebarátaidat, mint tenmagadat. Arra nem tanít, hogy JOBBAN jobban kellene szeretni őket, mint önmagunkat.

Úgyhogy, amíg komoly gondjaink vannak, addig csak maradjanak a felebarátaink otthon és védjék meg önmagukat, az országukat, ahogyan mi is tettük évezredeken keresztül. Vagy haljanak hősi halált érte, ahogyan az őseinkl is tették a hazájukért, hazánkért.

Stenonis 2017.11.26. 18:35:29

@Jakab.gipsz:
Szerinted Magyarországon hány Kovács József, Horváth István, Kiss Katalin és Nagy Erzsébet van?
Hogy szűr a rendszer egy e-mail cím alapján?

Stenonis 2017.11.26. 18:36:20

@Jakab.gipsz:
Szerinted Magyarországon hány Kovács József, Horváth István, Kiss Katalin és Nagy Erzsébet van?
Hogy szűr a rendszer egy e-mail cím alapján?

2017.11.26. 18:37:19

@tudorka57: jó is az, amikor egy ilyen szarházi bérgyűlölködő a bibliára hivatkozik. :D

fidesz maszop dk egykutya 2017.11.26. 18:44:14

Vóóótmá mindig is akárhányszor akárhogy ki lehetett ezt tölteni. De meglátjátok, mind a 16 milliárd magyar ki fogja tölteni, és 99,6% egyet fog érteni azzal hogy sorost párhuzamosítani kell :)

tudorka57 2017.11.26. 18:47:40

Szerintem érdemes elfelejteni ezt a polémiát az internetes szavazással kapcsolatban.
A világban létező "NO IP" és "kamu IP" szolgáltatások miatt nincs értelme az IP szűréseknek. Azok, akik tömegesen akarnak leadni a vélemények számát növelő adatlapokat, azok ismerik a trükköket. Azok pedig, akik heccelődni akarnak, azok semmit nem számítanak, csak önmagukat emésztik és hergelik.

Mellesleg, Soros, a vén, ravasz, számító, mindenkin nyerészkedő gazember nagyon megérdemli, hogy élete végén szembesüljön az elutasítottsággal, a csalásokkal, országok tönkretételével építgetett világának a szétesésével.

Magyarulaszlo 2017.11.26. 18:54:39

@tudorka57: hát, ez egyes, leülhetsz.

Nem hiszem, hogy azért kéne, hogy hagyjam, hogy átverjenek a politikusok, mert Szerintük nekem ez jó lesz így.
Csalással szereznek egy Eu parlamenti bunkósbotot, hogy aztán azt csináljanak amihez csak kedvük van? Nemáááár!!!!
Viktor azzal az ígérettel került hatalomra ó, hogy ő aztán a nép nevében fog kormányozni. Ez a konzultáció viszont azt tükrözi, hogy konkrétan leszarja, hogy ki mit gondol ami az ő fején van a korona.
Legyünk igazi demokraták
ne pedig ilyen igénytelenek...

kvadrillio 2017.11.26. 19:05:30

kurvára várom a híradót a hirtv-n....megérkezett a kínai kormányfő....HÁT NEM A SOROSAT NYOMJÁK BE ELSŐREHHH ! BESZAROK MINGGYÁÁÁÁ ! FASZOMAT ÉRDEKLI EZ A ROHADT SPEKULÁNS !.

mocser48 2017.11.26. 19:08:28

@Jakab.gipsz:

Tudsz te ennél jobbat is. Vagy ennyire futotta a tartótisztedtől az eligazításon?
A megadott adatokkal semmiféle ellenőrzést elvégezni nem lehet.

mocser48 2017.11.26. 19:14:16

@tudorka57:

soros ezen akkorát röhög, hogy még te is hallhatod. orbán és soros is maffiózó. Aztál lehet kicsit felhúzza magát orbánon és beszerez róla pár kompromittáló anyagot. Neki 1-2 milliárd csepp a tengerben, azért bármelyik orbán bérencet megveszi, aki viszi neki az anyagot. Csak az a kérdés, hogy foglalkozik-e a fideszes náci zsebdiktátorral.

Nácibácsi 2017.11.26. 19:17:05

@Jakab.gipsz: Drága intelligens barátom, mondjuk 25 éves Kovács Istvánból illetve 43 Szabó Lászlóból esetleg 36 éves Kis Andrásnéból mennyi van a választói névjegyzékben?
Hogy a manóba válogatnák ki őket...

tudorka57 2017.11.26. 19:19:06

@Magyarulaszlo:

Bocsáss meg, de az az igazság, hogy senkit nem érdekel, hogy Neked mi a véleményed a hatalom működéséről. A hatalom működése, egy ország működtetése és kül-, valamint belpolitikájának alakítása sokkal bonyolultabb és fontosabb dolog, minthogy abba lényeges beleszólása legyen egy embernek. Még a politikusok, katonák, országgyűlési képviselők közül is nagyon kevesen rendelkeznek olyan befolyással, hogy érvényesíteni tudja, legalább kis részben, az akaratát, elképzeléseit. Még Soros is csak irtózatos mennyiségű pénzzel, sok-sok ármánykodással, szervezete fenntartásával, befolyásos emberek lefizetésével, cselszövéssel, politikai irányzatok közötti lavírozással képes bármit is elérni.

Szerinted van reális választásod, ha pl. a hatalom úgy dönt, hogy behív katonának? Vagy államérdekből megszervezteti, hogy kábítószert, fegyvert találjanak nálad? Ilyesmi a világ minden országában megeshet bárkivel, még az USA-ban is. Lehetsz Te demokrata, vagy bármi más, ha egy hatalomnak van valami fontos érdeke, azt érvényesíteni tudja.

Az öntudat ide kevés. Szerintem inkább realistának kell lenni (boldogság recept)
:
Igazgasd azt, amire ráhatásod van.
Viseld el, amire nincs ráhatásod, kívül esik a mozgástereden.
Tanulj, hogy a két szituációt képes légy megkülönböztetni egymástól.

tudorka57 2017.11.26. 19:32:57

@mocser48:
Szerintem nincs igazad! Orbánt nem ejtették a fejére. Emlékezz vissza, évekig építgette a kapcsolatrendszerét, Merkellel, Putyinnal, V4-ekkel, és sok más országgal. Pontosan azért tette, hogy megerősödjön és még egy Soros sem legyen képes csak úgy neki esni. Hiába írat Orbán ellenes cikkeket amerikai lieberál-bolsi újságokban, hiába ereszti neki a Guy Verhofstadt féle vérebeit, a kutya (média) ugat, a karaván halad.

Az átlag ember véleménye annyiban számít, hogy időnként szavazhat. Éppen ezért sokkal okosabb, lélekemelőbb két választás között az éppen hatalmon levőkkel kooperálni, mert úgy sokkal könnyebb az érdekérvényesítés.

eßemfaßom meg áll 2017.11.26. 19:35:25

@Magyarulaszlo: "Nincs regisztráció, nincs e-mail ellenőrzés, nincs semmiféle regisztráció."

Csak kíváncsiságból kérdezem, a végtelen ingyenemailcimregisztrálás korában egy emailcimes regisztráció mennyivel emelné a rendszer megbízhatóságát?

ha kellene névlakcimszemélyiszámszemályigazolványszámujlenyomatellenörzés akkor meg azon menne a sírás

mocser48 2017.11.26. 19:38:27

@tudorka57:

orbán nemzetközi szinten egy senki, egy politikai hulladék. Lásd brüsszelezős kampánya, kirendelték, feldugtak a seggébe egy vibrátort, és rohant is haza leszedetni a plakátjait.
Hagyják, játszadozzon a szemétdombján. Majd ha eljön az ideje, akkor lecsapják, mint a taxiórát, max az egész ország belerokkan. Most hagyják, mert van kire mutogatni = az önjelölt magyar nácitól meg kell védeni az EU-t.
orbán addig valaki, amíg a szektája, a fidesz agymosott szavazói agyát ki nem lúgozzák.

Magyarulaszlo 2017.11.26. 19:41:53

@tudorka57: Tehát jobb realistán gerinctelennek lenni, mint hinni a demokráciában és jogállamiságban?
Az a vicces, hogy az efféle hozzáállást 100-ból 99-en legalábbis szégyellnék, te meg még büszke is vagy rá...

Ha a világ olyenekkel lenne tele mint Te, akkor még mindig a feudalizmusban senyvednénk...

eßemfaßom meg áll 2017.11.26. 19:42:00

@Magyarulaszlo: "Még egyszer, mert ez itt most szakmai kérdés: ez a rendszer NEM hitelesít."

Alapvetően nem is kell hitelesítenie.

Amikor visszaküldesz a kukából kiszedett 50db papíralapú konzultációs levelet akkor mi hitelesít? Ez nem egy választás, nem népszavazás, nincs jogkövetkezménye. Ez egy véleménygyűjtés.

d.j 2017.11.26. 19:50:05

@Jakab.gipsz: Lófaszt fognak ellenőrizni. Ha komolyan gondolták volna ezt az egészet, akkor egy ellenőrző mai a minimum elvárás. Gyakorlatilag az egész egy csalás és aki mást gondol az nem normális.

Magyarulaszlo 2017.11.26. 19:51:27

@eßemfaßom meg áll:
Amikor az ország legfontosabb kérdéseit kívánja megtárgyalni velem a Kormány, amikor sorsdöntő, a magyarság jövőjét alapjaiban befolyásoló kérdéseket címeznek hozzám, akkor:
- az a minimum, hogy vegyék komolyan a párbeszédet
- ne legyen robothadsereg által befolyásolható a véleménygyűjtés eredménye
- garanciát akarok arra vonatkozóan, hogy országom választott vezetői nem verhetik át a fejemet egy hasból mondott számmal.

Engem zavar, hogy viccet csinálnak egy fontos ügyből.
Téged nem?

Jakab.gipsz 2017.11.26. 20:14:26

@Magyarulaszlo: @Stenonis: @Nácibácsi:

Nem vagytok ti rossz emberek csak naivak és hiszékenyek.

A hatalom lényegét nem igazán értitek még meg, ami ott kezdődik ki irányítja és mire az "istenadta nép figyelmét" és ez számít.

Egy kiküldött kérdező iv, nem népszavazás hanem csak statisztika, és nyugodjatok bele jól képzett statisztikai elemzői vannak a kormánynak értik a szakmájukat ebben a jól összedrótozott szép új világunkban.

Ez a napirenden lévő Soros-terv pedig egy átkozottan komoly dolog, mit gondoltok miért akarnak egy nyőc osztályos Schultz-féléből a németeknek kancellárt csinálni, már ennyire le van butítva Európa és a nyugat, hogy ezt az agyrémet komolyan veszik. pontosan úgy mint amikor péklegényekből lettek a munkás vezetők, a kommunisták terror uralma alatt, fogalmuk sem lehetett arról amit műveltek.

Ma Orbánnak és a kormányunk az igazságért harcol a hazugságok ellen. Sajnos elégé bénán.

A magyar nép elleni háborút Kertész Ákos kezdte el, ne feledjétek a szavait: "genetikusan alávaló korcs a magyar( stb). Akikre kilövési parancs van kiadva.

Csakhogy tudjátok mi a Soros-terv lényege.

Akkor se higyjetek nekik, ha hamut szórnak a saját fejükre.

Magyarulaszlo 2017.11.26. 20:20:24

@Jakab.gipsz:
szerintem nincs az a nemzeti érdek, ami elfogadhatóvá teszi a:
- csalást,,
- gyűlöletkeltést,
- tömegmaniulációt.

Az érvelésedet már olvastam, Hitlert védték pontosan ugyanígy a gyávák, azt mondták: "nem baj, hogy kicsit furcsa, kicsit büdös és hogy csal, a lényeg, hogy igaz ügyért harcol.
Kertész Imre szavait pedig éppen Te támasztod alá "genetikusan alávaló gondolataiddal".

Tudod Te milyen egy igazi demokrata?

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2017.11.26. 20:28:34

@tudorka57: Te mit is tettél le Magyarország asztalára?
(Ami amúgy Mészáros Lőrincé már, csak hogy tudd. :-))

Az analógiáid teljesen elmebetegek.
Avagy: Ha van neted, máris hozzászólsz?

Ez nem infantilis ámokfutás, ha értenél hozzá, tudnád, hogy technikailag ennek egyszerűen NEM VOLNA SZABAD ÍGY működnie. Pont. (Olvass utána a BKV/T-systems/hacker sztorinak. Ez ugyanaz, csak mivel itt az állam az elkövető, semmi nem fog történni. Mert nekik mindent lehet.)

Vagy az Idomsoft dilettánsok gyülekezete, vagy ezt pont így kérték tőlük, mert leszarják, hogy ki mit ír be, vagy mi az eredménye. Hm. Tulajdonképpen lehet mindkettő is egyszerre.

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2017.11.26. 20:32:24

@fidesz maszop dk egykutya: Pontosan.

Már régen meg van írva a bejelentés az eredményről, a részvételről, a fantasztikusan egységes népakaratról, a pontos számokkal együtt.

Stenonis 2017.11.26. 20:33:37

@Jakab.gipsz:
Emlékszel arra, hogy pár évvel ezelőtt milyen bőszen konzultáltál a rezsicsökkentés megvédése miatt?
Most ez már a kutyát sem érdekli.
Épp aktuálisan Soros van színpadon.
Ez is egy politikai termék, mit korábban a rezsicsökkentés megvédése.

És még engem nevezel naivnak és hiszékenynek?
Úgy, hogy csont nélkül beszoptad Habonyék propagandáját?
2 év múlva majd valami új dologgal hülyítenek, akkor már senkit sem fog érdekelni a "Soros-terv".

A kormány semmilyen statisztikai következtetést nem von le a "visszaküldött" kérdőívekből. Mert nem ez a célja. 2 dolgot tart szem előtt:
1. Minél nagyobb számot bekamuzni, hogy a nem létező támogatottságát bizonygassa (szerinted milyen nemzetközi hatása lesz a magyar konzultációnak?)
2. Minél több közpénzt átjátszani haveri cégeknek a hirdetésekre, szaktanácsadásokra.

Soros évente kb. 250 millió forintot költ Magyarországon különböző alapítványok támogatására.A kormány alsó hangon 10 milliárd forintot költött el most reklámokra.
Arányban van a két dolog?

eßemfaßom meg áll 2017.11.26. 20:48:26

@Magyarulaszlo: az a konzulázi amire te gondolsz az a népszavazás

Magyarulaszlo 2017.11.26. 21:06:42

@eßemfaßom meg áll: Világos.
Akkor mire föl perlik most kormányék Hadházy Ákost, amiért pont azt mondta amit te (azaz h ez nem hiteles)?
Az Online Nemzeti Konzultációs felület alapján inkább kussolnia kéne a teljes vezérkarnak és azt mondani, hogy igen, ez egy hiteltelen számháború...

Magyarulaszlo 2017.11.26. 21:08:35

@bonifac: Jepp!
Felemelő értő füleknek zenélni :) :)

Jakab.gipsz 2017.11.26. 21:35:31

@Magyarulaszlo:

Kertész Ákos egy gyűlölködő ateista zsidó komcsi olyan akinek fogalma sem lehet a gondolkodás szabadságáról, a gyűlöletkeltés és a manipuláció, csalás ez a farizeusok eszköztárának a kellékei, ostoba zagyvaságokon kívül, mást értéket képtelenek teremteni.

Marad a sárga irigység és a gyűlölet minden olyan értelem ellen, ami kultúrát teremthet.

Kertész Imre mást és más módon hazudozott, rólunk a magyarokról, érdekes ezek a zsidók írók szeretnek folyékonyan hazudozni. Szóra sem érdemes, fűzfa poéták. Úgy mint Eli Wiesel nyugodjanak békében.

Jakab.gipsz 2017.11.26. 21:59:00

@Stenonis:

Sajnos a Soros-terv nem csak a pénzről szól, pontosan ugyan így kezdődött a második világháború is.

Ennek a paradigmának a feloldása ma a tét, vagy megismétlődik a történelem, ez matematikai.filozófiai igazság.

Ha nem állítjuk meg Sorost és az ateista maffia-filozófiát, akkor egészen biztosan bekövetkezik egy újabb világ égés.

A téma azért nehezen érthető mert az idő természetével és a hovatartozásával van összefüggésben.

Az idő pedig az információ áramlásának a sebességével kapcsolatos ami túlságosan felgyorsult, itt a bolygónkon.

Az amit politikai és társadalom filozófia ként ismerünk, ténylegesen csak humán antropológia és persze matematikai probléma, semmi köze nincs sem a konszenzusos jog-államhoz sem pedig a "neoliberalizmushoz.

Soros és a CEU csak a jéghegy csúcsa, fogalmatok sem lehet arról miféle erők készülnek elszabadulni, e miatt az ostoba istent játszó kufár miatt.

siriq111 2017.11.26. 22:26:31

@$pi$: Onnan , hogy lazar magyarazta . Bizunk benne, hogy nem elnek vissza a rendszerrel. Ennyi.

igazi hős 2017.11.26. 22:38:58

@Jakab.gipsz: "A választók névsora rendelkezésére áll a kormányoknak." Ne lőjél öngólt, ha nem muszáj! Ez egyrészt nem igaz, a kormány nem használhat ilyen névsort, csak az NVI és ő is csak bizonyos időszakban. Attól hogy a KEKKH megszüntetésével a belügy alá tartozó NISZ-nél van (megjegyzem a KEKKH előtt is egy BM alá tartozó hivatalnál volt, de 90 előtt is nagyon szigorú hozzáférés volt), még a kormány nem használhatja ezt az adatot. Másrészt szerinted ennyi adat elég egy magyar szavazópolgár egyértelmű azonosításához?

megamedve 2017.11.26. 23:06:51

Nekem már sírni sincs kedvem....
Nem tudok annyit enni, hogy eleget tudjak hányni.
Nincs mocsokabb állat annál, hogy: fidesz

Dan da Man 2017.11.26. 23:39:12

@Jakab.gipsz: Azt ugye tudod, hogy még ha mondanál is bármi értelmeset, agyonvágod azzal, amikor zsidózol?

Nem, nem azért, mert a zsidókat támadod. (Bár azzal is, mert őket utálni egy nagyon régen lejárt és bizonyítottan értelmetlen lemez.) Hanem azért, mert egyetlen, főleg vallási (és bizonyos genetikai) markerek alapján definiált kisebbséget hibáztatni a problémákért súlyos és tudománytalan tévedés a világ magyarázatára.

Következtetés: ha ez az érvelésed alapja, akkor az nem lehet más, csak hibás.
Ez alapján Te pedig egy fasz vagy, mert hosszasan, és időt nem kímélve próbálod bebizonyítani a laposföld-szintű hülyeségedet.

Dan da Man 2017.11.26. 23:42:11

@tudorka57: Kedves tudorka!

Van Önre egy szakkifejezés, amit az önérdekkel kapcsolatos gondolata kiválóan tükröz.

Ez a szó a "szociopata".

Kérem ízlelgesse!

Értelmes, de gerinctelen embernek tűnik.

Pont, amilyen Soros György, Ön szerint.

NemNick 2017.11.27. 04:25:54

@$pi$: Lázár Jánostól. A rendszer bevallotan a bizalomra épít.

NemNick 2017.11.27. 04:36:45

és B+ vannak olyan hülyék, akik nagy komolyan kiállnak, és elmagyarázzák, hogy ez így OK:
Mondjuk, annyi erkölcsi tartással mint amit ez a mondat tükröz:
"éppen ezért sokkal okosabb, lélekemelőbb két választás között az éppen hatalmon levőkkel kooperálni, mert úgy sokkal könnyebb az érdekérvényesítés."
Nem csak hülyék.
Hanem cinikus, számító hülyék.
Az egyik legfélelmetesebb hiénacsapat.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.27. 06:33:12

Viccelődtél egy kicsit, semmi gond. Érthető, hogy tombol egész lelked, hogy gazdáid elvesztették a nagy csatát.

franci Szegedi 2017.11.27. 07:03:34

Nekünk tényleg ebben az illiberális rohadtnarancsos állkeresztény idiotizmus építgetéséről álmodozó Viktorovics Skizofrénorocsovics Toplákovics, a mindenkivel lókuoecként cigánykodó homályökör vezette és közpénzen élősködő seggggnyaló hordája produkálta mocsárban kell megrohadnunk !

mocser48 2017.11.27. 07:16:20

@Scott Tenorman Must Die:

A kínai jött felügyelni a Budapest-Belgrád vasútvonal építési ügyét. Tudod azt, amire a magyar állam úgy vesz fel tőlük 600 milliárd forintnyi hitelt, hogy még az építkezést is a kínaiak kapták. Tuti üzlet ez a magyar adófizetőknek!
Putyin a gyarmatait, helytartóit rendszeresen felügyeli.
Orbán meg talán kicsit többször megy Brüsszelbe segget nyalni, mint amennyiszer államtitkárnál komolyabb nyugati politikus megkeresi a térképen azt, hogy hol van Magyarország.

Az EU politikusainak egyelőre megfelel, hogy egy eszement náci zsebdiktátor kukorékol a szemétdombján, van kire mutogatni, kitől kell megvédeni az európai eszmét.

mocser48 2017.11.27. 07:19:28

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

Látod a fidesz maffia már eljutott arra a szintre, hogy ilyen weboldal segítségével kell összehozniuk a megfelelő válaszszámot, amit a diktátor látni akar :)
Nagyon be lehet ott valaki szarva, ha nem tudja produkálni orrbánnak a számot, akkor még kinevezik valahova nagykövetnek....

mocser48 2017.11.27. 07:22:25

@Jakab.gipsz:

Neked túlmosták az agyadat :)
Panelproli, keresd meg a bohócügyi államtitkárt. Keresd arra, ahol azt hallod röhögve benyögni, hogy "Csuhások! Térdre, imához".... Ha már nagyon túl van mosva az agyad: csak idézgettem kicsit orbántól.

eßemfaßom meg áll 2017.11.27. 07:37:39

@Magyarulaszlo: perelni ennél nagyobb hülyeség miatt is lehet, max elvesztik a pert. De komolyan kérdezem, nem válaszoltál. Mitől lenne hiteles egy emailcímes regisztrálás vagy egy visszaküldött papírlevél? A fészbukon mindenki hitelesitett juzer hiszen mailcimmel kell regisztrálni és még el is kell fogadni a regisztrációkor, hogy nem hazudott a regisztráló?

HaD 2017.11.27. 07:49:58

A demokrácia lényege hogy fontos döntéseket együtt hozza meg a nemzet....szerintem ez pongyola megfogalmazás, de inkább a kérdés itt az, hogy konzultáció ügyileg miféle döntést hoz meg itten a nemzet???...10 milliárdért...szerintem ha ennek a bandának van valakivel baja azt tegye meg a hazai majd a nemzetközi bíróság előtt és kész...vagy mafaszért ők a kormány??? Ja és ,ha lehet ne költsön az ügyvéd cimboráira ugyanígy 10 milliárdot,ha mondjuk a "probléma" várható hozama csak 9,9 milliárd...egyébként minimum szakmaitlanság de inkább közpénz elherdálása.
Másrészt ne legyenek már illúziói senkinek...ennek a bandának a felmenői simán lejátszották a kék céduláikkal az ország "legitim" lenyúlását mintegy 60 éve...azóta csak kupálódtak meg az informatika is csak csak fejlődött...ha meg nem megy a hamisítás az orosz cimbik besegítenek...

HaD 2017.11.27. 07:53:43

@mocser48: és szállítja nekik a 9 millió balekot... a német ipar meg dübörög....

Scott Tenorman Must Die 2017.11.27. 08:03:48

@mocser48: igen igen igen szépek ezek a kis költemények.

európai érték meg eszme? a baszk szavazók szétverése majd az álságos bedöntöttfejű csodálkozás?

HaD 2017.11.27. 08:12:22

@Jakab.gipsz: ugye nem kell sorolni a jelenleg is hatalmon lévők(politikai és gazdasági) valamint az emút 30 évben hatalmon lévők közül hányan zsidók???Gondolom az is megvan hogy ezek nem vájják ki egymás szemét(ha nem muszáj:))tehát hogy a soros itt kivel és mit tervezett el arról szerintem fogalmad sincs mester(nekem sem... csak sejtéseim a folyamatok szemlélése kapcsán)

captaing (törölt) 2017.11.27. 08:24:10

1. Az hogy mi van a rendszer mogott ugy senki sem tudja. Csak a fejlesztok. Vagy ez esetleg nyilvanos? Lehet hogy van egy adatbazis a valasztopolgarok listajarol a rendszer mogott, es szur ra, lehet hogy nem. (Ilyen adatbazis legalabb egy masik rendszerben kell hogy legyen MOn, mer az alapjan rendezik meg 4 evente a valasztasokat, de ez meg nem jelenti azt hogy emogott a konzultacios rendszer mogott is van)
2. Az hogy nem kuld email visszaigazolast a rensdzer meg egyaltalan nem jelenti azt hogy kamu.
3. Az hogy nem dob fel uzenetet hogy nem letezo emailcimet irtal be (vagy feldob? nemtom nem problakoztam) meg nem jelenti azt hogy a hatterben nem sziru ki a nemletezo emailcimes probalkozasokat. Sot lehet hogy igy trollkodnak a csalokkal: "hadd irjon be 42 darabot a hulyeje, egeszsegere, azt hiszi csalt, es nem folyamodik komolyabb eszkozokhoz."

Egy modon biztos lehet csalni: letezo ember letezo emailcimevel lehet szavazni legalabb egyszer, tehat autentikacio az nincs. Minden mas viszont csak talalgatas, valszeg a fejlesztok meg tudnak mondani. De ismerve az atlag infost (lusta) es atlag megbizot a kormany oldalarol (laikus) valszeg semmi sincs a rendszer mogott, max az letezo email szurese.

Tehat aki trollkodni akar, az iron egy olyan programot, ami emailcimeket regisztral kulonbozo szolgaltatoknal, es amint letrejott az adott email cim, egy random magyar nevvel egyutt totesse ki a konzultaciot. Bizva abban hogy az 1es pont alapjan nincs valasztopolgari adatbazis mogotte meg lehet hackelni a rendszert.

Esegyebkent nem ertem miert nem ugyfelkapuban csinaljak ezt, ott lenne autentikacio is. Akinek meg nincs ugyfelkapuja az azt sem tuja mi az az internet, nem fog online szavazni, visszakuldi a postat.

Esegyebkent orosz hackerek ezt mar reg megfurtak volna, csak nem erdekuk.
Esegyebkent amerikai hackerek meg vagy balfaszok, vagy nekik sem erdekuk.
Oroszoknal biztos blafaszabbak lasd amerikai valasztas.

Ugy latszik Soros bacsi tul oreg, nincs informatikai csapata, csak NGOai meg politikai balfaszai.
Lehet irnom kene neki egy levelet, az tuti hogy jobbpenzt fizetne az ilyen hackelesekert mint a MOs fizuk, habar az MOs infos fizuk elegge elszaltak itthon a legnagyobb oromomre.

mocser48 2017.11.27. 08:29:31

@Scott Tenorman Must Die:

Próbálj valami hasonlót orbánisztánban, a moszkovita maffia vezetője, Don orbán lenne az első, aki kivezényelné a magánhadseregét.

Scott Tenorman Must Die 2017.11.27. 08:37:21

@mocser48: igen igen, kár, h eddig csak a feri csinált ilyet, hiába bérrettegtek már 7 éve

mocser48 2017.11.27. 08:40:04

@Scott Tenorman Must Die:

A húgyosok most kormányon vannak.... Nem várható, hogy IQ zéró emberi hulladékok törjenek-zúzzanak az utakon. Majd akkor, ha újra ellenzékben lesztek...

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.27. 08:43:54

@mocser48:

Igen, a cigány Zorbán retteg, mert a nép jövőre 90 %-os arányban fog szavazni a ballib összefogdosásra.

mocser48 2017.11.27. 08:46:47

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

A maffiavezér zsoldosai rettegnek attól, hogy nem tudják produkálni az elvárt "konzultációs" számot.
Ma hányszor töltötted már ki az online szavazólapot, bértollnok?

Scott Tenorman Must Die 2017.11.27. 08:52:03

@mocser48: itt már ellentmondásba keveredtél önmagaddal

Lajos Csánó 2017.11.27. 08:53:38

@tudorka57: Tessék mondani,kik és hol tudják ellenőrizni a beérkezett adatokat?!Kik azok akik kiértékelik?Mennyi"ellenzéki"van benne?Majd ha tudsz ezekre válaszolni hitelesen, akkor károgj!

mocser48 2017.11.27. 08:55:55

@Scott Tenorman Must Die:

Nincs itt ellentmondás, csak neked vannak szövegértelmezési gondjaid.
Orbán majd kivezényel benneteket az utcákra, ha ellenzékbe kerül. Majd akkor újra jönnek a húgyosok, IQ zérók az utcákra, felszedni az útburkolatot. :) Most nincs rátok igény....

Scott Tenorman Must Die 2017.11.27. 08:57:09

@mocser48: becsületesebb ha úgy fogalmazol, h te nem veszed észre az önellentmondást. azt ne tedd hozzá, h azért nem veszed észre, mert tökfej vagy.

mocser48 2017.11.27. 08:59:11

@Scott Tenorman Must Die:

A húgyosok, IQ zérók utcabontására most nincs igény, mivel kormányon vannak... :)
Majd újra kirendelnek benneteket, amikor a maffia kikerül a hatalomból.
Próbáld meg értelmezni, nem kell egyből feladd az első szónál...

vergyula 2017.11.27. 09:10:37

Ugyan már, miért kéne túlbonyolítani? Konzultációt hirdetünk, a végén mondunk egy nekünk tetsző eredményt, oszt kész. Értelme mondjuk nincs, az emberek véleménye ettől úgysem változik (nem mintha bárkit is érdekelne), hivatkozási alapnak az EU felé meg kevés. Milliárdok a semmire.

Magyarulaszlo 2017.11.27. 09:11:07

@captaing: Jóreggetl!

Van választói adatbázis, de ahhoz nincsenek e-mail címek rendelve. tehát a megadott adatok alapján aéapból nem lehetséges az autentitkáció.
A rendszer nem ellenőrzi, hogy valós-e az e-mail, tehát nem is kell létrehozni e-mail címeket, egyszerűen kitöltöd vmi kamuval és kész.
SImán lehet hogy ezt már rég az orosz vagy amcsi trollok töltögetik, erről senki nem tudhat meg semmit, mert a rendszer nem iy van kitalálva.

ez egy ordas nagy kamu.
ez a helyzet

mocser48 2017.11.27. 09:23:53

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

Akkor vigyázz, nehogy bekopogjon hozzád a maffia pénzelte nyuggerkommandó, még letépik a füled és kimarják a szemed....

Magyarulaszlo 2017.11.27. 09:26:22

@eßemfaßom meg áll:
A hitelesítésnek is vannak szintjei. Elvileg minden rendszernek vannak gyenge pontjai, pl. a választáson is lehet csalni, hallottál már a láncszavazásról nyilván.
DE nem mindegy, hogy mennyi idő és erőforrás kell a csaláshoz. A láncszavazás pl. meglehetősen erőforrásigényes, mert fizikailag ott kell lennie a folyamat minden szereplőjének.

A bicajlopás talán a legjobb analógia. Minden lakatot le lehet vágni, de azért nem mindegy, hogy spárgával vagy acélsodronnyal van odakötve a bármihez.

A konzultáció kapcsán a leghitelesebb nyilván az Ügyfélkapus megoldás volna, de ha legalább az e-mail cím ellenőrzés működne, akkor tudhatnánk, hogy minden egyes voks mögött vagy e-mail cím - ami a kamuszavazatok leadását legalább egy picit nehezítené. most óránként egy személy kb. 40-50 kamuszavazatot tud leadni. E-mail autentikációval ez kb. óránként 5-10, Ügyfélkapu mögött pedig már szinte értelmetlen lenne, egyesével kéne megkeresni a delikvenseket és megvenni a szavazatot.

Az mondható el, hogy:
1. a lehető legalacsonyabb szintű megoldást választották, pedig egyértelműen lett volna több lehetőségük.
2. A szövegben és magán a felületen úgy tesznek, mintha lenne hitelesítés, holott egyértelműen nincs.

Nem kicsit érzem magam átverve...

kis864 2017.11.27. 09:27:36

Miért nem engedi a rendszer, hogy többször töltsem ki.
Pedig élezem a kaszám.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2017.11.27. 09:47:46

SOROS TERV az maga Orbán Viktor
Világnézetet, vallást, pártot, küzdő társakat, barátokat, politikai irányt váltani neki nem probléma. Persze sokan másoknak sem. Vona Gábornak - egykori tanítványának - például még nevet sem. (szül. Zázrivecz Gábor) Orbán Viktor szerintünk nemsokára hazát és állampolgárságot is váltani fog.
erkolcstan.blog.hu/2017/11/01/soros_terv_az_maga_orban_viktor

Töritanár_ 2017.11.27. 09:50:58

Annyiféle módon lehet a konzultációs adatokat hamisítani, ahány módon nem szégyenlik. Márpedig nem éppen szégyenérzetükről híresek! :D

Magyarulaszlo 2017.11.27. 09:56:16

@kis864: Tessék csak egy másik (akár nem létező) e-mail címmel próbálkozni, sikerülni fog az.

eßemfaßom még áll 2017.11.27. 10:04:05

@mocser48: Biztos vagyok benne, hogy téged Habony fizet :)

mocser48 2017.11.27. 10:08:21

@eßemfaßom még áll:

A fidesz maffia egy tagjából nézem azt ki, hogy még az anyja lélegeztetőgépére is bérleti díjat kérne a haldoklótól, az habony. Valószínűleg előre elkérte tőle a temetés árát is.

nem várt fordulat 2017.11.27. 10:34:11

@Bermuda: na, pont a te fajtád miatt tartunk ott ahol. amit írsz, egyszerűen nem igaz.

ha szakmailag etikátlannak tartom, amit a megrendelő kér tőlem, egyszerűen felállok. lehet, hogy nincs a8-as audim, sőt még kocsim se (ez egy másik tészta), de tükörbe tudok nézni minden reggel.

te egy kurva vagy, ha a fentieket komolyan gondoltad.

nem várt fordulat 2017.11.27. 10:36:01

@mocser48: tervezik, hogy megadóztatják az ételosztást is.

káposzta 2017.11.27. 11:10:15

@tudorka57: Takarodj vissza anyádba, fogyatékos geci.

citrix 2017.11.27. 12:43:33

Sorosra elköltöttek több ezer milliót közpénzből mert nagyon kell konzultálni. Miért nem konzultálnak az olimpiáról, stadionokról, Paksról és további nagyon hasznos beruházásokról? Miért nem konzultálnak arról hogy akarunk-e újra szovjetorosz gyarmat lenni? Ez kissé fontosabb lenne mint a semmitmondó Sorosra több ezer milliót lehúzni a WC-n.

vergyula 2017.11.27. 12:54:08

@citrix: Tényleg megtehetnék. Ilyen feltételek mellett minden kérdésben a polgárok 110%-ának támogatását élveznék.

Mr. Waszabi 2017.11.27. 12:58:05

Nem értem, miért ilyen amatőrök. Eleve kitöltve kellett volna nyomtatni a kérdőíveket, digitális nyomdával, random generátorral a választási névsorra. Ki sem kellett volna küldeni, mehetett volna mindjárt a nyomdából a számláló céghez, amely feldolgozza. egyrészt, akkor is azt hazudhattak volna, amit csak akarnak. Másrészt viszont a Postát megkímélhették volna. A bónusz, hogy akkor a kívánt darabszám is meglett volna. De ezek idióták. És ezek vezetik az országot? Nem csoda, hogy lassan Bulgária is beelőz minket.

Tom66 2017.11.27. 13:11:27

@TanNé: Elég sok ostobaságot sikerült összehordani. Emlékezzünk Csurka szavaira – „aki a Jobbikra akar szavazni, az tegye, de tudjon róla, hogy ezzel az MSZP-t és az SZDSZ-t támogatja, ugyanis a Jobbik e két párt fantomszervezete.”

vergyula 2017.11.27. 13:24:10

@Tom66: A tanítvány túlnőtt a mesterein. SZDSZ már nincs, MSZP is alig.

Tom66 2017.11.27. 13:41:00

@Magyarulaszlo: Képmutató kis firkászok vagytok, folyamatosan nyüszítetek. Az persze véletlenül sem zavar titeket „demokratákat”, hogy valamilyen rejtélyes oknál fogva rengetegen nem kapták meg postai úton a borítékokat. Van annak egy diszkrét bája, hogy csalást emlegettek, ugyanis csalás tekintetében igen nagy rutinnal, tapasztalatokkal és hagyományokkal rendelkezik a baloldal.

vergyula 2017.11.27. 14:00:22

@Tom66: Az általad említett "baloldal" jelenleg nem igazán képviselteti magát a magyar politikában. Max. Thürmer Gyuszkó és csapata, ha léteznek még. Róla viszont nem hinném, hogy csalna. Ha mégis, akkor nagyon rosszul csinálja. :)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.11.27. 16:10:09

A rendszer kiválóan alkalmas arra, hogy rengeteg állami alkalmazott túlórában 2-3 db/perc sebességgel küldözgessen be megfelelően kitöltött nemzeti inzultációkat. Lehet, hogy diákokat és másra nem alkalmas fociakadémistákat is csatasorba állítanak?
Nehogy már a Soros nevessen a végén! :)))

Habony Árpád. 2017.11.27. 20:50:50

"Gondoltam egy merészet, és megpróbáltam Orbán Viktor nevében szavazni. SIkerült."

HALOTT VAGY TE KIS KOCSOG SOROSBERENC, CSAK MEG NEM TUDSZ ROLLA.

Bermuda (törölt) 2017.11.28. 00:19:29

@nem várt fordulat: Értelmetlen lelkizés - egy olyan dolog etikusságáról senkinek nem kell döntenie, amit a törvény szabályoz. Márpedig az Össznemzeti nagymagyar Konzultáció konkrétan egy röp-kérdőív szintjén szabályozott dolog.
De azért örülök, hogy a kurvázással kiadod magadból a frusztrációid - javaslom ne is hagyd itt abba, káromold tovább az internet népét jó példát mutatva.

eßemfaßom meg áll 2017.11.28. 10:10:00

Remélem a következő konzultációs ötletét a fidesz minimum ujjlenyomatadáshoz köti, legyen miért siránkozniuk legközelebb is az okosoknak :)

Laszlo K 2017.11.28. 14:11:54

Tehat konkretan 17 el novelted a kitoltott ivek szamat amit ugyse nez meg senki. De el tudjak mondani, hogy kitoltotted 17szer azt a szart.

Magyarulaszlo 2017.11.28. 14:58:42

@Laszlo K: Igaz. Ez volt az ára annak, hogy mindenki számára érthetően levezethessem, hogy ez az egész konzultáció egy közönséges csalás. Szerintem megérte.
Megjegyzem, minden demokratikusabb országban közbotrány lenne egy ilyen csalás, nálunk sajnos nem az. Furcsa vidék...

sinus67 2017.11.29. 10:04:01

@Lógás Hugó:
"Nem tudom mennyi ideig tartott, de ezalatt lehetett volna valami hasznosat is csinálni......"

Nem tudom pontosan mennyi ideig tartott kiagyalni a plakátkampányokat és a nemzeti konzultációkat! Azt sem tudom, hogy pontosan mennyibe kerültek.
Azt viszont tudom, hogy ezalatt, ennyiért lehetett volna valami sokkal hasznosabbat is csinálni!
Hány éves vagy Te, hogy még hiszel a mesékben?

Magyarulaszlo 2017.11.29. 13:52:53

@Habony Árpád.:
Érdekes, filozófiai mélységekkel bíró megállapítást tettél.
Igen, valóban, mindannyian halottak vagyunk, de még nem tudunk róla.

Köszönöm komoly hozzászólásodat, amelyben Bertrand Russell által is körbejárt kérdéseket vetsz fel életről, halálról, az exisztencia és az érzékelés összefüggéseiről, egyébként ajánlom figyelmedbe nagyszerű könyvét a Filozófia alapproblémáiról.
Másrészt nem tudtam arról, hogy az igazság kutatása kapcsán létezik Soros ösztöndíj, örülnék, ha erről több információval szolgálnál.

Árpikám, a helyesírásod viszont sajnos nem javult általános iskola óta, pedig azt gondoltam, hogy ahol most dolgozol, ott talán ebben az irányban fejlesztik majd a képességeidet.

Amúgy pedig legközelebb jobban örülnék, ha SMS-ben küldenéd el a jelenlegihez hasonlóan építő gondolataidat, már csak azért is, mert hitelesebb, mint egy egyszerű üzenet, ami akár egy nevetséges kis Troll klaviatúrájából is származhatott volna.

andras1980 2017.11.29. 18:17:11

@Jakab.gipsz: A nevekről van névsor, de az e-mail címekről nem hinném. És mi van, ha nekem van 2 valós, létező e-mail címem, mindkettővel regisztrálok, saját néven, és egymással teljesen ellentétes válaszokat adok? Akkor melyiket dobja ki a rendszer?

GyMasa 2018.02.07. 18:49:02

@Magyarulaszlo:
...Igaz. Ez volt az ára annak, hogy mindenki számára érthetően levezethessem, hogy ez az egész konzultáció egy közönséges csalás. Szerintem megérte...
Szerintem meg pont megadtad a kormanynak, azt a teljesen felesleges media figyelmet, es sajat reszedet az egesz bohockodas hitelesiteseben, amivel pont az ellenkezojet ered el annak, amit szeretnel.
Ezekrol a szarokrol egyszeuen nem kell tudomast venni, es NEM foglalkozni vele, es nem adni neki semmilyen nyilvanossagot.
Azt' akkor idovel majd esetleg le is szoknak rola.
Vagy nem, de az igazabol mindegy is, mert legalabb neked nyugalmad van addig is.
süti beállítások módosítása