Nem kérdés, hogy vállalnia kell a felelősséget az MSZP videójában nyilatkozó álmentősnek, ám az sem kérdés, hogy a politikai közéletre hatással lesz ez az eset, a kormánypárt és az ellenzék számára egyaránt tartogat feladatokat, és politikai bónuszokat.

Első ránézésre lejátszott ügy

hiszen akinek végtelen felülete van, nem veszíthet, hiszen az válik valósságá, amit Alsóbélatelepre és Szurdokpüspökibe is kiplakátolnak, kidobolnak és amit még az állami TV is bemond naponta úgy százhúsz alkalommal. Amit pedig az ellenzéket illeti, kimatekozhatóan kevés felületét hiába használná nagyon meggyőzően, érvei nem jutnak, nem juthatnak el kritikus tömeghez.

A folyamat viszont nem ennyire egyszerű.

Egyrészt már maga a téma is gondolkodásra késztet.

Hiszen ha leér a falvakba is a hír, arról, hogy vannak álhírek - teljesen mindegy, hogy melyik oldalon - az nyilvánvalóan kivált valamiféle párbeszédet helyben, egymás között arról, hogy mi álhír és mi nem az, hol húzódik a határ a tények, a hisztéria és neadjisten egy politikai álomvilág között.

Ne legyünk persze naívak, nem lesz hirtelen mindenkiből hírelemző, ráadásul mélyek azok az árkok, amik a "mi" tényeinket elválasztják az "ő" álhíreiktől. Ám a folyamat, a diskurzus ettől kezdve már egy másik valóságban zajlik, amelyikben bizony már minden lehet hazugság és tény; s ez máris adukálja a hírfogyasztót - a szürkeállományok eddig kevésbé használt részei lehetnek újra aktívak - pártállástól függetlenül.

Több perre számíthatunk

Legalábbis, ha elég tökös az ellenzék, akkor perelni kell a konzultáció elindításóját - és ez itt egy magas labda: ha valóban álhír szerepel a leendő konzultációban, akkor bizony súlyos, az EU tekintélyét romboló rémhírkeltésről van szó. Igen, rémhírkeltésről, hiszen még e sorok szerzőjét is elrméisztené, ha az EU valóban - a tagságunkat rögzítő szerződéshez képest - túlterjeszkedne és meg akarná mondani, hogy mi magyarok hogy éljünk.

Azt persze tudjuk, hogy a "Mi" tényeinket nem kell alátámasztani, hiszen "tudjuk jól, tudjuk kik", bezzeg az ő álhíreiknek tényeken kell alapulnia, mert ha nem, az alávaló, tűrhetetlen hazaárulás.

De ettől ez még nem lejátszott meccs, és Karácsony Gergő fővárosi győzelme bebizonyította, hogy a felület nem minden, a kormányzati hazugsággyár nem mindenható, Kubatov pedig tévedhet, ha elfáradnak a fejbe oltott hamis gondolatok. S főleg, ha egyre többen használják a fejüket arra, amire Isten teremtette... olvasásra, gondolkodásra, szövegértelmezésre. 

Milyen kár,

hogy a nyilvánosság - az a hatalmi ág, amelynek pontosan az enne a feladata, hogy elemezzen, érvelésre kényszerítsen, vitáknak adjon teret és keresztre feszítse a hazugságokat - már annyira régen nem működik rendesen, hogy lassan hiányérzetünk sincs, sőt el sem hisszúk, hogy van újságírás politikai szponzor nélkül.

Valójában bennünk van a hiba,

fejben már vesztettünk is: nem hisszük naívan, hogy a tények makacs dolgok, simán hagyjuk, hogy a sánta kutyák érjenek célba és elfogadjuk, hogy a hazugság Csernobili penészként világítja be az utcákat, nem perelünk, nem képviseljük érdekeinket.

„Egy este az öreg cherokee indián mesélni kezdett az unokájának arról a csatáról, ami minden emberben zajlik.
Azt mondta:
– Fiam, a csata két farkas között zajlik, akik mindannyiunkban ott lakoznak. Egyikük a Rossz. A düh, irigység, féltékenység, kapzsiság, erőszak, önsajnálat, bűntudat, harag, kisebbrendűség, hazugság, hamis büszkeség, felsőbbrendűség és az ego. Másikuk a Jó. Az öröm, béke, szeretet, remény, nyugalom, alázat, kedvesség, jóindulat, empátia, nagylelkűség, igazság, együttérzés és a hit.
Az unoka elgondolkozott egy pillanatra, majd megkérdezte nagyapját:
– És melyik farkas győz?
Az öreg indián mosolyogva válaszolt:
– Az, amelyiket eteted.”

És bizony nekünk a reményt kellene etetnünk most, a reményt, hogy Sára Botond sem "egyenlőbb" a törvény előtt, Varga Juditnak is lesz miért bocsánatot kérnie, sőt, hogy talán a nemzeti konzultáció írójának is felelnie kell, mert a legfőbb felelősség bizony tagadhatatlanul az övé.