Nincs itt kérem látnivaló, tessék csak odébbállni, mindennapos történet ez, tucatsztori, amin csak a mindenféle bajkeverő online firkászok csámcsognak két unikum között.
Amikor kicsi voltam, a nagymamám rengeteg történetet mesélt, bezárt újságokról, elhurcolt emberekről, gulágról, cenzúráról, lábbal tiport jogokról és arról, hogy csak egy párt, egy tv csatorna és egy vezér lehetett. Megtanultam tőle, hogy a kommunisták ilyenek: elvesznek mindent ami kell nekik, kitúrnak mindenki mást a hatalom közeléből, és míg a pórnépnek minden egyre rosszabb, a pártvezetők tejben-vajban fürdenek.
Elmondta azt is, hogy a kommunisták annyira mocskok, hogy néha még egymással is leszámolnak és az áldozatnak olyankor esélye sincs: elveszik mindenét, meghurcolják őt és a családját és ha mázlija van, akkor csak a hajukat és körmüket tépik ki, de az életüket meghagyják. A kommunizmusban simán megtörtéhet, hogy valaki egy rendőrautó hátsó ülésén kap szívinfarktust, vagy a választás napján gázolják halálra, ahogy az is, hogy egyszerűen felrobbantják valahol.
A kommunisták nem demokraták
és nem tűrik a konkurenciát. Nem lehet másé a hatalom, az újság, a tévé, a focicsapat, és persze a megvesztegetési keretet is központilag kezelik. Vezénylő tábornok is csak egy lehet; aki pedig ezt megkérdőjelezi annak azonnal vége. Úgyhogy nem is kérdőjelezi meg soha senki.
A kommunistát arról lehet megismerni, hogy a saját véleménye szóról-szóra megegyezik a vezérével, és ha mégsem, akkor addig gyakorolja éjszaka, amíg álmából felébredve is el tudja ismételni, akár visszafelé is. Így nem jön zavarba akkor sem, ha egy bolond újságíró váratlanul egy kérdést tesz fel neki. Bár a kommunizmusban az újságírók nem tesznek fel igazi kérdéseket, sőt még az is meg van nekik mondva, hogy merre közlekedhetnek, nehogy véletlenül pont akkor kérdezzenek, amikor egy igazi kommunista pont szembejön.
A kommunisták nem csinálnak egyéni akciókat
mindent gondosan, jó előre megszerveznek. Ha például be akarnak zárni egy újságot, akkor előbb összecsomagoltatnak mindent az újságírókkal, aztán kamionra pakolják az egész kócerájt és csak hétvégén szólnak, hogy egyébként nem nagyon lesz hétfőtől munka. Mert a kapkodás, a szervezetlenség nem jellemző az igaz kommunistákra. És így nem történhet meg az sem, hogy a párt fontos információi elvesznek, vagy ami még rosszabb, az imperialisták mocskos kezébe kerülnek. Mert annál rosszabb nincs.
A jó kommunista tudja mi a fegyelem.
Nem dolgozik saját zsebre, és tudja, hogy mindaz amit megszerez a párté, illetve a vezéré. Vagy a vezér lányáé persze, különösen, ha hotelekről van szó. Tudja, hogy nem lehet másképp, mert ha valaki a kommunizmusban saját magának termel, akkor előbb utóbb lesújt az a vasököl, és akkor a stadion, bank, nyugdíjpénztár vagy bármi más pillanatok alatt átkerül egy másik, arra érdemesebb kommunista kezébe. Aki pontosan azt teszi, amit a vezér szeretne. A rend az nagyon fontos minden kommunista életében.
Meg persze a foci.
Mert a jó kommunista vállalat vezetője a focit szereti. És nemcsak szereti, hanem áldoz is rá. Persze nem a saját zsebéből, hanem a vállalata adóalapjából támogatja a focit, mert tudja, hogy ez tetszik a vezérnek, tehát sokkal fontosabb mint az oktatás, az egészségügy vagy a kisállatok védelme. Ráadásul aki sokat áldoz a focira, az a nagy fociünnepeken együtt szotyizhat a vezérrel. Na ez persze nem jelent sokat, de a Vezér nagyon szereti. És olyankor meg lehet beszélni vele ezt azt.
Rákosi Mátyás és kommunista elvtársak az MTK stadion ünnepélyes megnyitóján 1955 októberében.
Például azt is hogy a főügyésznek mi legyen a véleménye. Mert a kommunistáknak előjogaik vannak. Rájuk nem vonatkoznak a törvények, őket nem szabad bántani és támadni, hiszen életüket és verítéküket adják a népért minden nap. És különben is: a kommunisták mindig szabályosan járnak el, mert ha mégsem, akkor gyorsan átírják a törvényeket.
Úgyhogy egy szót sem szólhat senki.