Magyar politika és közélet, mi más?!

Csinn Bumm Cirkusz

Csinn Bumm Cirkusz

Üzenet az ellenzéknek - Mondd te kit választanál?!

... és egyben válasz Drága Bolgár Úrnak is a "Mit Kéne tenni" című kérdésére

2017. szeptember 30. - Magyarulaszlo

A szavazófülkébe lépve lesz még öt másodpercem, hogy még egyszer végiggondoljam az egészet. Már annak örülhettek, hogy elmegyek a szavazófülkéig és kinyilvánítom a véleményem, annak ellenére, hogy eddig minden párt átvert, akinek hatalmat adtunk, ígérgetés az mindig volt, aztán csak loptak, hülyének néztek és a végén széttárták a kezüket.

Képtelenek vagytok tisztességes versenyben gondolkodni, ennek köszönhetően nem tartottatok előválasztást, szóval a közvéleménykutató spanjaitok megrendelői forintokkal átitatott féligazságain kívül halvány fogalmatok sincs, hogy én, a potenciális szavazótok mire is gondolok, miközben az ikszet jól behúzom valahová.

valasztas-2018-777x437.jpg

Legyünk objektívek:  amit ellenzékben műveltetek, az egy nagy szar

Nem részletezem, legyen inkább házi feladat:

- Hány feljelentés van beadva személyesen Orbán Viktor ellen?
Ne nézzél ilyen boci szemekkel, a hűtlen és hanyag kezelés még a mostani Soros kampány kapcsán is megállna, mert ugyebár hogy képzeli egy kormány, hogy egy magányszemély ellen kampányol a mi pénzünkből? Feljelentetted? Nem! Csak bementél bohóckodni az ATV_be, és elsírtad, hogy jaaaaj Polt Péter, jaaaaj diktatúra, ez már nem is jogállam... Blablabla...! Nem érdekel, hogy szerinted nincs értelme pereskedni, mert a Polt majd úgyis lesöpri az asztalról! A te dolgod nem az, hogy tehetetlenül széttárd a kezed, hanem az, hogy körömszakadtáig védd az érdekeinket! Fogd már fel, nem azért szavazok majd rád, mert megnyerted az ügyeinket, hanem azért, mert látom, hogy legalább megpróbáltad, legalább küzdöttél és izzadt vagy és véres, mint Bruce Willis a filmjei végén.
És hogy őszinte legyek, Juhász Petin kívül senki sem csaholt olyan lelkesen Orbánék nyomában, mint ahogy azt elvárnám attól, aki engem képviselni szeretne.

A másik tipikus kézszéttárós duma, hogy dehát jogilag nem lehet fogát találni... Vazze, ha béna vagy, akkor menjél kőművesnek (ezúton kérek elnézést a kőművesektől). Ha tényleg politikus vagy, akkor kezdeményezel, hangulatot keltesz és ügyeket kreálsz. Te irányítod a dolgokat, nem pedig csak reagálsz, mint Mari néni, ha kifut a tej a forralóból. Ha leckét akarsz venni, nézd meg, mit művelt a Fidesz ellenzékben. Nem szerettem, mert akkor is büdös gazemberek voltak már, de el kell ismerjem, tudták, hogy mit miért csinálnak.

- Hány ügyet vittetek végig a hátatokon az elmúlt 8 évben?
Egy kezemen nyilván meg tudnám számolni, bár ha nagyon őszinte vagyok, most egy sem jut eszembe. Ami meg eszembe jut, az sajnos nem titeket dicsér: A Sodexo nyert, nem ti, Lajos tartotta meg a hirdetőoszlopait, nem ti, a norvég állam állt ki a mi jogainkért, nem ti. A Momentum legalább egy nyamvadt kérdést el tudott vinni a célegyenesig, ami dicséretes, pedig se médiájuk, se parlamenti székeik nincsenek.

- Hány lakossági fórumot szerveztél?
Azért, hogy kiállj az emberek elé és elmagyarázd a dolgok állását és a terveidet?
Eleve terved sincs. Ha mégis lenne, akkor csak rinyálsz, hogy nincs média, nincs pénz és így nehééééz kommunikálni, bezzeg a közTV. Kis barátom, ha nem szereted az embereket és nem vagy képes velük beszélgetni, akkor egyáltalán miért lettél politikus? Lehettél volna halász is, igaz, azok korán kelnek és halszagúak, de hát ez már csak ilyen szakma...

Elárulok egy titkot az akaratomról

Az én kis választói lelkem nagyon egyszerűen működik. Van egyfajta ízlésem, amit ti sokféleképpen becéztek, politikai álláspont, ideológia, teljesen mindegy. Amúgy pedig van egy politikai szándékom, igen, mert el akarok valamit érni minden választáson - nagyon fontos - ha nincs akaratom, akkor el sem megyek, érted?!?

És sajnos, amikor a demokratikus értékrendek visszaállításáról beszéltek, akkor nem áll fel és nem nedvesedik, nem tehetek róla, az én dühöm, ennél már nagyobb: elvették a nyugdíjamat, az Eurómat, az adóforintjaimat és 8 évet az életemből.

Politikai szándékom

Az én jelenlegi politikai szándékom az, hogy ez a mostani rablóbanda eltűnjön. Azt is nagyon szeretném, ha a mocsok disznóknak legalább a felét börtönbe lehetne csukni, Orbánt pedig elküldeni Szibériába - mert ha már úgyis a Putyin-tervet akarja végrehajtani nem ártana neki egy kis kedvcsináló. Nem tudom, hogy hol kéne meghúzni a vonalat, mert például Rogán Szicíliáról mindig Maria Antoinette sorsa jut az eszembe, de tény, hogy legalábbis a Fidesz teljes felsővezetését rács mögött, a vagyonukat pedig ismét az államkasszában szeretném látni. Najó, szívem szerint a fejüket is venném, mert megérdemelnék, de belátom az nem valami modern és ráadásul túl gyors, ezeknek inkább a lassú kínszenvedés járna.
Akárhogyis, a fentiekhez  bizony kétharmad kell.

És persze nagyon érdekel az is, hogy nekem személyesen miért lesz jobb, ha rád szavazok, de erről sem tudtam meg semmit tőletek, najó, nyafogjál egy kicsit, hogy nincs TV-d, meg médiád, de fogd már fel, hogy a rendszerváltáskor sem volt, és mégis lehetett komcsikat döntögetni. És nyugodtan sírhatsz, hogy gonosz a választási rendszer, de ettől még nem leszek veled kedvesebb és nem Benned látom majd meg a szép új világ megtestesülését.

Akkor végülis kire szavazok?

Ne légy csacsi, nem fogok megnevezni egy pártot sem, de azt szívesen körbeírom, hogy miért fogok egyáltalán bármilyen pártocskára voksolni.

- Összefogás: alap.
Nem azért, mert cukimukik vagytok, hanem azért, mert komolyan veszitek a politikai szándékom teljesítését. Másképp, olyan pártra nem szavazok, amelyik nem fog össze más pártokkal. Az én szavazatomnak csak akkor van értelme, ha potenciális győztesre adom.

- Kormányzási tapasztalatok: hát nem annyira, mint gondolnád...
Hát elnézve a jelenlegi alakulatot, azt hiszem, még a kiskutyám is képes lenne így kormányozni. A sok fideszes zombinak üzenem, titeket aztán jól átvertek. Orbán ugyanis egy napig sem kormányzott, ő csak a hatalmat gyakorolja, és ez óriási különbség. Ezt egyszer majd talán bővebben is kifejtem, lényeg, hogy a tisztességes szándék nálam nyerőbb, mint a valódi kormányzási képesség.

- Győzelmi esélyek Na ez már igen!
Szorosan összefügg az összefogósdival, de hogy kicsit érthetőbb legyek: ha kétféle összefogás lesz, akkor arra adom a voksomat, amelyik biztosabban legyőzi Orbánt. Szerinted nincsenek elveim? Dehogynem! Az az elvem, hogy ezt a mocsok garnitúrát el kell takarítani. Jól mondja Gulyás Márton, kell egy új választási rendszer, amihez kell egy kétharmados csapat, amihez pedig én kellek a szavazatommal és egy olyan összefogás, amelyikre adhatom a voksomat.

Úgyhogy hagyd abba a rendszer szintű hisztizést és dolgozzál, még 8 hónapod van

Azaz, ha az én szavazatomat akarod, akkor küzdjél Orbán ellen, de úgy, hogy lássam hogy izzadsz, vérzel és hogy Neked is nagyon fáj. Fogj össze a többiekkel de úgy, hogy egyértelmű legyen, hogy mi a cél, ne veszekedj a spanjaiddal, hanem képviseljetek engem közösen. a szerepeket ügyesen megosztva. Nem érdekel ki van az összefogásban, ha nyerhet, de az biztos hogy csak arra szavazok, aki benne van! Aki nincs, az számomra elveszett.

Hát ennyi.

A bejegyzés trackback címe:

https://csinnbummcirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr5212913303

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NBarbieReloaded 2017.10.01. 19:29:21

Engem ez a cikk arra emlékeztet, mintha egy vak osztana ki mindenkit maga körül, hogy hát ő nem látta, hogy csináltak volna valamit...
Ezen kívül felszínes, vagdalkozó és több konkrét tévedést tartalmaz.

Quadanium 2017.10.01. 19:42:08

Ebből az jön le, hogy a KDNP a befutó.

potemkin 2017.10.01. 19:42:53

Öreg. 2 kérdéssel lehet igazán eldönteni egy választást:

Oktatás
Egészségügy

ulpius66 2017.10.01. 20:01:08

Üzenet az ellenzéknek - Mondd te kit választanál?!

Én pl. a JOBBIK-ot!!

Kíváncsi vagyok, egy JOBBIK-os szavazó mit értett meg ebből a cikkből?

panteon 2017.10.01. 20:03:20

Összefogás nem lesz mert mindegyik baloldali hülye gyerek tömörülés(párt) meg van győződve hogy csak neki van igaza, és Ők tudják csak a tutit. Innentől kezdve megette a fene az egészet.
Különben is nagyon jól elvannak ellenzékben, jó a fizetés, van egy csomó számla nélküli költségtérítés, albérlet hozzájárulás stb. Szarik mindegyik az emberekre. Egy országjárással már régen tele lehetett volna kürtölni az országot, hogy a törpe cigány hazudik. De hát az macerás. Még a Parlamentbe sem járnak be.
Gennyláda az összes. Vajon miért van olyan sok fiatal képviselő? Hamar rájöttek, hogy felelősség nélkül kurva jól lehet keresni, és semmit nem kell csinálni.

ulpius66 2017.10.01. 20:04:12

"Úgyhogy hagyd abba a rendszer szintű hisztizést és dolgozzál, még 8 hónapod van"

Azt várod az ellenzéktől, hogy ne hisztizzen, de azért te is iderittyentesz egy tiszta hisztis cikket...
(csak halkan jegyzem meg, hogy a választások 2018. április 8. vasárnap lesznek, az pedig mán épp, hogy félév...... és nem 8 hónap.....

Mizantróp. 2017.10.01. 20:04:57

Jó kis poszt. Kábé stimmel, egy-kettő kimaradt:
- hiteles "arcok"
- tenni akarás
- épkézláb program
- szakértő gárda a pártban

fran7 2017.10.01. 20:09:35

@potemkin: Tudsz mondani egy választást,amit ezen kérdések döntöttek el? Illetve ez a két szektor, ahol alegbekövesedett közegek vannak, amin szinte senki nem képes változtatni. A Fidesz kétszeri kétharmaddal nem mert nekimenni az igazi változásoknak. S ezt minden választó tudja. Te is.

Duplaxiii 2017.10.01. 20:25:17

@potemkin:
Igen, szard le a 200 ezres hazai vállalkozói szférát, akik a állami bevételek több mint 60%-át biztosítják és a PRODUKTÍV munkahelyek 90%-át képviselik.
Rájuk tényleg ne gondoljunk, hagyjuk csak kivéreztetni őket, hiszen milyen jó lesz, amikor a mai valós 1 milliós munkanélküliség elér a 2 milliót és a mai inproduktív területek, az általaf is melítettek fizetését már nem lehet EU-s támogatásból "felélni"!
Hogy értsd:
1) az alap a termelés! A hazai termelés, nem a bérmunka, mert az csak pénzmosás! Új termékek létrehozása, fejlesztések a jövő érdekében. Ez a vonal képviseli a munakerőpiacot és biztosítja az állam működését.
2) a kereskedelem nem termel, csak forgatja a pénzt. Ha csak külföldi termékeket kapunk, akkor azzal a hazai fejlődés meghal és a pénzünk idegenekhez kerül! Tudod, szélesgábor BKV projektje: német bank pénzéből a Mercedes török melósai gyártanak buszokat, azt itthon 25%-al drágábban működtetnek itthon, így a magyar adóbevételek a törököket és a németeket élteti. Közben a hazai komplett ipar nem kap megrendelést.
3) az egészségügy fontos, ők a gazdaság működését biztosítják!
4) az oktatás fontos, mert a jővő számára képeznek friss munakerőt! De ma nemcsak a középfokú vonal hibás, hanem a felsőoktatásunk is nemzetellenes! Sok a humás és a reál meg elavult, a múlt oktatása zajlik (ez a külföldi multik érdeke!!!)
5) az államigazgatás vízfejű, a hatékonysága alig 5%-os, ma egy igazolvány cseréje is időpontok egyeztetését igényli, miközben a mai technikával ez akár online is mehetne valós időben.
6) a szolgáltatás is a termelés része, mert a "árut" is karban kell tartani, be kell építeni, cserélni kell,,,
.
De mivel ma az átlagszavazó is a kényelmes irodai kiszolgálómunkából szeretne nagy fizetést kapni, valóban a káros területek fognak nyerni.

Duplaxiii 2017.10.01. 20:29:39

A poszthoz:
A pártokat NEM ÉRDEKLI a választó véleménye!
Ha érdekelné, az olyanok, mint az lmp már nem létezne.
Nincs programjuk semmire sem, így meglepődnének a valódi véleményeken.
Ül mind a saját kis gödrébe és köpköd kifelé a másik gödör felé...
Ez a kínálat semmit nem olda meg, nem javít, nem fog semmi hasznosat csinálni.
Nincs is rá emberük, amíg egy állatorvos sorolja a korrupciókat az IPARI területekről, és még be is vallja, hogy nem ért hozzá (sem a korrupcióhoz, sem az iparhoz), amíg a paks2 vitában egy ökoterroista párt vezetője egyetlen érvet sem képes felhozni a rezsidisznóval szemben, még a este nem süt a nap dolog is csak politikai vitaalap, amíg egy ez-mszmp-s alapú pali egyetlen üzenete, hogy a sokat keresők fizessenk még többet és reggelig sorolhatnám, addig nincs miről beszélni.

Morpheus. 2017.10.01. 20:37:04

Hogy milyen pártra szavazzunk? Nagyon összetett kérdés az a döntési mechanizmus, amelyet egy átgondolt, értelmiségi választó végigcsinál. Lássuk sorrendben:

1.) Világnézet és értékrend. Ez olyan alapvető része személyiségünknek, hogy kevés hasonló akad. Meghatározza orientációnkat a kulcskérdésekhez. Kiderül belőle, hogy jobb vagy bal beállítottságúak vagyunk.

2.) Személyes szimpátia: mely azok a politikusok, személyiségek, arcok, akik meggyőzőek számunkra, akiknek hinni tudunk.

3.) Aktivitás: kik azok a személyek, pártok, akik letettek már valamit az asztalra és ellenzékben is aktivitást tudtak mutatni. Meggyőzően felléptek ügyek mellett és végigdolgozták az elmúlt éveket.

4.) Zászlóra tűzött téma: Mely szervezetek voltak képesek olyan konkrét témákat felkarolni és végigvinni, melyek fontosak számomra. (Mint például foglalkoztatás, környezetvédelem, oktatás, korrupció elleni harc ... stb)

5.) Hitelesség, fehér múlt. Kik azok, akikben nem csalódtam, akik múltja még mindig fehér és amellett hitelesek.

ben2 2017.10.01. 20:41:37

Ez a cikk a legjobb példája, hogy az ellenzék legnagyobb baja nem a széttagoltsága vagy az ellenzéki politikai elit szellemi nívója, hanem hogy lehetetlen megfelelni annak az elképesztő gondolatkatyvasznak és mesterségesen gerjesztett vérgőzös indulatnak, ami a választóik fejében kavarog.
"Zavarjuk el Orbánt Szibériába, mert tönkretette a demokráciát, a jogi hablaty meg nem érdekel, legyél kreatív." - Ez a cikkíró elvárása az ellenzéki politikusokkal szemben.
Azaz szarjanak a demokráciára és a jogállamra, szolgálják ki az ellenzéki szavazókban felhalmozódottt irracionális indulattömeget és frusztrációt és szimplán politikai szimpátia alapján vezényeljenek le előre eldöntött kimenetelű bűntetőügyeket.
Na ezt hívják úgy, hogy fasiszta ( és/vagy kommunista) diktatúra.
Saját bevallása szerint erre vágyik ma egy átlag ellenzéki szavazó.
A demokrácia nevében!

Conchobar 2017.10.01. 20:51:06

A legfontosabb, amit még a posztíró se ért: a választó nem Orbánt akarja leváltani (ugyanis minden ellenkező híresztelés ellenére, Orbán még nem köpte annyira szembe a választókat, mint a zárt ajtós beszédéről elhíresült előde). A választó jobb életet remél, a (valós és potenciális) problémái megoldását (egészségügytől migránsokig), ennélfogva neki mindegy, hogy ezt ki teszi meg neki. Hiába rak ki az ellenzék futballpálya nagyságú táblát, hogy Orbánék lopnak, a választók döntő többsége tudni fogja, hogy mindez csak propaganda, a rivális mószerolása (más lenne a helyzet, ha azt látná, hogy naponta buknak meg a narancsosok és heti rendszerességgel zárja őket a bíróság a kaptárba), amit a választási etikett megkíván. És hiába próbálja festeni magát az ellenzék fasza gyerekesre, hogy ő aztán a jóság, az emberszeretet és a humanizmus élő szobra, míg a kormánypárt gonosz gyűlöletkeltő, mert kirakta a figyelmeztető táblát-plakátot, hogy ha Magyarországra jössz..., meg ne Soros nevessen a végén. A választó látni fogja, hogy nincs ebben semmi gyűlöletkeltő, ez is csak a választási etikett része. Figyelmen kívül hagyandó. Az ellenzék számára a választás Orbánról, a riválisról szól, a választó számára viszont önnön életkörülményeiről. Amelyik párt nem képes meghallani, megérteni a választót, helyette csak a saját nótáját fújja. az előbb-utóbb kénytelen lesz menni az FKGP, MDF és SZDSZ után

eßemfaßom meg áll 2017.10.01. 20:58:30

Azért az nem semmi, hogy orbán akkora geci, hogy simán el tud venni valaki életéből 8 évet. Ennél már csak az € nembevezetését viccesebb a nyakába varrni :)

2017.10.01. 21:04:26

Egyetertek. Annyival egeszitenem ki egyuttal uzenetkent a seggfej politikusoknak: ertelmes ember nem nez tv-t, tokmindegy kie. Ki olvas meg ujsagot, tegye fel a kezet! Na, innenkezdve nem tokmindegy, hogy kie? A Facebook-Twitter-Insta vilagaban kit erdekel egy politikai vita a tv-ben? Nezi valaki? Szellemi hatorszag kellene, aki kidolgozza a programokat, ertelmez, blogol, uzenget stb. Ja, hogy az nincs? Hat ha par tiz embert nem tudtok meggyozni, hogy programokon es uzeneteken dolgozzon, akkor hogyan akartok tobb millio embert meggyozni, hogy ratok szavazzon, akik, mint a poszter is mondja, mar cinikusok a politikaval kapcsolatban es senkinek nem hisznek? Igen, dolgozni kellene, hitelesnek lenni, tisztanak lenni, beleallni a valasztopolgarnak fontos ugyekbe, es ezekrol erthetoen kommunikalni. Felfogni, hogy a szavazopolgar nem hulye, hanem informaciohianyos allapotban van (hajdanvolt "kedvenc" plakatom a 300 firintos nepszavazaskor a harom darab szazas erme a plakaton: idiota politikai marketingesek! A 300 forintot ertettek az emberek, de a miertet es a hogyant nem. Kituno pekda a szavazo teljesen hulyenek nezesere!) Tehat: a szavazo egy intelligenciaval biro eloleny, aki kepes ertelmes dontesek meghozatalara, ha van mirol. Ha nincsenek programok, otletek, ervek, tervek, akkor nincs mirol beszelni. Az edeskeves, hogy ezek menjenek. Jo, de engem az erdekel, hogy mi lesz azutan? Hogyan fognak hozza, mi tortenik majd, mitol lesz jobb, hogyan valosul meg, es mi erre a garancia? Az osszefogasrol is kar beszelni, ha nincs mogotte egy vizio, hogy mit akarnak elerni es ezert mit es hogyan fognak tenni. Az elerheto parlamenti szekek szamolgatasa es a valasztasi matematika hidegen hagy, amig nem latom, hogy a puszta hatalomszerzesen tul mihez akarnak kezdeni? Persze tudom, hogy naiv vagyok es kar a billentyuzetet koptatnom, mert: 1. ugysem olvassak a poitikusok a valasztok velemenyet, 2. a politikai palettan levok kozul a fenti sorokat egyik sem kepes ertelmezni, mert csak a hatalom erdekli es nem az orszag jobba tetele es az emberek eletminosegenek javitasa, netan a felzarkozas a XXI. szazad szinvonalahoz.

Zsoltbacsi 2017.10.01. 22:01:35

@Kishableany:

"Felfogni, hogy a szavazopolgar nem hulye, hanem informaciohianyos allapotban van (hajdanvolt "kedvenc" plakatom a 300 firintos nepszavazaskor a harom darab szazas erme a plakaton: idiota politikai marketingesek! A 300 forintot ertettek az emberek, de a miertet es a hogyant nem. Kituno pekda a szavazo teljesen hulyenek nezesere!) "

Hogy egy klasszikust idézzek: "Nem azt mondták Feri..." :))))

dare 2017.10.02. 00:59:03

Üzenet az ellenzéknek!
Nem saját kútfő, de érdekes ötlet és elgondolkodtató a sok tippelgetés és belemagyarázás helyett.
Nyakunkon van a legújabb értelmi kapacitást is ostromba vevő nemzeti konzultációs kérdőív, amellyel a Fidesz (szinte már csak nem mondja ki) a saját tábora rugalmasságát, x-elési kedvét és az elhivatottsági hajlandóságát teszteli.
Itt a remek alkalom az ellenzéknek felmérni a másképpen gondolkodó, kormányt elutasító, valami egészen más országot elképzelő néptömegek akaratát, és partnernek tekintve őket felmérni mennyire, és mennyien szeretnék a mostani bútorzat lecserélését.
Akár egy közös, akár egy saját székházra elküldött levelekből összeszámolva kiválóan megállapítható lenne, mennyire is szeretnék az emberek a mostani rezsim elzavarását, vagyis akarják-e egyáltalán ezt a kormányváltást vagy nem?
Csak annyit kellene tenniük, hogy ezt a konzultációs agymosást a saját szolgálatukba állítanák.
Minden médiafelületen és ahol csak lehetséges, szóval a legtöbb helyen arra hívnák fel a figyelmet, miszerint szeretnének meggyőződni arról mennyire is van kormányváltó hangulat az országban.
Összegyűjteni az elutasító kérdőíveket, és akkor tudomást szerezhetnének a letargiába, melankóliába, minden rossz érzésbe, vagy éppen a közügyeket alaposabban szemrevételező választók nagyságára, és az alapján eldönthetnék, hogy van kormányváltó hangulat, vagy nincsen?
Ha nagyon kevés gyűlne össze akkor kézmosás, nem kell erőszakkal segíteni senkin se ha nem akar segítséget, belesimulni a rendszerbe, és türelmesen várni addig, amíg az ölünkbe nem hullik az egész.
Ha viszont sok (nem kell nagydobra verni mennyi), akkor érdemes elgondolkodni a választók fejével is egy picit, és egy olyan lehetőséget vagy jövőképet felkínálni nekik az eredménynek a függvényében , amelyet már nagyon régóta várnak az egész ellenzéktől.
A hangsúly az EGÉSZ ellenzéken van.
Fel kellene mérni, mennyien akarnak változást az országban?
Én szívesen elküldeném a kérdőívem összefirkálva, csak nem a Fidesznek.
Én változáspárti vagyok, de meghajlok a többség akarata előtt.
Viszont ha valóban sokkal többen vannak a Fidesszel szemben azok, akik még hajlandóak felállni és elmenni szavazni, akik még nem süllyedtek teljes apátiába ezért érdekli is őket az ország bel és külügye, gazdasága...stb, azoknak szüksége van valami kapaszkodóra, reménysugárra, amelyet figyelmen kívül hagyni az összes ellenzéki pártnak nem túl barátságos gesztus.
Ha viszont nem érdekli őket mennyi választó szeretne változást, megújulást, akkor nem kell a témával nagyon foglalkozni, hagyni az egészet a fenébe, és abban kell nagyon erősen hinni, hogy a választópolgárok többségének nagyon is megfelel ez a mostani rezsim.
Erősen kell hinni benne, és akkor elmarad majd a bűntudat.
Ez remek alkalom lehet felmérni az erőviszonyokat, és az aktív választópolgárok számát.
Vagy marad a szokásos mantra a számokkal.
Mit kéne tenni...

ostvan1 2017.10.02. 08:59:13

Kedves posztoló! A szívemből szóltál.

Bolshevik 2017.10.02. 09:02:40

"Najó, szívem szerint a fejüket is venném, mert megérdemelnék, de belátom az nem valami modern és ráadásul túl gyors, ezeknek inkább a lassú kínszenvedés járna."

Jól mondod! Azt még elfelejteted hozáteni hogy a fidesz agresziv is!

Bolshevik 2017.10.02. 09:05:05

@Mizantróp.: jó nagy hülyeséget irsz! Program nemkel! pozitiv dolgok nemkelenek! Sirni kel vonyitani kel nyafogni kel eböl lesz kétharmat! Mondjuk fideszes kétharmat de akor is :D

Bolshevik 2017.10.02. 09:07:37

@eßemfaßom meg áll: Bocs de még emlékszem mikor Balynai átatta az europai szintü kormányrudat akor küszöbön volt az ero bevezetése! Azota mitörtént eztkérdem én!

2017.10.02. 09:30:49

Igazad van. De azert az lmp is sokat perelte a fideszt az elmult 8 evben...

Ready2 2017.10.02. 09:31:08

Meg szerencse, hogy a posztirohoz hasonlo elvakult frocsogobol keves van. Sugarzik belole a rosszindulat, a gyulolet es az aldozatszerep teljes atelese. Mindig amikor elbizonytalanodok, hogy majd kire kellene szavazni 18-ban, az ilyen tipusu emberek mindig meggyoznek rola, hogy nem szabad atadni a "demokratikus" ellenzeknek a kormanyrudat.

chrisred 2017.10.02. 09:32:04

@Duplaxiii: 6. Ma már kezd megfordulni, mivel a hozzáadott szolgáltatási érték nélkül a megtermelt eszközök döntő többségét sem eladni, sem használni nem lehetne. Úgyhogy lassan már a termelési folyamat a szolgáltatásláncolat egyik (jelenleg még nélkülözhetetlen és megkerülhetetlen, de egyre kisebb szegmenst alkotó) eleme.

Sascha Braun 2017.10.02. 11:05:40

@ben2: Zseniális összefoglaló. Naponta olvasom és hallgatom a "demokratikus ellenzéket", ahogy lámpavasat, meg Szibériát emlegetnek. A Jóisten mentse meg az országot, hogy ezek mégegyszer hatalomra jussanak és a demokrácia nevében nekiálljanak lincselni meg koncepciós pereket gyártani. A legfurcsább az, hogy nem is képesek megérteni ezt az ellentmondást, és ez ijesztő. Aztán meg megy a csodálkozás, amikor jön az újabb kétharmad.

Ravasz Figyelmeztetés 2017.10.02. 11:40:17

@ben2: @Conchobar: @Ready2: @Sascha Braun:
Ezek.
Nem is tudok mit hozzátenni, mindenki tökéletesen leírta.

Zsoltbacsi 2017.10.02. 13:41:22

Véget ért tehát a Botkabaré, nagy kár, mert jól szórakoztunk. De indul a miniszterelnöki casting, ami még jobb buli lesz, ugyanis abban a teljes ellenzék részt fog venni. Rekeszizmokat felkészíteni.

Magyarulaszlo 2017.10.02. 14:29:15

@Sascha Braun:
Nem értem mi a kivetnivaló abban, hogy a Fidesz által lenyúlt több ezer milliárd forintot visszaszerezze valahogy az Állam.
A Bűnözöknek szerinted nem rács mögött van a helyük?!?

Amúgy erősen gyanús, hogy nem is olvastad el a posztot rendesen, én mindenhol arról írtam, hogy törvényesen kell őket elzavarni és börtönbe zárni is.
Lámpavasat sem emlegettem és bármennyire is fel vagyok háborodva a FIDESZES rablóbanda bűnei miatt, még a halálbüntetést is kizártam.

OLVASS FIGYELMESEBBEN LÉCCI!!!

Magyarulaszlo 2017.10.02. 14:34:54

@Ready2:
elvakult fröcsögés, rosszindulat....
hm...

Miért, szerinted mi lenne a méltó büntetés az Orbán-féle bűnszövetkezet részére?

Talán dícséretet érdemel, aki kirabolja az államkasszát? aki lefekteti az országot Putyin elé? aki gyakorlatilag letiporja a teljes demokratikus intézményrendszert?

Orbánnál nagyobb katasztrófa nem történt ebben az országban Rákosi óta. Ennek a gátlástalan gazembernek köszönhetjük, hogy a régió legrosszabbjai lettünk, az EU szégyenországa, akivel már csak keleti diktátorok állnak szóba.

Magyarulaszlo 2017.10.02. 14:40:01

@eßemfaßom meg áll: nem értem miről beszélsz...
2006-ig volt céldátum. Orbán azért szapulta a szocikat ellenzékben, mert:
- nincs még mindig euró
- a szocik lefekszenek az oroszoknak

Orbán hatalomra került, majd bejelentette, hogy nem is akar Eurót és.....
lefeküdt az oroszoknak.

A meztelen csiga gerincesebb mint ő....

Magyarulaszlo 2017.10.02. 14:57:33

@Conchobar:
Azt írod, hogy "a választó nem Orbánt akarja leváltani, hanem jobb életet remél, mindegy, hogy ezt ki teszi meg neki"

hm. szerintem ennél azért bonyolultabb.
Persze, hogy mindenki jobb életet remél, de van aki elhiszi Orbánnak, hogy jobb életet lehet várni az EU-n kívül, ha lophatunk-csalhatunk, ha nem kell versenyeznünk, ha mi magyarok, a magunk urai vagyunk, ha rovásírással írjuk ki a városunk nevét, ha állami kézben van a víz meg a gáz, ha felépül 338 stadion, stb, stb.

szándékosan írtam ennyire sokféle ökörséget.
Orbán nem hozott jobb életet az országba. Az EU pénzét költi azokra, akiknek számít a szavazatára (felső-középosztály), szociális ígéretekkel vakítaná a szegényeket, magasabb nyugdíj ígéretével a nyugdíjasokat stb. egyszóval egy igazi populista, aki mindenkinek ígér, a barátainak osztogat, de semmilyen módon nem teremtett jobb életet ebben az országban.

tehát:
- nincsenek számonkérhető ígéretek
- terelés megy és mellébeszélés, hazudozás és lopás

Orbánra azok szavaznak, akik közvetlen haszonélvezői a lopásnak és azok, akik még elhiszik a nemzeti szalaggal átkötött meséit keleti királyságról és illiberális demokráciáról.

Na most szerintem az országban 6-7 millióan már nem hisznek neki. Akik már nem hisznek neki, azok már el akarják zavarni.
Én őket nevezem az ellenzék potenciális szavazóinak és velük foglalkoztam az írásban.

Amit írsz, nekem túlságosan idealistának tűnik. Ha a választók valóban az életkörülményeik változása alapján szavaznának, akkor elég lenne Kánaánt ígérni és kész. de ez már nem megy (nézd cska me3g az elmúlt két kampányt), mert itt már mély árkok, és futballszurkolói hangulat van, senki nem hisze senkinek aki érvel, és kit érdekel az életszínvonal, a lényeg, hogy a lilák vagy a kékek győznek.

konrada 2017.10.02. 15:08:57

@Magyarulaszlo:
...szvsz. de. A magyarok alapvetően arra szavaznak, akiktől jobb életet remélnek.
2002 is arról szólt, hogy jobbat igértek nekik, 2006 meg arról, hogy azt tapasztalta a töbség, hogy jobb lett.
...2010-ben viszont rájöttek, hogy átvágták őket, ezért megint arra szavaztak, aki jobbat igért nekik, 2014-ben meg megint arra, akiktől azt tapasztalta, hogy jobb lett.
...s 2002-ből megtanulta, hogy nem szabad igéretre szavazni, ha megy a szekér, így a következő válságig egy növekvő, emelkedő reáljövedelmű országban nem szavaznak bizonytalanra, pláne ha az már meg sem igéri a jobb jövőt..

...zorbánt a következő válság fogja elsodorni, addig a többséget nem érdekli, hogy a sok tolvaj közül ki lop.
...de akkor keményen, és nem azért, mert azt akarja, hogy egy másik párt holdudvara jobban éljen...

2017.10.02. 15:31:54

@fran7: dehogynem mert nekimenni. sajnos nekiment pl. az egészségügynek. nem vicc. szerintem direkt lehetetleníti el a normális működését (és nem azért, mert a stadion jobban érdekli).

chrisred 2017.10.03. 05:46:18

@Magyarulaszlo: "Az EU pénzét költi azokra, akiknek számít a szavazatára (felső-középosztály),"

Ez a verzió még akár bele is férne, de valójában ezt a nem létező csoportot ő teremti meg az általa kiválasztott személyek feltőkésítésével.
süti beállítások módosítása