A problémák kezelése első ránézésre kulturális kérdés. Gyárfásnak tehát akár igaza is lehetne. Másrészt az egyik legmarkánsabb különbség egy érett demokrácia és egy diktatúra között pontosan az, ahogy az állampolgárok viszonyulnak a hatalomhoz.

Ahogy mondani szokás, ha Amerikában valakinek problémája van, akkor ügyével a nyilvánossághoz fordul és addig veri a tamtamot, amíg az igazság nem győzedelmeskedik, a jó megdicsőül, a rosszfiúk pedig hosszú időre a hűvösre kerülnek. Ezzel szemben ha Oroszországban valakit sérelem ér, akkor szép csendben, a háttérben kezd el kufárkodni az információval és ha az igazság nem is győzedelmeskedik, előbb-utóbb beveszik őt is a buliba.

Hosszú Katinka egy fejlett erkölcsi érzékkel rendelkező sportoló, aki nincs rászorulva a Júdás ezüstökre és megteheti, hogy kiálljon az ügyért, amiben hisz. És ez nemcsak helyes, ez egyenesen irigylésre méltó.

Mert amikor a nyilvánosság előtt széttépi a szerződést, akkor pontosan azt teszi, amihez ebben az országban legalább 8 millióan nem vagyunk elég bátrak vagy - legyünk elnézőek - elég függetlenek.

A Nemzeti Együttműködés Rendszerének pontosan ez volt a célja: beterelni mindenkit ugyanabba az akolba, ahol a kölcsönös függőség, a hűbér és a megvásárolható lojalitás a legfontosabb értékek. Ezért kellett elvenni a magánnyugdíjat, a trafikokat, ezért kerültek állami kézbe az iskolák, ezért kellett vegzálni a norvég pénzből működő civileket és még sorolhatnám hosszasan a példákat. Ne legyen senki sem független, mert így nem emelheti fel senki sem a szavát, a genetikaliag lázadók pedig egyedül maradnak.

Ahogy a langymeleg Kádár rendszer pontosan ugyanerről szólt, senki sem lóghat ki a sorból, egy a párt, egy az eszme és egy a pénztárca; a narancs-fiúk láthatóan már kamaszkorukban mindent megtanulhattak, ami a kommunizmus építéséhez kell.

Gyárfás Tamás régi motoros, aki általában profin képes kezelni a helyzeteket, a mostani reflexe azonban szintén a kádári időket idézi. Tudja ő is, hogy nem sikerült megoldani a problémákat, a modernizálás elmaradt, Bol-Dog kimúlt, nincsen elég pénz és nem jó az együttműködés a focibolond felcsutival. Ő maga azonban most nem tud vagy nem mer az asztalra csapni, nem képes szembeszállni a nagyúrral, inkább megvette volna kilóra a befolyással bíró sportolóit. Szép csendben persze, mert a botrány nem tesz jót senkinek. Illetve nem tesz jót neki legfőképp. (Kedves egészségügyi dolgozók, pedagógusok, közalkalmazottak, közmunkások, ugye ismerős a helyzet!).

Bizony, ez a kislány már felnőtt.

Katinka tudja, hogy mit akar, tudja, hogy mi kell ahhoz, hogy megújulhasson, fejlődhessen a szakma, ismeri a nemzetközi trendeket, kütyüket, szoftvereket és nyilvánvalóan látja, hogy a tesze-tosza, politikailag fertőzött hazai sportélettől csak a lassú rothadás várható.

Gyárfás Tamás részéről pedig valahol érthető, hogy a barcelonai vébé csendes, édes Katinkáját szeretné visszakapni, miért is lenne ez másképp...
De ebben a helyzetben már nem segít a nyafogás, nem működhetnek a régi reflexek, a fülbesuttogások, a háttéralkuk; a probléma már az asztalon hever, Gyárfásnak el kell dönteni, hogy úriember módjára lemond, vagy hogy ha mégis marad, akkor kit vagy mit képvisel, ki mellé áll.

Ahogy mi 8 millióan is komoly döntések előtt állunk.
Fel kell nőnünk nekünk is.
Fel kell nőnünk, és már csak két évünk van kitalálni, hogy kinek a vezetésével tudjuk helyretenni elrontott kapcsolatunkat a hatalommal.