Magyar politika és közélet, mi más?!

Csinn Bumm Cirkusz

Csinn Bumm Cirkusz

Európa veszte - ez lenne Putyin mesterterve?

2015. november 14. - Magyarulaszlo

Kinek áll érdekében? Kérdezték már a rómaiak, ha bármi történt, s azt vizsgálták meg előszöt, hogy ki a haszonélvezője egy-egy furcsa, akár tragikus eseménynek.

Mielőtt a kedves olvasó rámripakodna: Szíria és egyáltalán az Iszlám Állam léte természetese komoly gond, de most próbáljuk meg egy picit nagyobb képben, távolabbról értelmezni az eseményeket.

Most Európa ereje, növekedése, egysége forog voltaképpen kockán, ez az elmúlt fél év történései alapján szinte egyértelmű.

Lássuk csak, kinek az érdeke Európa meggyengítése?! A magyar közmédia migráns-cunamijában sodródó polgár elsőre nyilván azt válaszolná, hogy a muszlimoknak, a taxis az imént például egyből azt kezdte szajkózni, hogy "meg kéne már védeni a határokat, de úgy rendesen: szar EU, hogy még erre se képes!?!".
Ugyanakkor valójában a Közel-Kelet még véletlenül sem európai érdekszféra: nincsenek ott magyar olajkutak, Orbáni stadionok, a hadsereget se francia vagy német fegyvergyárak tömik és a németek se húztak fel Irakban autógyárakat tucatszámra.

A Közel-Kelet ugyanis elsősorban amerikai és... orosz érdekszféra.

Ahogy az amerikai védelmi miniszter fogalmazott a minap: "Oroszország és Kína felborítaná a mostani világrendet, ha tudná, de nem képes rá." Az alapállítás hihető, hiszen a feléledő orosz nagyhatalmi törekvésekkel együtt jár az újrapozícionálás igénye; ami természetesen csak valaki más kárára valósulhat meg. Azaz a céljaik eléréséhez meg kell borítaniuk a világrendet, ahhoz. De vajon tényleg bizton állítható, hogy nem képesek rá? Konvencionális eszközökkel talán tényleg nem, de az oroszoktól nem szokatlan, hogy az asztal alatt játszanak, nem pedig a nagyközönség előtt.

000-dv1819486-resize-jpg-1024x535.jpg

Ha ebből indulunk ki, akkor Putyinnak nyilván volt egy mesterterve, a kérdés tehát legfeljebb az, hogy az vajon miből állhat?
Lássuk hogy mi az ami belefér ebbe a képbe?

- Keménykedés Ukrajnával
Ez magától értetődik, nem szorul magyarázatra. A hódítás akkor édes igazán, ha komoly helyi kisebbség, szeparatista militáris egységek és egy kis odavezényelt nem reguális hadsereg is van a térképen. Európa pedig nyilván tehetetlen, nem fog katonailag beavatkozni, mindez pedig gyengeséget mutat.

- A Közel-keleti viszonyok felkavarása.
Ez persze akkor mesteri, ha közben minden oldalon ott állnak, ahol ez lehetséges. Bőven belefér, hogy titokban kicsit felturbózzák az Iszlám Állam pénzügyeit miközben Asszad elnöknek is adnak katonai támogatást, de ravasz módon nem az ISIS ellen, hanem a vezető ellenzékét megtámadva. Tény, hogy Oroszországnak érdekében áll minden olyan mozgalmat és akciót támogatni, ami az amerikaiak helyi erejét csökkenti.

- Migrációs válság pénzügyi támogatása
Ez picikét persze meredek, de ha valaki elfogadja tényként, hogy egy népvándolás mögött állhat valaki - a libsibolsik, vagy konkrétan Soros György, esetleg Fodor Gábor -, akkor miért ne hihetné el azt, hogy akár személyesen Putyin mozgatja a szálakat... Az pedig tény, hogy ha ez zűrzavart okoz és problémát az EU-nak, akkor az Putyinnak jó. Nem is kicsit. Az, hogy Soros György fizetne bárkinek a migrálásért, szerintem jóval meredekebb ennél.

- Az Európai szélsőjobb támogatása, a jobboldal feltüzelése
Ez természetesen szintén gyengíti az Uniót, hiszen a nacionlaizmus feléledése olyan Orbán-szerű populistákat termelne ki rövid időn belül, akik aztán nem haboznának akár felrobbantani az Államközösséget egy újabb megnyert kormányzati ciklusért. Már akár az is elég, ha ezek miatt elbuknak az EU mélyebb integrációját célzó törekvések - Oroszországnak kifejezetten az az érdeke, hogy a kis Európai Államokat egyesével tudja felfalni az energiahordozóknak való kiszolgáltatottság, a mérhetetlen állami tőke vagy akár a hadserge bevetésével. Ez nemcsak hogy logikus, de ráadásul nagyon olcsó lépés is: elég a Jobbik támogatásra és a szélsőjobbos Kovács Béla féle EU kémkedésre gondolni, ami kevesebb költséggel jár, mint akár egy katonai alakulatot mozgatni pár hónapon keresztül. Ez ráadásul megmagyarázza azt is, hogy az Iszlám Állam terroristái miért Párizsban és nem mondjuk Moszkvában vagy Washingtonban gyilkolásznak - itt van ugyanis a célpiac ebben az esetben.

- Szoros szövetség kialakítása az egyik EU tagoszág nacionalita, bomlasztú, hangos vezetőjével
Kicsit egyszerűbben: zsebre vágni néhány hangoskodó bajkeverőt.
Hát nem kell sokat gondolkodni, míg az ex-szocialista államok nagy része nem állt kötélnek, Orbán Viktor nagyon hamar coming out-olt: a Paksi erőmű, a demokratikus fékek lebontása, a keleti diktatúrák nyilvános dícsérete és a nagyon protekcionista, bezárkózó politika kemény, kérlelhetetlen képviselete. Adja magát, hogy a mi Viktorunk bizony Putyin játékát játssza, a magyar nemzeti párt pedig vélt vagy valós előnyökért, de eladta a lelkét az oroszoknak.

S hogy mindezt mi bizonyítja?
Hát nem sok, az tény. De érdemes végiggondolni, hogy ezzel a logikával a kirakósjátéknak gyakorlatilag minden egyes eleme a helyére kerül: Putyin szíriai hadműveletei, Orbán orosz párti megnyilvánulásai, az, hogy miért pont Párizs volt a tegnapi célpont, stb.

Ezen túlmenően pedig azt láthatjuk, hogy Orbán a migrációs válság kezdete óta lubickol szerepében, a nacionalisták erősödnek- főleg az oroszok számára stratégiailag fontos kelet-európai részeken -, Putyin pedig természetesen elsőként fejezte ki sajnálatát a párizsi események miatt. Merkel valószínűleg nem aludt jól.

Sajnos ma reggel már egy másik Európa ébredt fel.
És ennek az Európának sorsdöntő kérdésekre kell választ adnia! Arra, hogy mi kínál több előnyt az iszlamista és az orosz nagyhatalmi fenyegetések ellen: egy nemzetállamokra széthulló, vagy egy, a jelenleginél minden szempontból megerősödött, egységesen fellépni tudó Európa.

Szerencsére, ha józanok maradunk, akkor a válasz nem kétséges.

A bejegyzés trackback címe:

https://csinnbummcirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr648077482

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

harcospacifista 2015.11.14. 14:39:25

Putyintól simán kitelnemindez, de azért kicsiket meredek hogy nyomok nélkül ezt meg tudja-e valósítani

féregírtó 2015.11.14. 16:03:02

Arra konkrét bizonyítékok vannak, hogy az orosz titkosszolgálat az egész EU-ban akciózik, pont Fr.országban buktak le a helyi széljobbantak lefizetésével. Így megy ez máshol is, a hazai extrém ruszkibarát széljobb döbbenetes energiákat fektet a demokratikus világ elleni uszítására.
Putyinnak a sötét tervekhez nélkülözhetetlen egy belső szövetséges az EU-ból. Ugye nem nehéz kitalálni ki a legalkalmasabb jelölt ehhez. A focibuzi szövetséges szorgalmasan ugrasztja össze az unió belső államait, ott árt ahol csak tud. A KGB tuti nyomja a lóvét a költségekre.
Persze ez még kevés lenne önmagában, Putyinék szorgalmasan űzik a szerencsétlen civileket a háborús övezetekből az EU nyakába. Eueket az embereket szokták leillegális bevándorlózni a szintén Putyin pénzén uszító orbánék.
Eddig olajozottan működik a pokoli terv.

Fritz Gerlich 2015.11.14. 16:13:42

Na, leleplezted a nagy rejtélyt. Az oroszok állnak a párizsi terrortámadás előtt. Tutira. Zseni vagy! DDDD :-)))))

zafir38 2015.11.14. 16:16:42

Mindeközben a CIA.......:-)....gondolom a világ megmentésén dolgozik
a leghumánusabb és nyílt módszereivel.

jágör68 2015.11.14. 16:36:05

humansarefree.com/2014/05/cold-war-2-has-begun-us-and-nato-are.html

A szemét Oroszország meg Kína- hát nem direkt a NATO- támaszpontok közelébe rakták az országaikat!

Az ISIS- ről meg:
-kinek is adják el az olajat?
-Ki fegyverezte fel őket?
-ki szállította nekik a Toyota Hiluxokat?

Ki is borítaná fel a világrendet.
Ja megvan: a világ lakosságának 3%- át képviselő, de mindenbe beleugató USA!

nemecsekerno_007 2015.11.14. 16:50:41

Kíváncsi voltam mikorra jön be a cikkbe egy kis "Orbántakarodj" vonal :D Ügyes, ügyes. Gyanús vagy nekem te rigó! :)

xycd 2015.11.14. 16:53:34

Cionista félrevezetés! Ki is hozta létre az iszlám államot? Kinek vannak támaszpontjai Oroszország körül?
Ez mind az USA és a mögötte lévő pénzügyi háttérhatalom műve.

Mr. Neutron 2015.11.14. 17:07:12

Abszolút megbízható forrásból tudom, hogy Putyinnak nemcsak mesterterve van, de patái, szarva és kénkőszaga is. Fusson, fusson ki merre lát!

Tudományos libsizmus 2015.11.14. 17:11:43

Milyen igaza volt annak a taxisnak.

Tudományos libsizmus 2015.11.14. 17:13:17

Putyin Hitler reinkarnációja. Egyértelmű. Azért Oroszországban született újjá, mert a németek töketlen béna faszok lettek azóta.

2015.11.14. 17:20:52

Ime, itt is támad a putyini propaganda. A képlet egyszerű: kavard a szart. és vádold meg vele az ellenfelet.

Visceroid 2015.11.14. 17:37:16

@Mr. Neutron: Ennyi. Amennyire a széljobberek minden mögött a zsidókat látják, úgy a libsik mindenhol Putyint meg a kínaiakat. Az igazság meg valahol a kettő között van.

f123 2015.11.14. 17:47:45

Háát ez az elmélet a nagy erőlködéstől meglehetősen pisiszagú lett.
Spekuláció helyett lássuk a tényeket! Ha valaki szervezi a menekült-válságot, akkor nem hagyhat maga után nyomokat. Egyetlen ország van, aminek az egész világra kiterjedő globális hírszerző kapacitása van, ez az ország az USA.
Nagyon komoly pénzbe kerül a menekültek utaztatása. Fejenként kb. 10.000 €, kinek van ehhez elég pénze? Az USA-nak. Ki állt, ki "harcosan" amellett, hogy Európának évi 1.000.000 migránst kell befogadnia? Soros György. Nem túl életszerű az, hogy Soros Putyinnal együttműködjön. Sokkal életszerűbb az, hogy Soros egy amerikai mestertervben segédkezzen Oroszország ellen, ahogy tette ezt Grúziában, majd Ukrajnában. Érdekes módon Grúziában, Ukrajnában és Szíriában is feltűnt számos azonos motívum (pl. tömegbe lövő mesterlövészek), véletlen lenne?
Oroszország bevonul Szíriába? Nevetséges. Az oroszok nem tudnak bevonulni Szíriába. Nem azért, mert nem szeretnének, hanem mert nincs hozzá kapacitásuk. Most kb. a maximumon vannak a lehetőségeikhez mérten. Egyetlen ország tud a világ bármely pontján beavatkozni, ez az ország ismét az USA...

Nem leszünk gyarmat ! 2015.11.14. 17:59:08

Isten óvja Magyarországot attól, hogy egy trianoni csonka tartományként váljon egy európai birodalom részévé, az ország függetlenségét mindenáron meg kell őrizni, és küzdeni kell az ezeréves magyarország újraegyesitéséért .

Krisz11 2015.11.14. 18:38:28

"Szoros szövetség kialakítása az egyik EU tagoszág nacionalita, bomlasztú, hangos vezetőjével"

"Nacionalita"? "Bomlasztú"?
A ballibek már csak előemberekkel tudnak propagandaszöveget íratni?
Aki írástudatlan az milyen alapon kritizálja Putyint?

Mellesleg: Megint gyilkolt a liberalizmus.

2015.11.14. 19:09:02

"az amerikaiak helyo erejét csökkenti" — mi az a helyo erő? Még tripben voltál, mikor írtad ezt? Azt gondolnám, a gandzsa meg a gomba ad egy kis extra ihletet, de te még ilyen állapotban is valami elképesztően szarul írsz. Buta vagy és a pálya széléről kiabálsz be.

A mostani állapot a ti utatok vége, ez az európai liberalizmus kiteljesedése. Ezek a gyengekezű, korrupt, hazaáruló EU vezetők a ti szavazótáborotok által híztak ekkorára; a ti liberális sajtótok tehet róla, hogy a közönséges polgár retteg attól, hogy esetleg rasszistának bélyegzik. Te és a társaid tehettek róla, hogy egy bűnözőnek ma több joga van, mint az áldozatnak. Ti tehettek róla, hogy olyan földalatti aknamunkát végző szervezetek, amik civilnek hazudják magukat, ma büntetlenül, norvégpénzen hízva alááshatják a választott kormány tevékenységét. Ti vagytok a terroristák, a mi ellenségeink. MIattatok ilyen a világ, amilyen. Azok a szerencsétlen, írástudatlan, agyhalott arabok, akik a bombát élesítik, csak igavonó barmok, egyszerű parasztok. A felelősség a tiétek.

Magyarulaszlo 2015.11.14. 19:43:14

@féregírtó:
hátigen, és értem, nyilván meredek, de ha az eredmények oldaláról nézzük, nem is lehetetlen... A tervező szemszögéből ez egy sikeres vállalásnak tűnhet!

Magyarulaszlo 2015.11.14. 19:44:37

@Fritz Gerlich: köszike, de nyilván érted, hogy azért ezt nem ennyire direktben állítom. Azt állítom, hogy minden olyan mozgalmat, szervezetet érdekük támogatni, ami kívánt eredményt tud szállítani. Ebbe márpedig ez is belefér!

Magyarulaszlo 2015.11.14. 19:48:13

@f123: Már megbocsáss, de szerintem mindennél izzadtságszagúbb az, hogy egy üzletember fogja magát és elkezd migránsokat lefizetni.
Szerintem az, hogy Orbán minden bizonyíték nélkül bedobta Soros nevét, egyszerre nevetséges és hátborzongató.
Pont olyan, mint egy rossz figyelemelterelés a lényegről. Orbán pedig Putyin zsebében nagyfiú csak, szóval még ez is inkább ezt a teóriát igazolja.

Magyarulaszlo 2015.11.14. 19:49:27

@Tudományos libsizmus: hát igeen, de megoldástnem tudott mondani, csak a félelmeiről beszélt. AZ meg elég sovány szerintem!!!

Blogger Géza 2015.11.14. 19:59:18

@Magyarulaszlo: Nem kellett őt belekeverni, kiterítette már korábban a lapjait.

Soros megszólalt bevándorlásügyben. Szerinte Európa összeomlik, ha nem fogad be minden bevándorlót. Sőt, szerinte még több bevándorló Európába érkezését kellene segíteni. A Soros által pénzelt hazai civilek és médiákok is hasonló álláspontot tolnak, talán nem véletlenül…

spiler.blog.hu/2015/07/29/soros_europa_osszeomlik_bevandorlok_nelkul

f123 2015.11.14. 20:15:39

@Magyarulaszlo: Soros, mint üzletember?!
Ki van tiltva Japánból, mert spekulánsként támadta a japán jent, Indonéziából, mert az indonéz rúpiát, megpróbálta beomlasztani az angol fontot, az orosz rubelt, Franciaországban bennfentes kereskedelemmel vádolták. A helyes kifejezés a spekuláns, nem az üzletember.
A Soros által támogatott alapítványok, mindig a hagyományos társadalmi értékeket és tradíciókat támadják, de csak a nyugatias államokban. Nem furcsállod, hogy egész Európában az egyébként oly harcos feminista mozgalmak (akik Ausztriában azt is kifogásolták, hogy a női tartományi vezetők hivatalos megszólítása Landeshauptmann), kussolnak. Pedig az iszlám világban, a nők szerepe egyértelműen alárendelt?! Ez bizonyára egy véletlen műve. Egyébként egy ismerősömnek személyesen mondta több migráns, hogy az amerikaiaktól kaptak pénzt az embercsempészre. Persze erre mondhatod, hogy csak kitaláltam, de a legegyértelműbb bizonyítékot maga Soros szokgáltatta. Nézz utána, hogy miket nyilatkozott...

Magyarulaszlo 2015.11.14. 20:15:57

@Blogger Géza:
visszakérdezek, anélkül, hogy ismerném a Soros álláspontja mögötti érveket.
MIben rejlik Európa versenyképessége most és mondjuk 10 év múlva:
- az USA-hoz képest,
- Kínához képest?

Blogger Géza 2015.11.14. 20:18:35

@Magyarulaszlo: Biztos nem abban, hogy nagy részben analfabéta, segélyeket igénylő, belpolitikai instabilitást okozó milliókat fogadunk be válogatás nélkül.

Magyarulaszlo 2015.11.14. 20:19:23

@f123: Hangsúlyozom, én azt vizsgáltam elsősorban, hogy kinek származik előnye ebből az egészből.
Soros szerintem ebben az egész történetben nem vagy alig érdekelt. Putyin ellenben minden fronton csak nyer.
Akkor miért higyjek jobban Orbánnak, mint a saját szememnek?!?!
Soros amúgy egy kozmopolita, de az, hogy nyilatkozik párat, nem jelenti, hogy milliárdokat áldoz a migránsokra!!!

flipiflopi 2015.11.14. 20:35:14

Ez most komoly? B*sszátok meg, ez terrorcselekmény volt, amit terroristák követtek el. F*aszért kell minden történés mögé Putyint, vagy az USA-t képzelni.

f123 2015.11.14. 20:42:54

@Magyarulaszlo: Soros imádja a válságokat, főleg csinálni. A válságokkal nagyot lehet kaszálni, ha jól kevered a lapokat. Soros 17 mrd €-nyi kötvénykibocsátást javasolt Európának a
migránsok finanszírozásához, évente! Ez "relatív" nem sok pénz, de évente már igen. Európa gazdaságai meglehetősen sebezhetőek még és igen eladósodottak. Az USA teljesen belekeveredett a Közel és Közép Keleti konfliktusokba, az oroszok meg kihasználják. Ne Orbánnak hiddj, hanem a szemednek, de ahhoz, hogy láss is, KI KELL NYITNOD!

Tudományos libsizmus 2015.11.14. 20:47:26

@Magyarulaszlo:
Megoldás? Azonnal le kell állítani a bevándorlást. Az európai határokat fegyverrel meg kell védeni. Azokat a bevándorlókat, akik nem hajlandók az őket befogadó országok szabályai szerint élni, ki kell utasítani. Ha ez nem megoldható, rezervátumba kell zárni. Minden politikust és fizetett aktivistát, aki részt vállalt ennek a multikulti kuplerájnak az összegründolásában, európai nemzetközi bíróság elé kell állítani. Természetesen Merkellel az élen.

Pöff 2015.11.14. 21:02:46

"Lássuk csak, kinek az érdeke Európa meggyengítése?! "
Megmondom: USA

"Európa veszte - ez lenne Putyin mesterterve?"

Hát neki aztán kurvára nem, mikor export/import tilalom lett az EU részéről, azzal az oroszok megszopták rendesen.
Szóval a legkevésbé sem akar Putyin összebalhézni az EU-val.

"És ahogy az amerikai védelmi miniszter fogalmazott a minap: "Oroszország és Kína felborítaná a mostani világrendet, ha tudná, de nem képes rá." "
Nah azért ne túlozzunk.
Ellenben felmerül a kérdés hogy az USA központú világrendszer az úgy teljesen okés?

siriq111 2015.11.14. 21:40:45

Az EU ugyan ugy elvezte az ISIS nyomott uzemanyagarakat. Kozben erdemi fellepest nem csinalt egy kormany sem. Nem semmitero keritest kellett volna epiteni a kezdetektol hanem. megoldani a problema forrasat. Amint irtam fentebb, ez nem volt igazan erdeke az EU-nak sem az uzemanyagarak miatt. Nem kell itt semmi ki akarja meggyengiteni dolgot keresni. Egyszeruen ez egy "gazdasagi megfontolas volt" az Eu reszerol is.

Pöff 2015.11.14. 22:02:01

@f123:
Már rég elfogató parancsot kellene kiadni ellne.
Francia frankot bedöntötte és elfogató parancsot adtak ki ellene...

f123 2015.11.14. 22:06:29

@Pöff: Szerintem egy indonéz börtön jobb hely lenne neki, mint egy francia...

zafir38 2015.11.14. 22:14:53

Bocs az offért: Két hete zuhant le az orosz gép, 217 utassal ebből 17 gyerek volt.
Most már tutkó, hogy bomba és ISIS.
Zongorázta nekik valaki a seremetyevón az imagine-t?
Irakban és környékén hetente halnak meg ennyien merényletben mióta
az USA elvitte nekik a szabadságot.
Szóval, hogy valahogy kilyukadjak a témánál, tök gáz ennyire beállni az egyik
vagy a másik oldalra. Amíg Amerika tanítja "médiázni" a világot, azt sem hiszem el
amit látok.
Momentán ők hoztak atombombát Németországba, rakétázzák körül az oroszokat
meg gázoskodnak a TTIP-val.

Balt 2015.11.14. 23:47:08

Ez talán irónia? Mert poénnak durva lenne, Ezt nevezem, ezt tájékozottságot! :))) Asszem nem is érdemes tovább olvasni.

"Ugyanakkor valójában a Közel-Kelet még véletlenül sem európai érdekszféra: nincsenek ott magyar olajkutak, ..., a hadsereget se francia vagy német fegyvergyárak tömik... "

24.hu/fn/uzleti-tippek/2015/01/05/felporgott-a-mol-irakban

www.reuters.com/article/2015/06/24/france-saudi-contracts-idUSP6N0O501X20150624

Balt 2015.11.15. 00:00:28

@Magyarulaszlo: "Szerintem az, hogy Orbán minden bizonyíték nélkül bedobta Soros nevét, egyszerre nevetséges és hátborzongató."

Mikor tetszett a Föld nevű bolygón landolni?
www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/soros_vallalja_hogy_le_akarja_rombolni_a_hatarokat.605454.html

Itt pedig egy amerikai közgazdász (kormánytanácsadó) leírja a valóságot, amely szöges ellentétben áll a fenti fantazmagóriával:

www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/van_uj_javaslat_a_bevandorlas_megallitasara.603131.html

Magyarulaszlo 2015.11.15. 01:15:20

@Balt:
Persze, hogy vannak eurpai üzletek is arrafelé, ismerek egy dán fűszerest is a szír határon...

Az irónia szerintem az, amikor az elnökünk elmondja véleményét, miszerint egy nyílt társadalomról fantáziáló üzletember fizet többszázezer csórónak, csak azért, hogy arrébb menjen.
Ha nem a konkrét bizonyítékok irányából, hanem az eredmények felől közelítünk, akkor ez sokkal valószínűbb elmélet, mint az Orbán féle Soros koncepció!

Magyarulaszlo 2015.11.15. 01:22:37

@Pöff:
Gondolkozzunk a globális térségek szintjén.
Kínával szemben Amerikának erős kereskedelmi partnerekre van szükség. Érdeke tehát, hogy Európa jól működjön. Ezzel szemben Oroszországnak sok szempontból akadály az Unió. Márcsak azért is, mert mindenféle export/import korlátozásokkal szivatja, amikor éppen úgy esik neki jól. Ha nincs EU, akkor nincs tilalom, nincs akadály a katonai vagy éppen a gazdasági csúnyaságokkal szemben.

Az USA központú világrendszerről nyilván sok rosszat lehetne mondani, de tetszik vagy sem, a történelemben még nem volt soha olyan prosperitás, mint az elmúlt 70 évben.

Magyarulaszlo 2015.11.15. 01:29:37

@zafir38:
Értem én, hogy sokan nem szeretik Amerikát! De nem tudnék még egy államot mondani, amelyikben jobban megvalósult volna a demokrácia, a verseny és amelyik közben ennyire sikeressé tudott volna válni.
Elképesztő, de vannak politikusok akik mernek vitatkozni az ellenfeleikkel, a társadalom nagyobbik része él a választójogával, még egy nagy vállalatot is simán megbüntetnek, ha kiderül, hogy csal lop, hazudik, és simán kerülnek képviselők is dutyiba.

Ehhez képest itthon kitől várhatnék hasonló jogállamiságot? A Fidesztől vagy a Jobbiktól?!?!

Magyarulaszlo 2015.11.15. 01:35:39

@Tudományos libsizmus:
Hát szerintem amiről írsz, az nem megoldás, hanem egy haláltáborokról, népírtásól és jóval nagyobb népmozgatásról szóló erőszakos rémálom...
:(

Magyarulaszlo 2015.11.15. 01:38:18

@f123:
Soros javaslat arról szólt, hogy inkább befektetésként kell kezelni a bevándorlókat, semmint elzavarni őket. Hát ez nem valami válság-szagú javaslat...
Az USA világrendőrként már nem funkcionál úgy mint régen. Obama pedig eleve nem egy világuralmi politikát határozott meg.
Oroszország vezetői nem véletlen érzik úgy, hogy eljött az idő egy kis növekedésre.

Sandor Akarki 2015.11.15. 02:34:49

"akik aztán nem haboznának akár felrobbantani az Államközösséget egy újabb megnyert kormányzati ciklusért"
Mivan? Államközösség? LOLOLOLOL!
Nincs se egységes külpolitika, se egységes hadsereg, se egységes pénz, se egységes adórendszer, se egységes jogrendszer, se egységes kultúra, se semmi.
Az EU egy fércelt korcs ahol a gazdagabb szipolyozza a szegényebbet és egy keleti élete kevesebbet ér mint egy nyugatié - próbálj meg csak elmenni kezelésre Hamburgba, Frankfurtba vagy Londonba, meglátod, aztán próbáld ki mondjuk a Péterffy-t ahol még vécépapír sincs a sürgősségin. Ennyit ér a magyar élet nekik.

E.Katolnai 2015.11.15. 05:53:37

ennyi badarságot egy rakáson ritkán olvasni ...
a shia és a sunnita mohamedánok összeugrasztásából egymás gyilkolásából izrael huzza a legnagyobb hasznot, hiszen ahelyett, h az ősi ellenség (zsidók) ellen harconának egymás torkát szorongatják. az isis még egyetlenegyszer sem támadta meg a zsidó államot még egy lövést sem adott le izrael határára ....
micsoda félrevezető butaság Putyint belekeverni

Balt 2015.11.15. 07:06:11

@Magyarulaszlo: Soros maga mondja, hogy elég sok pénzt fektetett a projektbe. Persze én se hinnék neki, ha a tények nem igazolnák. :)

Balt 2015.11.15. 07:12:26

@Magyarulaszlo: Az EU amerikai nyomásra vezetett be embargót, miután a kijevi puccs nem v. nem úgy sikerült, mint remélték. De mindenhol ez van, olvasd el Sachs (amerikai kormánytanácsadó) fentebb linkelt rövid összefoglalóját, amely egyben a Soros-kérdést is megválaszolja. De hozom a lényeget, hogy ne kelljen keresgélni:

"A Szíriában folyó végeláthatatlan vérengzés nem csupán a világ jelenlegi legnagyobb humanitárius katasztrófája, hanem életveszélyes geopolitikai kockázatok forrása is. Az Egyesült Államok politikája, nevezetesen hogy kétfrontos harcot vív az Iszlám Állam terrorszervezet és Bassár al-Aszad államfő rezsimjének maradéka ellen, nyomorúságos kudarcot vallott - kezdi a MartkeWatchon megjelent elemzését Jeffrey Sachs amerikai közgazdász professzor, aki a szegénységgel kapcsolatos kutatásaival szerzett nevet magának.

A hibás amerikai stratégia gyökerét Sachs egy furcsa, kudarcos szövetségben találja meg. Az amerikai külpolitikában időnként együtt mozog két erő. Az egyik a biztonsági elit, amely magában foglalja a hadsereg és a hírszerzés vezetését, továbbá az amerikai hegemónia elszánt kongresszusi támogatóit. A másik az emberi jogokért kiálló civil szervezetek közössége.

Különös szövetségük megjelent a közel-keleti és afrikai konfliktusok kezelésében, és minden egyes alkalommal katasztrofális következményekkel járt.

Rezsimváltások

A biztonsági elit gondolkodásának alapja az a felfogás, amely szerint a katonaság és titkosszolgálat tanácsai alapján fedett akciókkal meg kell dönteni azokat a rezsimeket, amelyek veszélyeztetik az amerikai érdekeket. Kezdve az a demokratikusan megválasztott iráni kormány 1953-as megbuktatásától a hasonlóan hatalomra került chilei vezetés 1973-as eltávolításán át egészen az elmúlt bő évtized közel- és közép-keleti beavatkozásaiig, hosszú a sor, amely bizonyítja, hogy az amerikai biztonsági doktrínától nem idegen ez a felfogás.

Akármilyen meglepőnek is látszik, az emberi jogok védelmezői az utóbbi időben támogatták az USA katonai akcióit. Ennek alapja az ENSZ közgyűlésének 2005-ben elfogadott határozata, amely kimondja az emberek védelemhez való jogát (Responsibility to Protect, R2P). Ez az elv kötelezi a nemzetközi közösséget, hogy beavatkozzon, ha a civilek nagy tömegeire rátámad a saját kormányuk."

Balt 2015.11.15. 07:13:05

@Balt: "Egyetértés és vita

Látva a Szaddám Huszein volt iraki diktátor, Muammar Kadhafi líbiai és Aszad szíriai vezető brutalitását a civilek támogatták az amerikai biztonsági elit katonai fellépését rendszereik ellen. Eközben Kína, Oroszország és más hatalmak arról beszéltek, hogy az R2P csupán egy fedősztori, amely alatt az USA megpróbál a saját szája ízének megfelelő rezsimeket hatalomra emelni egyes országokban.

A gond az, hogy a civilek és tanácsadóik nem jöttek rá, hogy a biztonsági elit rezsimváltási modellje nem működik. Ami elméletben gyors megoldásnak látszik az érintett országok civil lakosságának védelme és az amerikai érdekek érvényesítése érdekében, az a gyakorlatba anarchiához, polgárháborúhoz és humanitárius válságokhoz vezet. Éppen ez történt Afganisztánban, Irakban, Líbiában és Szíriában.

Titkos terv

Ez többszörösen így történik, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem járul hozzá az amerikai beavatkozáshoz. Ráadásul van itt valami, amit a civilek esetleg nem tudnak, vagy amiről nem akarnak tudomást venni. Létezhet egy titkos hosszabb távú terv is a háttérben. Az USA a hidegháború vége után elhatározta, hogy megdönti a szovjet hátterű arab rendszereket. Sachs idézi Paul Wolfowitz volt védelmi miniszterhelyettest.

Valamikor 1991-ben azt fejtegette, hogy az Öböl-háború nyomán úgy látták: bármit megtehetnek büntetlenül. A szovjetek nem tudják megállítani az USA-t. Ennek megfelelően nagyjából tíz évük van arra, hogy kiüssék a nyeregből a Szovjetunió támogatását immáron nem élvező rendszereket Irakban, Szíriában és más országokban, mielőtt megjelenik a régióban egy új szuperhatalom (Kína).

Ez a nyers szándék kapott hátszelet a 2001. szeptember 11-ei New York-i terrortámadástól, amely indokot szolgáltatott az Afganisztán és Szaddám Irakja elleni háborúra. A 2011-es arab tavasz pedig lehetőséget teremtett a líbiai és a szíriai beavatkozásra.

Mindenki támogatta

Szíria esetén az Obama-adminisztráció fellépését támogatta Szaúd-Arábia, amely legnagyobb regionális ellenfelét, Iránt akarta meggyengíteni egyik szövetségese kiütésével, Törökország, amely meg akarta erősíteni déli határait, Izrael, amely meg akarta szakítani a Libanonban tevékenykedő, iráni hátterű Hezbollah utánpótlási útvonalát. Csatlakozott a civil társadalom is, amelyet felháborított, hogy Aszad a saját népére lövetett a tüntetések idején.

Barack Obama elnök végül kimondta a verdiktet: Aszadnak, akinek katonái körülbelül 2000 civilt öltek meg 2011 márciusa és augusztusa között, buknia kell! Az ezt követő amerikai lépésekről nem sokat tudni. A CIA vélhetően Törökországon keresztül szállított fegyvert, és egyéb eszközöket a "szabadságharcosoknak". Akárhogyan is zajlott azonban a beavatkozás, a végeredmény katasztrófa lett.

Miközben az említett időszakban havonta nagyjából 500-an haltak meg, 2011 szeptembere és 2015 áprilisa között 100 ezer civil - havonta 3200 - vesztette életét. Ha a harcolókat is hozzászámítjuk, akkor 310 ezerre tehető az áldozatok száma, ami havonta 10 ezer élet elvesztését jelenti.

Egyedül nem megy

Eközben a teljes káosz lehetővé tette Iszlám Állam megjelenését és elindította a kezelhetetlen európai bevándorlási hullámot. Afganisztánban, Irakban és Líbiában hasonló "eredménnyel" járt a regnáló rezsim megdöntése. Sachs mindezek alapján bizonyítottnak látja, hogy egy dolog a hatalmon lévő eltávolítása és egészen más egy stabil, legitim kormány hatalomra emelése.

Ha az USA szakítani akar csődöt mondott stratégiájával, akkor fel kell adnia, hogy egyedül próbálja megoldani a kríziseket, a kispadra ültetve a világ többi befolyásos államát. (...)"

Balt 2015.11.15. 07:21:25

@Magyarulaszlo: "Soros javaslat arról szólt, hogy inkább befektetésként kell kezelni a bevándorlókat, semmint elzavarni őket. Hát ez nem valami válság-szagú javaslat..."

Ne értsd félre, nem burkolt vagy nyílt zsidózás, de miért nem Izraelnek szolgál Soros ilyen remek önzetlen tanácsokkal (és a megvalósítását)? Ott van a szomszédban, tizede költségből lehetne finanszírozni a migránsok odautazását, nem kockáztatva ezrek tengerbe fullasztását.

f123 2015.11.15. 08:33:46

@Magyarulaszlo: Soros lehet, hogy befektetésként tekint a bevándorlókra, csak nem úgy ahogy te gondolod. Konkrétan azt nyilatkozta, hogy a menekülteknek 17.000€-t kellene adni fejenként! Szorozd már meg 1.000.000-val. Obama nem agresszor? Nézd már meg hány helyen háborúzott az USA az elnöksége alatt! Az oroszok meg miért néznék tétlenül, hogy a közelükben oroszellenes vezetőket próbál hatalomba juttatni az USA? A gazdasági növekedést pont az USA idióta külpolitikája rombolja le! Kinek ártottak az értelmetlen Oroszo. elleni szankciók? Az EU-nak és az oroszoknak, ez a tipikus más f***-val verjük a csalánt!

Magyarulaszlo 2015.11.15. 09:51:43

@Sandor Akarki:

Kedves SÁndor,
ÓÓÓ én már akkor nagyon elégedett lennék, ha a MOnarchia szintére kerülne kis közösségünk, lenne közös külögy hadügy és pénzügy. Mert az valóban erős Uniót jelentene.

Na de hát ennek pont Orbán meg a nacoinalisták a kerékkötői!

Akkor hogy is van ez?

A nacionalisták azt róják fel hogy gyenge az EU, miközben mindent megtesznek azért, hogy ne lehessen erős?!?! Enyhén szólva cinikus álláspont.
Szerintem Magyarország már rövid távon naaaaagyon rosszul jönne ki abból, ha az EU nem erődödne meg kellőképpen. Azt pedig el sem tudom képzelni, hogy egy EU-mentes Magyarország mit tudna kezdeni az oroszokkal, kínaiakkal, migránsokkal, ha nem lenne EU tag...
Jobboldalról erre megoldást nem hallottam még, csak fröcsögést! Pedig szívesen megvitatnám, csak lenne már valaki aki leírja ;)

Magyarulaszlo 2015.11.15. 09:58:00

@E.Katolnai:
Szerintem pedig nagyobb butaság kihagyni Putyint a történtből... Az érdekei mentén egyszerűen elképzelhetetlen, hogy ne foglalkozna a kérdéssel.
Egyébként nagyon okos külpolos barátaim szerint a legcsendesebbek sokszor a leggyanusabbak, el sem tudjuk képzelni, hogy a kínaiak például mennyi minden mögött ott vannak aktívan.

Magyarulaszlo 2015.11.15. 10:03:03

@Balt: Hát igen, Soros egész életében küzdött egy határok nélküli, szabad világ megteremtéséért. Hát ez igazán felháborító, nem?
Az oroszoknál történelmi hagyomány, hogy ha szarul megy, akkor a vezérnek hódítania kell egy kicsikét...
A nacionaliták pedig olyan világot szeretnének, amely zárt, protekcionista, és kerítések szabdalják. MInő nemes cél.... Neha elgondolkozom azon, hogy a két világháborún kívül mit is kéne megköszönnöm a nacionalistáknak, de valahogy nem jut semmi sem az eszembe... (érik a poszt erről is :)

bkkzol 2015.11.15. 10:07:03

Nagyon rafináltan kavarja a lapokat az usa. Neki igazán érdeke a gyenge európa, de a többi angolszász állam is összedolgozik. Mint közismert a britt titkosszolgálat nem az eu-val működik együtt. Inkább az Ausztrál, usa, Kanada... közös munkában jeleskedik.
Az usa lázálma, hogy kína-oroszország-eu együttműködne, de csak ketten összadolgolznának.
Ukrajnában is ők csinálták a feszültséget, hogy Moszkva "kertajjába" telepedjenek. Tejesen érthető, hogy nem tetszett ez az oroszoknak. Ha jó emlékszek az use se tört ki örömujjongásba mikor a szovjetunió kuba felé terjeszkedett...

Magyarulaszlo 2015.11.15. 10:08:17

@Balt: Nem értem ezt a Soros fóbiát...
Mi azzal a baj, hogy ez az ember pénzt áldoz a hobbijára?!?!

Izrael az amcsiktól kap pént, paripát, fegyvert, a keresztények a perselyből , aprót, a Fidesz ellopja ami kell neki, a szélsőjobbereket az oroszok tömik tele....
akkor miért pont az abaj, hogy a liberálisoknak is van mecénásuk?!? Vagy az a baj, hogy ellentétben az oroszokkal, Soros nyilvánosan osztogat?!?

Balt 2015.11.15. 10:14:49

@Magyarulaszlo: Akkor örüjjé, mert ideért (már legalábbis Párizsba) az igazi intarnacionalista multikulti. :(

Balt 2015.11.15. 10:18:59

@Magyarulaszlo: Csak az, hogy bebizonyosodott (sokadjára), hogy Soros "hobbija" világviszonylatban (ha úgy teccik: internacionális-globálisan) is kártékony, nemcsak helyben, mikor épp melyik nemzetállam pénzügyi rendszere ellen spekulál. Én egyébként nem utálom, csak sajnálom, hogy magyar (hehe), mert ezzel nyilván kitüntetett figyelmet szentel nekünk. Szerencsére a biológia hamarosan megoldja.

bocsánat 2015.11.15. 17:18:57

Pénzügyi oldalát tekintve egyértelmű, hogy a zsidó virág- és gyertyaárusok állnak a történtek mögött.

Magyarulaszlo 2015.11.15. 20:12:51

@Balt: öööö miért is bizonyosodott be hogy kártékony a liberalizmus?

Balt 2015.11.15. 20:33:57

@Magyarulaszlo: Ilyet nem mondtam, de kérdezd meg alkalomadtán az SZDSZ vezetőit. Szégyellem: volt olyan valaha, amikor rájuk szavaztam. Soros nem liberális, hanem tőzsdespekuláns geci - klasszikussal szólva.

Magyarulaszlo 2015.11.16. 18:28:11

@Blogger Géza:
Tetszik vagy nem, most azok jöttek el, akik még relative jobban szituáltak és képzettebbek.

Magyarulaszlo 2015.11.16. 18:31:18

@bkkzol: már az alapállítást sem látom megalapozottnak.
Az USA-nak miféle előnye származik abból, ha az EU - azaz a legnagyobb és legmegbízhatóbb üzletfele meggyengül?!?!

Azt sem látom indokoltnak, hogy pont az EU pont az USA ellen fogna össze ráadásul éppen Kínával és az oroszokkal...
Szeirntem ennek semmi értelme sincs.
Kérlek, fejtsd ki, örömmel elolvasom :)

bkkzol 2015.11.16. 19:33:32

@Magyarulaszlo: Minen bizonnyal csak véletlenül kémkedtek az szövetségeseik ellen. Ebbe bele tartozik az ipari kémkedés is. Kissé jobb tárgyalási pozicióik vannak az EU-s exportra ha a sok génmanipulált élelmiszert és a ne EU szabvány ipari termkeiket betolhatják az EU-s piacra.
Az EU nem fog össze se az Oroszokkal se Kínával az usa ellen , csak szeretne önálló, független döntést hozni. Pl. Ha amerikai cég nyerte volna Paks II.-t akkor is ilyen nagy szardobálást csinálnának a "liberálisok"?!

Balt 2015.11.16. 21:17:41

@Magyarulaszlo: Inkább azt olvasd el, amit fentebb linkeltem Jeffrey Sachstól. Végül is szól erről is.

Magyarulaszlo 2015.11.18. 13:54:11

@xycd: Szerintem az USA-nak kevesebb az indítéka, amit írsz, arra pedig nincs semmi bizonyíték.
süti beállítások módosítása