Felszólítom a Miniszterelnököt, hogy ha valóban tud a Jobbik mögött álló bűnözői körökről, akkor azonnal tegye meg a szükséges lépéseket!
Szívesen mondanám, hogy Obánnak igaza van, mert szerintem is lehetséges, hogy a Jobbik mögött bűnözők, kétes múltú és kétes jelenű figurák várják, hogy a hatalom Vona, ezáltal pedig az ő kezükbe kerülhessen. Sőt, könnyen el tudom hinni, hogy igaz az "orosz-vád", azaz hogy a Jobbik a többi rendszerváltó magyar párthoz hasonlóan elfogadja orosz tőkések támogatását. Sőt, ennél akár tovább is mehetek, szerintem az orosz titkosszolgálatoknak kifejezetten feladata, hogy az ex-szocialista országok szélsőséges pártjaiban komoly befolyást szerezzenek és ezeknek a segítségével növelhessék a zűrzavart, ha az éppen megfelel érdekeiknek.
De ez most mellékes.
A Miniszterelnök ugyanis nem a személyes véleményét mondta el.
Azt állította Elnökünk, hogy a Jobbik bűnözői hátteréről tudomása van. Ez pedig nem vicc. A Miniszterelnöknek fel kell fednie a lapjait. Megjegyzem, Orbán ugyanezt kérte az amerikai kitiltási ügy kapcsán, nem eshet tehát nehezére férfinak lennie egy ilyen fordított helyzetben.
Azt pedig csak remélni tudom, hogy előbb-utóbb minden gazemberről előkerül egy-egy kártya.
Akkor talán majd megérkezhet egy valódi államférfi a jelenlegi garnitúra helyére.