Könnyen jött, könyen megy, gondolhatja most a rengeteg Facebook felhasználó, pedig a pénz, a hatalom komoly drog: függőséget okoz, önzővé és gyűlöltté teszi még a legjobb lelkeket is. Zuckerberg most olyat tett, amivel bebizonyítja, hogy igenis van fontosabb, mint a földi javak, van szebb mint egy százmilliós Lamborghini.

Jó volna olyan országban élni, ahol nagyjaink is tesznek hasonlókat. Szinte látom magam előtt a szalagcímeket: Mészáros Lőrinc teljes vagyonát felajánlja Orbán Viktornak a magyar civileknek, Lázár János tízezer adag fácánlevest tálal fel a hajléktalanoknak, Rogán Antal egy örökké növő lakásban nyit gyermekotthont, Csányi Sándor szétosztja részvényeit a devizahiteles károsultak között.

Legyünk szerényebbek, ez egy kis ország.

Itt a kicsinek is örülni kellene, úgyhogy érjük be kevesebbel: Orbán veje Tiborcz ingyen világítja ki a Miskolci nyomortanyákat, Matolcsy György grátisz ad pénzügyi tanácsokat a rászorulóknak, Lázár János vadászni tanítja a kis kőbányai lurkókat, Szíjjártó Péter felajánlja szeméttárolóját a magyar pedagógusoknak és még folytathatnám a sort.

De sajnos ebben az országban csak pénz van, kultúra nincs. Vagyonok keletkeznek, de igazi, nemes ügyek mellé álló férfiak csak ritkán. POlitikusaink vannak, de államférfit nem láttunk itt még sohasem. Orbánnak minden esélye megvolt rá, hogy azzá váljon, de a gyarlósága győzedelmeskedett.

Igaz, hogy sajnos a történelmi példák is hiányoznak.

Voltak ugyan nagy pillanatok, ez tagadhatatlan, könnybe lábadt szemmel emlegethetjük Széchenyit, aki felajánlotta egy évi jövedelmét a Magyar Tudományos Akadámia alapítására, de hát - ilyen ez az ország - még a legnagyobb magyar is volt akkora csibész, hogy az ígért összeget soha nem fizette ki. Igen, amikor a Pesti Napló 1903-ban szellőztette, hogy a legnagyobb magyar által felajánlott 60.000 pengő forint máig is kifizettetlen, — bár az utolsó évtizedekben, az alkotmány visszaállitása óta fizették az ötpercentes kamatját, — a Széchenyi örökösök befizették a megígért 126.000 koronát az Akadémia pénztárába. 

Mert nálunk nem divat a sajátból nagylelkűnek lenni.
A máséból viszont a jó magyarok melldöngetve adnak, pofátlanul és cinikusan.

Orbán ebben is túltesz minden elődjén. Kies hazánkaban minden fejlesztés az EU pénzéből született az utóbbi évtizedben, ehhez képest a miniszterelnök minden egyes beépített díszkövet a saját sikereként tálal ; az Uniót csak akkor emlegeti, amikor éppen mocskolódni támad kedve.

Paks hatalmas beruházás, különösem úgy, hogy a jelen kormánya a jövő magyarjaitól vesz fel hitelt, igen, ez az igazság, az oroszok csak technikai szereplők a történetben, hiszen ők is keresnek a bolton valójában, a számlát azok a magyar fiatalok fizetik meg, akiket ma igazából nem is érdekel az egész, nem szavaznak, nem néznek híradót, és akkor eszmélnek majd fel, amikor húsz év múva kétszer annyit kell fizetniük az áramért, mint német vagy osztrák kortársaiknak.

A kedvencem pedig az, amikor Orbán (például az önkormányzatok adósságainak a kiegyenlítése kapcsán) párás szemmel bejelenti, hogy

"a Kormány átvállalja az adósságot".

És szégyen, de annyira unalmas már, hogy hazudoznak, hogy ilyenkor egyetlen újságíró sem teszi fel a kérdést, hogy "Orbán Úr, a kormánytagok fejenként mennyit vállalnak át?! És személy szerint Ön?". Pedig nyilvánvaló az ordas hazugság: nem a kormány és nem átvállalja, hanem az adófizetők, akikre bizony ráterhelik.

Nem kéne már tűrni, mert már nincs miből.