Magyar politika és közélet, mi más?!

Csinn Bumm Cirkusz

Csinn Bumm Cirkusz

A Fidesz rémálma valósult meg

2018. április 07. - Magyarulaszlo

A Fidesz arra építette a választási törvényt, a politikai tér-foglalósdit és a teljes kampánystratégiáját, hogy az ellenzéknek csak akkor lehessen esélye kormányt váltani, ha a sokszínű, egymással versengő erők képesek egy jelölt mögé felsorakozni. A közös jelöltet aztán egyetlen jól irányzott médiaössztűzzel darabokra lehet szedni a médiában és máris jöhet még négy év a hatalomban - ahogy ez többé-kevésbé meg is történt 2014-ben. Még 2017 végén is úgy tűnt, hogy ez a stratégia legyőzhetetlen. De akkor miért és hogyan omlott össze alig 3 hónap alatt a Fidesz legyőzhetetlenségének a mítosza? Íme a legfontosabb szempontok.

Nem egy ellenfél maradt talpon

Egyszerre 3-4 teljesen különböző ellenfélre tüzelni nem lehet hatékonyan. Vona, Karácsony, vagy Szél Berni támadásához teljesen eltérő üzenetek kellenek, a párt tartalmilag teljesen kiüresedett, jelenlegi definíciója enyhén szólva zavaros - még a tábor összetartására sem alkalmasak a baloldali, jobboldali vagy éppen náci üzenetek, ezért volt szükség külső ellenségek folyamatos szállítására - ilyen helyzetben pedig érdemi, értékek és politikai célkitűzések mentén képtelenek érdemi vitára bárkivel. A Sorosozás, migránsozás nem egy nagyszerű eszköz volt a sok közül, hanem jóformán az egyetlen, ellenben politikai vitákra teljesen alkalmatlan lehetőség, hogy a teljesen megvezetett, de túlságosan is heterogén szavazóbázist elvigyék az urnákig.

kartyavar.jpg

Az összefogás nem materializálódott

nem volt bejelentett, nagy összeborulás vörös szőnyegekkel, Soros-szűzlányokkal és külföldi adományokkal, csak sajtóban üzengetés és finnyáskodó politikai egyeztetgetések a saját karakterük megőrzésére kényesen ügyelő pártvezetőkkel, ahol rendre az derült ki, hogy valójában nincsenek is olyan nagy különbségek a pártok célkitűzései között, a kedvencem Szigetvári Viktor és Fekete-Győr András pénteki beszélgetése volt, ahol percekig dolgoztak azon, hogy meghatározzák, hogy tulajdonképpen miben is különböznek. - megjegyzem, meggyőző volt, de sajnos nem sikerült megértenem.

A Fidesz fegyvereire méretezett támadási felület tehát nem volt, ugyanakkor helyben mindenhol megtörténhetett a csoda. A Fidesz országos ellenfélre számított, a fő csapásokat azonban majd helyben szerzi. A választók így vélhetően jóval aktívabbak maradnak, mintha egy izzadtságszagú, eleve kínos összefogás esetén beindultak volna a "márpedig a Gyurcsánnyal/Vonával/LMP-vel soha" reflexek.
A soros plakáton lévő Soros drótkerítés-vágó különítmény látható módon nem jött létre, és erősítette azt az érzetet, hogy a Fidesz hazudik...

kerites.jpgA kamuhullám csúcsa, ami már a Fidesz-szavazók egy részének is sok volt

Megjegyzem, Németh Szilárd és valószínűleg a többi Fidesz-vezető is értette a cselt, de tenni ellene nem tudtak. Pont mint a Halálcsillag, ami arra volt kitalálva, hogy bolygókat robbantson szét, de a kicsiny és fürge X-szárnyú gépekkel azt is ki lehetett pukkasztani.

staw.jpg

A Soros kampány kifújt

Az ország egy ideje már Sorosozós és migránsos vicceken röhög, az állami Propaganda TV-t egymás között már csak Migráns 1-esnek nevezzük, és bizony a Fidesznek köszönhetően ez már tényleg olyan,mint egy politikai paródia: ami egyfajta Izaura-hatást váltott ki - még vannak, akik gyűjtést szerveznek a rabszolgalány kiszabadításáért, de a legtöbben már csak diszkréten elviselik a napi húsz perc hülyítést, vagy egyszerűen csatornát váltanak.
Kifújt, ciki, avitt és unalmas, úgyhogy a jómunkásember inkább kimegy a korzóra és eszik egy Gyrost a töröknél.
Ez van.

Nem maradt hiteles Fideszes

Ez tagadhatatlanul Simicskának is köszönhető, a fontosabb Fidesz megszólalókat szisztematikusan alig egy hónap alatt tette vállalhatatlanná Lajos médiája, igen, pont ugyanazokkal a bevált eszközökkel, amiket négy éve Simon Gábor is megtapasztalhatott a kampány csúcspontján. Fura érzés lehetett Orbánéknak a szerszám túloldalára kerülni - és új tartalom nélkül a Fidesz képtelen volt valódi ellenlépésre - feljebb tekerték a Soros-potmétert, ennyit tudtak a fiúk.
Kiégett, kifüstölt, használhatatlanná vált a teljes Fideszes vezérkar.

A Fidesz adatelemzői lábon szúrták magukat

Túlságosan fontos volt a jó eredmény kimutatása, és annyira örömteli volt a saját tábor rajongása, hogy számukra nem is számított, hogy 10-ből már csak 2-3 ember volt hajlandó elmondani a véleményét, nem vették észre, hogy a megkérdezettek gyakran kamuztak:

hát persze, hogy a Fideszre szavazok te kis köcsög, naná, majd pont Neked mondom meg az igazi véleményemet, mit?!

Kubatov Hódmezővásárhely óta valószínűleg csak széttárja a kezét, ha a várható eredményről kérdezik: a listákat Hódmezővásárhelyen bizony leselejtezte a valóság, ezek után mit tudhat ő?!? Bármi, és bárhol megtörténhet...

A társadalom politikailag ismét akitivizálódott

Hát ezt elsősorban magának köszönhette Orbán, Bencsik András teljesen jól mondta, hogy túltolták a hülyeséget, amivel párhuzamosan összevesztek a világ civilizáltabb felével, miközben a legkülönbözőbb keleti gengszterekkel és diktátorokkal hetyegtek büszkén és fittyet hányva a kritikus hangokra.

Túltolták, miközben viszont a társadalom a várakozásokkal ellentétben nem hülyült el - az ő kis buborékukat kivéve persze. És nem vették észre, hogy hirtelen trendi lett a politika, amihez nyilván sok lökés kellett; a Momentum friss lendülete, Bödöcs életműve, Emőke és Gábor is, az "ugye Elios még", a kisebb és persze az óriásira dagadó korrupciós botrányok, az urizálás és cinizmus, az Olaf, a Simicska által uralt felületek hatékony alkalmazása, és persze a hab a tortán: a Hódmezővásárhelyi győzelem.

Mindezekkel a Fideszben nem tudtak számolni, mert nem szerették a valóságot, és ezért nem is ismerték a saját politikai csinnbummcirkuszukon kívüli világot.

No persze, azt most reflexből, nagy pofával tudták harsogni, hogy a "a világ aljas módon be akar avatkozni a választásba, bezzeg az öszödi Fidesz-hiszti - miszerint "nekünk magyaroknak jogunk van hozzá, hogy megismerjük a tényeket a választások előtt - a feledés diszkrét homályába veszett. Külföldi ügynökök, az árnyékhatalom, a Soros-erők, az EU/Olaf és végül az ENSZ hibáztatása pedig nyilván nagyon frappánsan hangzik egy ideig, ugyanakkor a lelke mélyén még a Fidesz-szavazók is tudják, hogy csókolom,  az a valami, ami lassan már az állukig ér, az nem külföldi ármány, hanem egy meglehetősen büdös, barnás-színű, sűrű folyós lötty, aminek az egyik politikailag értelmezhető szinonimája az, hogy valóság.

 Jó reggelt Fidesz, jó reggelt valóság!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csinnbummcirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr8613815954

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fidesz sírvers 2018.04.08. 20:00:28

"Amit itt látsz: dolomit Agyonverte a Vikit Nem képezte vita tárgyát Mellé temettük a pártját Kifaragtuk rá a képét: Ő, ki meglopta a népét."

Trackback: Polgárok vs. plebejusok 2018.04.08. 17:48:24

A mai választás ugyanarról szól, mint a hetekkel ezelőtti hódmezővásárhelyi: legyőzi-e a magyar polgárság a magyar plebejusokat. Hódmezővásárhelyen ez sikerült, ott a polgári értékek, a polgári mentalitás, egy kiváló, hiteles helyi jelölt és a szisztem...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ami szabad 2018.04.08. 14:41:35

Még nem valósult meg, de alakul... A politikai aktivitás mindenképpen örömteli! Hogy az tán a kis x-ek mit mutatnak összeszámolgatás után, majd kb egy hét múlva megtudjuk. Mindenesetre, ha tényleg bő 70%-os lesz a részvételi arány, amire most van sansz, legalább legitim lesz ami lesz, akkor is, ha fideszt akar a többség- remélem nem- akkor is, ha egy darabig katyvasz lesz, majd az intézményrendszer helyreállítása után előrehozott választás, és akkor is, ha valamiféle szakértői kormány áll fel. Meglátjuk, drukkolunk, mert Magyarország megérdemelne végre valami normális kormányt 2 elmúlt nyóóóc év szarakodám, elvesztegetett idő után!

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.04.08. 14:50:14

" és annyira örömteli volt a saját tábor rajongása, hogy számukra nem is számított, hogy 10-ből már csak 2-3 ember volt hajlandó elmondani a véleményét.."

Te hülye, a Medián kutatása szerint éppen 2-3 NEM mondta el 10-ből..

Willkommenskultur 2018.04.08. 14:52:12

Soros vagy Orbán?

Erről döntünk, magyarok.

kalbász 2018.04.08. 14:54:32

@EU zászlót mindenhova!: Ráadásul pont a jobboldaliak szokták titkolni ebben a hihetetlen nagy diktatúrában. Mert az a szégyen ha fideszre/jobbikra szavazol.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.04.08. 14:57:11

@kalbász: ? Mindenesetre a poszter ökörséget írt..

felucca02 2018.04.08. 14:58:55

@Willkommenskultur:
Hát, ha erről döntünk, akkor legyen inkább...Soros!
Oks?

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.04.08. 14:59:10

Nem akarom lehűteni a kedélyeket, de utánanézve, 2014 április 6-án szomorkás 12 fokos időjárás volt, míg most kiváló idő van a délutáni programokhoz, ez is okozhatja a meglódult választási kedvet 13 óráig..

csakegyvalaszto 2018.04.08. 15:04:39

@EU zászlót mindenhova!: Jó nézni, ahogy kínlódtok a magas részvétel miatt, a poszter nem írt ökörséget, remélem igaza lesz, és este döbbenet lesz az arcokon, az a demokrácia ünnepe lenne...

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.04.08. 15:12:36

@csakegyvalaszto: Ökörséget írt, mert nem igaz, hogy a megkérdezettek 70 %-a nem válaszol. Számomra majd azt lesz jó nézni, amikor a valóság ismét rátok vigyorog este 11 körül, mint 4 éve meg 8 éve..:)

regbor 2018.04.08. 15:17:02

@Willkommenskultur: Ó, nem! Arról döntünk, hogy nyugat vagy kelet!

Kivlov 2018.04.08. 15:18:46

Isten óvja Magyarországot a ballibáktól...

torró 2018.04.08. 15:26:16

Gyurcsány megmondta, ha győz az ellenzék káosz lesz! Milyen jó is lesz az nekünk!

mh1973 2018.04.08. 15:32:44

Sajnos nincs meg az 55% du 3-kor, de biztató az 53.64%, le a fityisz-mszmp-vel!

regbor 2018.04.08. 15:39:45

@Kivlov: Még mindig inkább ők, mint továbbra is ez az prszágrontó csürhe!

2018.04.08. 15:39:51

@Willkommenskultur: "Soros vagy Orbán?"

Magyarország! A magyarok visszaveszik a hazájukat a fideszes bűnözőktől, te Orbán-tetű.

regbor 2018.04.08. 15:40:37

országrontó (bocsi, elírtam)

2018.04.08. 15:43:27

Na, még mindig van itt véglény Orbán-troll, aki szaros szájjal védi a fideszbűnözést. Minegyikük tehet nekem egy szívességet (kinyalhatja a seggem). Ki lesz az első? Kivlov fiúka? Rábuksz, fideszes cunci?

SZEMKILÖVETŐ BALODAL ne iszlamizálja az országot 2018.04.08. 15:45:25

@kopasz barmok mindenhol: Ha nem lesz meg a ketharmad, akkor kimegyunk mindent szetverunk, de leginkabb a lipsiket. Nem adjuk az orszagunkat az iszlam fanatistaknak.

vackor1 2018.04.08. 15:46:32

Fogalmam sincs mi lesz - az életemre szerencsére nincs hatással , csak nagyon undorítónak tartom a jelenlegi bagázst - , nem tudom mit mutat az eddigi legmagasabb részvételi arány , kinek jó ez , de egyre nagyon kíváncsi lennék : HA bukna ez a mocsok banda, akkor ezek a birca , kivlov, wilkommenskultur, váradiizé, rettegek mert.. és a többi , a blogszférában ismert fideszt védő, istenítő nickek másnapra eltűnnének-e avagy hirtelen rájönnének, hogy valójában mindig is Óceániával álltunk hadban ? :)

ami szabad 2018.04.08. 15:47:08

@Willkommenskultur: Ha ilyen leegyszerűsített az üzenet, akkor inkább EU vagy Putyin. :)

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.04.08. 15:48:47

" Békésben mentek a legtöbben szavazni, Budapest pedig a részvételi sor végén kullogott. Budapesten belül ráadásul azok a kerületek „gyengélkedtek”, amelyeket a baloldalinak szoktunk elkönyvelni: Angyalföldön, Zuglóban, Újpestben kerületben az országos átlag alatt voltak a szavazókörök, a VI-VII. kerületben pedig 11 órakor csak 22 százalék körül volt a részvétel."

/index.hu/

ami szabad 2018.04.08. 15:50:47

@SZEMKILÖVETŐ BALODAL ne iszlamizálja az országot: Nem. Ti mészárosoknak adnátok. MI meg úgy gondoljuk, hogy ennek az országnak a még itt élő 9-9,5M magyarnak kell megélhetést adjon, nem ezer genyának. És főként jövőképet a fiataloknak, hogy ne akarjon 60%-uk lelécelni. Az iszlámbevándorlástól meg ne fossál, az elmúlt nyolc évben csak annyi jött be, akiket rogánék beeresztettek a letelepedési kötvénnyel, meg a viktorék beeresztettek mert csak.

ekat 2018.04.08. 15:51:34

@Willkommenskultur: Lehet, hogy temagyar arról döntesz, énmagyar arról, amit másik is írtak - nyugat vagy kelet. EU vagy Putyin.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.04.08. 15:54:00

@Willkommenskultur: Lejárt lemez. Inkább Európa, vagy Orbán. De mindegy is, lehet, hogy holnaptól másképp kommentelsz...

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2018.04.08. 15:54:44

@Willkommenskultur: Mond már meg, hogy hol indult miniszterelnök jelöltnek Soros, mert én nem találom. (Te marha, még most is nyomod a kiadott sódert?)

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.04.08. 15:55:37

@EU zászlót mindenhova!: 15 óráig sem lanyhult az a kedv, de nyugodtan vigasztalgasd csak megad... elképzelem, ahogy magzatpózban gubbasztasz a sarokban egy megsárgult Viktor képet morzsolgatva. :-9

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.04.08. 15:57:35

@SZEMKILÖVETŐ BALODAL ne iszlamizálja az országot: Sejtem. Remélem, hogy hazánk rendőrsége a helyén lesz, és kibasszák a szemedet, csak hogy legyen tovább is miért nyígni.

regbor 2018.04.08. 16:02:28

@SZEMKILÖVETŐ BALODAL ne iszlamizálja az országot: "Ha nem lesz meg a ketharmad, akkor kimegyunk mindent szetverunk, de leginkabb a lipsiket. Nem adjuk az orszagunkat az iszlam fanatistaknak." Hát, mit ne mondjak, jellemző fidesznáci hozzáállás. Akkor ki is volt a hunyó 2006-ban?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.04.08. 16:02:46

@EU zászlót mindenhova!: Köszi!

Ezzel szemben a valóság az, hogy :

15 óra: Budapest 57,71% 785 785

Tehát átlag feletti.

Egy Hun Hunniából 2018.04.08. 16:24:39

orbánGECI egész nap a faszbukkon mutogassa magát! Remélem az is felkerül, mikor este dudlira rakják!
Hijjába no, megint EMÚTNYÓCÉV! Az előzőnél a ferinek mondTUK meg (NAGYON helyesen) MENJ a PI-csába!

Etniez 2018.04.08. 16:25:15

@EU zászlót mindenhova!: Helikopterről lehet már lődözni háziállatokat? :D

Egy Hun Hunniából 2018.04.08. 16:29:47

Ha egy migráns megtudja mennyi itt az átlagbér, gyorsabban lécel le mint a rajzfilmbeli
gyalogkakukk!
Másképpen: több esélye van mindenkinek mészáros minimálbéren foglalkoztatott zsellérévé válni, mint hogy valamelyik nőrokonát idegen földrészről jött migráns hágja meg!

2018.04.08. 16:35:02

Bármelyik fideszes troll, aki itt lippsi farkakra pályázik (alapjáraton), beveheti az enyémet is. Ugyan nem vagyok lippsi, de az enyémet is tisztogathatja bármelyik orbánista fiúka. Na, ki lesz az első, fideszgyíkok?

regbor 2018.04.08. 16:37:08

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A tied meg az, amikor a csúti g..cit viszik megint kényszerzubbonyban Grazba!

Sinci Roca 2018.04.08. 16:37:47

@SZEMKILÖVETŐ BALODAL ne iszlamizálja az országot: nem iszlám-hívők vagyunk (ahogyan azt ti az adófizetők pénzéből törvénytelenül és erkölcstelenül sulykoljátok), hanem demokrácia-hívők, amit ti már nem is ismertek és aminek a segítségével ti hatalomra kerülve azt aljas, hazaáruló és képmutató módon megtapossátok és visszaéltek vele!

2018.04.08. 16:38:42

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Jézusom, te még mindig nem döglöttél meg? Csoda, egyébként, hogy apád élve vett el anyádtól (vasvillával), amikor megszülettél, akkora fideszes barom vagy. Valami gond lehetett akkor az inkubátorral, talán áramszünet, mert levegőhiányos lettél (amellett, hogy túl lettél hordva, mint az összes fideszes zombi).

Netuddki. 2018.04.08. 16:39:37

A hülye kis fidelitasos trolloknak nem iPadel kéne futkosniuk Magyarország szerte, mint póknak a falon?

nemecsekerno_007 2018.04.08. 16:42:29

Meglátjuk emberek :) Mit mondtok majd ha magas részvétel mellett is nyer a Fidesz? A megvezetett egybites vidéki Fidesz birkák megszavazták Orbánt. :) Biztos még szimpatikusabbak lesztek :)

2018.04.08. 16:44:15

@SZEMKILÖVETŐ BALODAL ne iszlamizálja az országot: @EU zászlót mindenhova!: Batyufasz, ha Vona lesz a miniszterelnök (én rá szavaztam, baloldaliként), és bevezeti a fideszesek által rettegett sariát, akkor a következő választásokon a fideszesek biztosan lábbal fognak szavazni (már akit még nem lógattak fel). Ugyanis a lopást az arabusok kézlevágással büntetik (Pokorni elvtárs célozgatott is erre).

kopasz barmok mindenhol (törölt) 2018.04.08. 16:47:25

@nemecsekerno_007: "Mit mondtok majd ha magas részvétel mellett is nyer a Fidesz?"

Csalás: nem létező veszéllyel való fenyegetés. Anno Gyurcsány is tudott nyerni hazugsággal, azóta a fideszesek ezt mesterfokon csinálják. Ok, máris kinyalhatod a seggem.

BiG74 Bodri 2018.04.08. 16:49:39

@kopasz barmok mindenhol:
Hozzám csak az orbánista csajok jöjjenek, ekkora áldozatot senkinek nem hozok, hogy fiú bukjon rá.

dr. mesterséges színezék 2018.04.08. 16:57:43

Az a 43%-nyi "Bukik a Fidesz, de nem adják át a hatalmat" tipp sokat elárul a fijjuk megítéléséről.

Pop40 2018.04.08. 16:58:16

@EU zászlót mindenhova!:

Este 11 körül ti már tülekedni fogtok, hogy felférjetek a vajda Moszkvába induló repülőjére, tolvaj bolsi.

A maradék bérkommentelő elvtársatok meg ezerrel gyakorolgatja az "én tulajdonképpen csak belülről bomlasztottam a rendszert, de mindig utáltam Orbánt"-mondatokat.

Zoli8181 2018.04.08. 16:58:35

@vackor1: másnapra sorban állnának az agyon istenített közmunkáért

Buchhalter 2018.04.08. 16:58:56

@ami szabad: Már jó néhány-veled ellentétben értelmes bloger _ leírta,hogy az ilyen KÁOSZ gazdasági zavarokkal jár és egy előrehozott általad vizionált választáson a "szakértői " kormányod akkorát bukna,hogy abból a baloldal 8-12 évig nem állna újra talpra.Én azt mondom most már vigye el a Fidesz a balhét a következő 4 évben és addigra hátha tényleg összejön egy normális ,vállalható arculatú ellenzék.A rokonság,baráti kör és kollégáimat kérdezve a többség Fideszre , vagy Jobbikra szavaz .Páran elmondták,hogy a balosok ide-oda való taktikai szavazása meg listás helyek átengedéséből ők azt a következtetést vonták le,hogy egy ilyen szivárvány palettás összefogosdi nem tenne jót az országnak.Szerintem se! Szerintem 2/3-ad nem lesz és a Jobbik kicsit megerősödve jön ki a mai választás után. A balosok meg...

VáradiJános 2018.04.08. 16:59:38

@kopasz barmok mindenhol: miért zavarnak a kopaszok? Nagymami nem ilcsípte a katonás lágerfrizurát?

VáradiJános 2018.04.08. 17:00:52

@Mr Elios: de legalább nem klára asszony poszterét nyalogatja mint ti a kis paticsaládoddal

VáradiJános 2018.04.08. 17:02:33

@Pop40: ezt láttad apádtól amikor lecserélte a nyilas uniformist ávh-sra?

BiG74 Bodri 2018.04.08. 17:08:11

@Buchhalter:
Igen, mindenkinek van egy "szerintem" -je.
Mindenki menjen el szavazni, majd nézzük meg mi lett a vége, addig senki ne vedeljen előre a maci bőrére.

regbor 2018.04.08. 17:14:28

@VáradiJános: Nem, ezt láttuk annak idején a rendszerváltáskor, amikor sokan mondták, hogy csak "lemerültek". Bizonyára te is ebbe a körbe tartozol, ha ennyire otthon vagy a témában.

ami szabad 2018.04.08. 17:33:41

@Buchhalter: Azta! De te az tán okos vagy mi? Na figyu! Én nem mondom, hogy mi magyarok kipróbáltuk, de kérdezd meg mondjuk az Olaszokat, hogy ott kit zavar az, hogy a II. vh. óta tán nem is volt olyan kormányuk, ami végigvitte a 4 évet. Nem gondolom, hogy a demokrácia INTÉZMÉNYEINEK ( alap tv.szügyészség, bírói szabadság + a főbb irányvonalak melyek egy részben, ha kicsit figyeltél vannak is már elvi megállapodások, mégpedig egyes területeket illetően nagyjából 75-90%-os egyetértés a teljes ellenzék- beleértve a jobbikét is- és ezt követően egy előrehozott választás a már meggyógyított választási rendszerben olyan marha nagy dráma lenne! Persze, körbe lebeg egy kis bizonytalanság, mondjuk fél évig . És? A kasszát már most kisöpörték a fiúk, egy kanyi nem maradt az év hátralévő részére, az tán nem lesz gond? Természetesen, a diktatúra stabilitás is egyben, ilyen értelemben a "befektetőknek" a kiszámítható diktátor bármely országban jobb mint a változás. És? A gazdaságon így is- úgy is elég sok igazítani való van, mert per pillanat épp az elsőszülöttség jogát adjuk el egy tál lencséért, de ha végignézed, tán te is látod, hogy a családi ezüstöt már rég megzabáltuk a mában ( na nem mi, csak a család szerves része... :) ) és a jövőt éppen ellopják. A gyerekeink esélyeit is azután, hogy a miénket már elvették, és pl ha csak ezt a kétszer 8 éves szarakodást végignézem, 16 év az életünkből. Hányszor 16 éve van egy átlag embernek? Tulajdonképpen, még ennél is több elvesztegetett év van mögöttünk, de ebbe most nem másznékl bele.

dr. mesterséges színezék 2018.04.08. 17:46:55

@Pop40: Még soha nem éreztem iróniát, miközben iskolai helyiségbe mentem szavazni, pedig egy kivétellel minden korábbi lakhelyemen így történt.
De most oda menni voksolni, ami olyan tevékenységre van kitalálva, amit a Fidesz-KDNP elsőként és leginkább cseszett szét és lehetetlenített el, és mellesleg (náluk ez természetes és mellékes) az intézményt is megkárosította a tolvaj-padawan KLIK által... sandán, keserűen vigyorogtam egyet.

Buchhalter 2018.04.08. 18:06:11

@ami szabad: az olaszokkal kár példálozni. Óriási háztartási hiány és a mindent átszövő korrupció és persze mellékszálként a mindenhová befurakodott maffia ami Mussolini óta kiírthatatlan (neki is csak mérsékelni sikerült) Ha utána nézel van bőven a irodalom erről.Sok gazember maffiózó a II világháború alatt előtt Amerikába menekült és amikor elmúlt a veszély szépen visszaszivárogtak és folytatták ott ,ahol abba hagyatták velük.Pár szerencsétlen maffia kiskatona haláltáborban végezte ,de a nagy kutyák zöme szokás szerint megúszta.Visszatérve a gondolataidhoz : kösz én és sokan nem kérünk egy fél évig regnáló kormányhoz.Ha meg annyira igazad lenne mint jól értesült bennfentes ,hogy ki van söpörve a kassza azt már a hitelminősítők szépen beárazták volna.Elég jól informáltak .Szóval ez a riogatás nem jött be.Az Eus pénzeket meg az MSZP is lenyúlta ahol tudta.Tehát ergo ezért a baloldal levítézlett garnitúráit csak azért ,hogy bárki a Fidesz helyett tré opció!

Pop40 2018.04.08. 18:11:22

@dr. mesterséges színezék:

Valld be, stadionban szerettél volna szavazni! :-)))))

Pop40 2018.04.08. 18:14:04

@Buchhalter:

" és a mindent átszövő korrupció és persze mellékszálként a mindenhová befurakodott maffia"

Akkor ugyanaz a helyzet, mint nálunk.
Sőt, náluk kicsivel jobb, mert az ottani parasztok nem szavazták kormányra a maffiát, mint itt.

regbor 2018.04.08. 18:15:43

@Buchhalter: A maffia itt van, nem kell Olaszországba menni. Itt a vajda, a don meg a sok ingyenélő haszonleső. Meg az olyan aljadék sereg, ahova a fajtád is tartozik. Egy szakértő kormány ezerszer jobb lenne, mint a mostani csürhe. Az, hogy a fajtádnak nem ízlene, aztán azt ki nem sz--ja le. Ha egy kicsit is tudnál olvasni, tudnád, hogy az idei tartalékot már márciusra kisöpörte a rablóbanda, az EU-s pénzeket 2020-ig előre lehívták. Sajnálatos módon az új kormánynak iszonyú nehéz dolga lesz, hiszen a fideszes vírus nagyon mélyen megfertőzte az államapparátust. Nagyon sok kerékkötője lesz az új rendnek. De bízom benne, hogy lesz elég erő és kitartás az új kormányban, hogy minél hamarabb lecsukja a főkolomposokat, és elkezdje kitakarítani a sok mocskot.

dr. mesterséges színezék 2018.04.08. 18:18:54

@Pop40: Naná! De úgy, hogy Kaya Ibrahim ellenőrzi a nevemet a listán, Schmitt Pál bélyegzi az űrlapjaimat és a Kubatov-gárda áll sorfalat a fülkéig vezető úton.

dr. mesterséges színezék 2018.04.08. 18:21:38

@Pop40: Valószínűleg nem a piros-fehér-zöld, zöld-fehér-piros eltérés, és nem is a vízszintes kontra függőleges elrendezés teszi, hanem ott volt elég idejük megtanulni, hogy a maffiának elég a pénzüket adniuk, a lelküket nem kell, másrész csak akkor kell velük egyetérteni, amikor látják, bekamerázatlan fülkében nem.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.04.08. 18:29:34

No, úgy tűnik, hogy az ügyeletes fidesztroll elment fosni.

Buchhalter 2018.04.08. 18:31:36

@regbor: rövid leszek : anyukáddal személyeskedj te kis setét sepredék a nevedben ott a regnáló bor.Na panel patki menj azt vedeljél ,mert a szakértőid már párszor csődbe vitték az országot.

Buchhalter 2018.04.08. 18:36:53

@Pop40: a maffia is csak akkor vett vissza és persze mert lépni az akkori olasz kormány amikor az északi régió nagyobb városaiban az utcára vonult több százezer ember megelégelve több boltos és vállalkozó halálát akik nem voltak hajlandóak fizetni sápot-Az emberek transzparensekre írták fel hogy sokan vagyunk most lőjetek maffiózók Azok inkább kussoltak a kormány meg kapott az alkalmon és szépen lekapcsolt pár száz élösködő seggfejet, pár csendőr halála után meg véletlenül pár tag lövést kapott,vagy a börtönben "önakasztott" lett.Igaz ,odáig nem kéne elmenni.

dr. mesterséges színezék 2018.04.08. 18:46:58

@Buchhalter: "Semmi ok nincs rá, hogy a jó miért ne diadalmaskodhatna éppoly gyakran, mint a rossz. A győzelem mindig szervezés kérdése. Ha vannak angyalok, remélem, úgy szervezkednek, mint a maffia."

Csak egy vonneguti bolondozásnak tűnik a sok közül, amíg az ember nem próbál gentlemanként gazemberek között dűlőre jutni.

regbor 2018.04.08. 18:48:12

@Buchhalter: Tudod, fideszbuzi, az a helyzet, hogy ha már csak annyira futja, hogy a nicknéven tudsz görcsölni, akkor hál istennek, nagy a vész felétek... Bort nem iszom, mert ég tőle a belem. És fenntartom, hogy a fajtád most kínjában szűköl. Amúgy ha már ekkora magyar vagy, mi lenne, ha megpróbálnál helyesen írni magyarul?

kopasz barmok mindenhol (törölt) 2018.04.08. 18:58:13

@Mr Elios: "No, úgy tűnik, hogy az ügyeletes fidesztroll elment fosni. "

Jó, de fel is kell neki nyalni. Birka meg a Váradi geci segít neki.

2018.04.08. 19:01:05

most van 19:00, és te már tudod a végeredményt? vagy csak álmodozol?

kopasz barmok mindenhol (törölt) 2018.04.08. 19:03:19

@VáradiJános: "miért zavarnak a kopaszok? "

Ha kopasz fideszes troll vagy, simán leszophatsz, de előtte a nődet rakom seggbe.

nemecsekerno_007 2018.04.08. 19:10:24

@kopasz barmok mindenhol: Lényeg, hogy mindenre legyen válasz :)

2018.04.08. 19:11:03

@VáradiJános:

Figyu gyíkarc!
Mi lesz veled, ha a csúti szarcsimbók megy a levesbe?
Lesz még meló a NER-ben, vagy mehetsz utcát seperni közmunkásként?

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.04.08. 19:19:44

Fidesz sírvers

"Amit itt látsz: dolomit
Agyonverte a Vikit
Nem képezte vita tárgyát
Mellé temettük a pártját
Kifaragtuk rá a képét:
Ő, ki meglopta a népét."

erkolcstan.blog.hu/2018/04/08/fidesz_sirvers

Buchhalter 2018.04.08. 19:20:18

@regbor: tudod Libsi buzi saját magad égeted szóval égeti a beled az alkohol?Honnan is tudod te részeges panel putradék...?

regbor 2018.04.08. 19:24:20

@Buchhalter: Látom, nem érted. Nem meglepő, a fideszeseknek nem erőssége a logika. Miből gondolod, hogy részeg vagyok? Én egyenlőre tudom, mit írok le, amit rólad már nehéz elmondani. A vörös köd ellepte a narancsot az agyad helyén, és csak vagdalkozol érvek helyett.

JorEl 2018.04.08. 19:40:49

Inkább beszélgessünk a kétszámjegyű prímszámokról...

Budapest a kutyaszar városa 2018.04.08. 20:10:48

@torró: Ezt nem szó szerint kellett érteni, bár már régóta tudjuk, hogy a demokrácia macerás, de jobbat még nem találtak ki.

Stephen Lakos 2018.04.08. 20:47:50

Avagy nagy tobbseggel nyer a Fidesz, rekordszamu reszvetellel, oszt ideje konstruktiv kritikaval illetni a kormanyt a hanyas helyett, vagy lehet kussolni!

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.04.08. 20:49:14

6 orakor reggel mindenkit varunk a lakóhelye szerint illetékes gyülekezőhelyre

Stephen Lakos 2018.04.08. 20:52:13

@regbor: es megis milyen uj kormanyrol almodozol embor.

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.04.08. 21:04:26

Gyurcsány már most be van baszva, úgyhogy nem hiszem hogy bejött a választás a lippsiknek

regbor 2018.04.08. 21:13:41

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: Kemény 4 hozzászólás... fikanick vagy te, nem igazi hozzászóló!

regbor 2018.04.08. 21:14:48

@Stephen Lakos: Arról a demokratikusan megválasztott új kormányról, ami eltakarítja a fideszes mocskot!

hordalek 2018.04.08. 21:20:07

@regbor: Oké, legyen. De ha a Fidesz nyer, akkor is ezt mond: demokratikusan megválasztott.
Vagy demokrácia csak akkor van, ha a Fidesz bukik?

regbor 2018.04.08. 21:22:44

@hordalek: Természetesen akkor is ezt fogom mondani. Én nem szoktam se..et csinálni a számból. Sőt, ha gondolod, még gratulálni is fogok.

Sir Gombóc 2018.04.08. 21:27:34

@BiG74 Bodri: Főleg, hogy bármi történik, a Fideszé lesz a legnagyobb frakció. Ez a realitás, csak a mérték kérdéses. Így 99%, hogy Áder őket kéri fel kormányalakításra. Na az lenne érdekes helyzet, ha nem lenne többségük, lesz-e aki lefekszik nekik?

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.04.08. 21:38:55

@Sir Gombóc: Biztos többségük van, a hírekből már ki lehet rakni.

A Bocskai úton kigyók kigyóznak 2018.04.08. 21:45:22

BASSZAK MEG. Mostmar mondjak meg ki nyerte.
Nevetseges, hogy az emberek, csak Gyurcsany Ferenc reszegsegi fokabol tudnak kovetkeztetni az vegeredmenyre.

ben2 2018.04.08. 21:50:13

@A Bocskai úton kigyók kigyóznak:

Ha minden kígyó szavazott, akkor a Kutyapárt tarolni fog. :)

Stephen Lakos 2018.04.08. 22:00:54

Vicces nezni ahogyan valtozik az ellenzeki retorika a nap folyaman...indult alaptalan optimizmussal, majd lassan atcsapodik frusztralt vadaskodasba

ben2 2018.04.08. 22:08:55

Mondjuk a balosok nyilatkozhatnának így látatlanba, hogy akkor most legitim lesz-e a következő kormány vagy mi van, elvégre mindenki örül a magas részvételnek.

VáradiJános 2018.04.08. 22:26:25

@kopasz barmok mindenhol: “Bármelyik fideszes troll, aki itt lippsi farkakra pályázik (alapjáraton), beveheti az enyémet is. Ugyan nem vagyok lippsi, de az enyémet is tisztogathatja bármelyik orbánista fiúka. Na, ki lesz az első, fideszgyíkok?”

Elfáradt a fiad szája?

VáradiJános 2018.04.08. 22:28:44

@Látens Inszinuáció: majd kuncsorgok adományokért mint egyesek

hordalek 2018.04.08. 22:54:05

Ennyi. Csá, megyek aludni. Libbantaknak további kellemes álmodozást.

VáradiJános 2018.04.08. 23:09:18

Hű, micsoda rémálom . :)

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.04.08. 23:15:54

Az indexen ma is megbukott a fityisz, minek ide választás

Bolshevik 2018.04.08. 23:20:04

@rasztaszív: 8 éve megy a fasisztázás és má akkor is gáz volt.

Bolshevik 2018.04.08. 23:21:28

"A Fidesz rémálma valósult meg"

:DD

DONÁLD TRAMP 2018.04.08. 23:21:57

"A Fidesz rémálma valósult meg"

Hat ez nagyon kellemetlen, ugy nezki, a lipsik mehetnek sziriaba arabokat szopni, mert magyarorszagon egyse lesz.

DONÁLD TRAMP 2018.04.08. 23:22:44

"A Fidesz rémálma valósult meg"

Hat ez nagyon kellemetlen, ugy nezki, a lipsik mehetnek sziriaba arabokat szopni, mert magyarorszagon egyse lesz.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.04.08. 23:23:27

Háddepeddighóddmezzővássárhellyy..:))))

VáradiJános 2018.04.08. 23:24:00

Hol vagy 1ghost? Melyik lesz a cellám?

VáradiJános 2018.04.08. 23:25:13

@EU zászlót mindenhova!: Lázár csúnyán megbukott!!!!!! Ja, nem, csak a tükörben tunt 25%-nak

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.04.08. 23:27:25

@VáradiJános: Hát igen, nagyon bíztak magukban egy időközi után. Előfordult ez már velük jó párszor. A valóság azonban ismét rájuk vigyorgott végül..:)))

eßemfaßom meg áll 2018.04.08. 23:33:45

A Fidesz rémálma valósult meg

VáradiJános 2018.04.08. 23:39:57

Májusban Simicska eladja az indexet

Sir Gombóc 2018.04.08. 23:50:54

@Rettegek mert ballib vagyok: Hogy nyert-e az ország? Majd térjünk erre vissza később. Mert ez csak hamis illúzió.

VáradiJános 2018.04.08. 23:56:09

A DK nem tudja elkezdeni a sajtótájékoztatót, mert nem szalonképes a csótány

jajdehülyevagyok 2018.04.09. 00:00:15

Érdekes képzelgés és mikyen jól látja a valóságot, az eredmények mutatják.

Jakab.gipsz 2018.04.09. 00:07:22

@rasztaszív: Semmit sem tudsz a fasizmusról !

Ha fasizmust akarsz találni, tőlünk nyugatabbra keresgélj, ott találták ki. Gondolkodni is kéne, ugyebár.

Ellenzék váltás történt. Ennyi.

ben2 2018.04.09. 00:23:23

Einstein definiálta úgy az ostobaságot, hogy mindig ugyanazt csinálni és más eredményt várni tőle. Ebbe futott bele az ellenzék padlógázzal.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2018.04.09. 00:48:40

Vátesz vagy Joska.vatesz.
Muhahhhaaa

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.09. 01:13:14

"De akkor miért és hogyan omlott össze alig 3 hónap alatt a Fidesz legyőzhetetlenségének a mítosza?"

Bruhahaha!

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.04.09. 01:26:57

Köszönjük, jót nevettünk! Írjál majd még ilyen posztokat máskor is!

Tuschinger elvtárs vagyok 2018.04.09. 01:27:13

Nem tudom milyen cuccot tolsz, de jóféle lehet. Az ėbredés azért most biztos elėg sz@r...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.09. 01:33:44

"Fekete-Győr András: Ne higgyétek el, hogy ez a rendszer 2022-ig állni fog!"

Tegnapelőtt FeGyőr olyan álomgyilkosságot ígért Orbánnak, amilyet még nem látott a világ. Ehhez képest ez a szöveg a félholtra vert kutya vonyítása, miközben fülét-farkát behúzva elhúz a színről. :DDD

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.09. 01:38:07

@Stephen Lakos:

"Vicces nezni ahogyan valtozik az ellenzeki retorika a nap folyaman...indult alaptalan optimizmussal, majd lassan atcsapodik frusztralt vadaskodasba"

Csak a szokásos mantra. Ha nem a libsik győznek, akkor választási csalás történt.

Így aztán a libsik újabb 4 évig hajtogathatják az unalomig ismert szövegüket.

hopp11 2018.04.09. 01:38:45

Szegény, szegény, szerencsétlen hülye szerző. :)
Vígasztaljon, hogy a többi hasonló ballib idióta poszter ugyanilyen baromságokat hordott össze. Nem vagy egyedül. Tegnap is részletesen pontról pontra cáfolnom kellett az egyik ilyen hülye agymenéseit. Azért nem tudjátok előre jelezni az eredményeket, mert a valóságot sem látjátok.

sterimar 2018.04.09. 02:07:24

Khm-khm.
Elegánsabb, ha nem írok semmit. :)))

zenitó 2018.04.09. 02:31:12

@sterimar: Bölcs gondolat. Haldokló és agonizáló liberális csürhébe már minek belerúgni. Elég csak köpni rájuk.

2018.04.09. 03:50:55

Ez a cikk viccnek is gyenge volt.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.09. 06:33:20

Sikerült legyűrni az euroatlantista fenevadakat, a nyugati nagytőke csicskásait, a filantlop gazemberek szolgáit - egy szóval: ballibageddón!

A nagy mozgosítás mindig annak segít, akinek kisebb az elutasítottsága. Márpedig sokkal nagyobb a ballibek elutasítottsága, mint a Fideszé. A kisemberek megijedtek egy újabb ballib országrontás esélyétől Hódmező után, így egyesültek, egyeztettek, s tömegesen szavaztak.

ami szabad 2018.04.09. 06:39:42

A magas részvételi arány, mindenképpen a demokrácia ünnepe. A 2/3 az gáz, a sima többség erősen várható volt, így alakult. Legalább kormányozni nem kell továbbra sem, elég lesz a stop soros. Az ellenzéknek meg külön "gratulálok" mehetnek végre dolgozni. A Momentumnak drukkoltam, van bennük tűz, ellentétben a sok piti egyéni érdeket néző egyebekkel, amivel sikerül egyenlőségjelet tenni a fideszes tolvajok és maguk közé. Nyugodtan mehetnek a lecsóba, és igen, ahhoz, hogy végre kilépjünk a XIX- XX sz árnyékából, teljesen új szemlélet kell. Ha annyi realitásérzék nem szorult beléjük, hogy a választási rendszer sajátosságainak megfelelő stratégiával álljanak elő, akkor sajnos, érdemtelenek arra a bizalomra, hogy kormányzóképességet feltételezzen róluk az ország. Ez az ítélet meg is született tegnap.

theman 2018.04.09. 06:48:41

Minden politika nélkül,tényleg jó a cikk, a fidesz totálisan megsemmisült.Jó amikor valki ilyen világosan elemez.

MACISAJT 2018.04.09. 06:57:36

Ez a baromság gyűjtemény kifejezi mindazt a valóságtól teljesen elrugaszkodott gondolkodásmódot
ami az agyonvert ballibákat jellemzi..:P

Itt állnak, megint kaptak egy akkora kétharmados maflást hogy a fal adja a másikat és bámulnak ki bután a fejükből hogy nű, de hát mi történt?!!!

Nyihihi

MACISAJT 2018.04.09. 07:02:13

De azért ne legyünk igazságtalanok. Fejezzük ki köszönetünket az újabb kétharmadért 1. a hódmezővásárhelyi márki-záynak 2. valamint gyurcsány ferencnek.

Előbbi és utóbbi fellépése nyomán százezrek ugrottak országszerte talpra és rohantak szavazni, azzal hogy "na ne, ezt azért már mégsem"...
Mindig is mondtam, amíg gyurcsány él és virul, olyan mint a lebutított vírus amelyik ébren tartja a nemzet immunrendszerét.
Tartsa meg őt a devla jó egészségben, a haza üdvére.

midnightcoder2 2018.04.09. 07:10:36

@MACISAJT: Na igen, én már pár hete is megmondtam, hogy a DK "Gyurcsánnyal megcsináljuk" plakátkampánya több szavazatot hoz Orbánnak mint a mirgik...

kvadrillio 2018.04.09. 07:11:31

....most elképzelem, hogy mi lett volna, ha nem 70 %-os a kimagaslóan nagy szavazói részvétel és NEM EKKORA NAGY A KORMÁNYVÁLTÓ HANGULAT ?......TALÁN AKKOR MÉG TÖBBET KELLETT VOLNA DOLGOZNIA A KIVÁLÓ INFORMATIKUS CSAPATOKNAK ! :)))))))

MACISAJT 2018.04.09. 07:26:54

@midnightcoder2:

Kiváló ötlet volt a böszme és stábja részéről..
Ahogy az is hogy öszödi beszédével kampányoljon..:P

Nyihihi

eßemfaßom meg áll 2018.04.09. 07:33:49

Nem kéne lassan ápdételni a címet?

Jakab.gipsz 2018.04.09. 07:50:34

"Fekete-Győr András: Ne higgyétek el, hogy ez a rendszer 2022-ig állni fog!"

T. Adriska !

Csak az Olimpiát tudtad elárulni, eladni !

Magyarország nehezebb dió lesz.

MACISAJT 2018.04.09. 07:53:14

"Fekete-Győr András: Ne higgyétek el, hogy ez a rendszer 2022-ig állni fog!"

Dehogy hisszük... Ha ez így folytatódik ugyanis , akkor legalább 2030-ig...:P

Éhesló 2018.04.09. 08:15:53

Hahahaha!
Ha ilyen a rémálom, akkor még sok ilyet szeretnék a magyaroknak.

Nektek lett ez rémálom.
Nektek nem jött össze, még soros pénzén sem.
A brüsszelita komisszárok támogatásával sem.
El kellene gondolkodnotok, már ha képesek vagytok erre egyáltalán.

Most lehetne esetleg pár évig szerény önkritika, hallgatás a hazudozás és magyargyűlölet helyett?

www.valasztas.hu/dyn/pv18/szavossz/hu/l50.html

2018.04.09. 08:16:59

Tényleg az volt a Fidesz rémálma, hogy kétharmaddal győz? Nem az ellenzéknek volt ez a rémálma?

VáradiJános 2018.04.09. 08:27:46

Öngyilkos lett az éjjel a szerző, hogy még mindig nem szedi le ezt a humorszeletkét?

rnz 2018.04.09. 08:37:19

Vicclappá vált a blog.hu reggelre. :D

eßemfaßom meg áll 2018.04.09. 08:43:57

Azért van humora az indexeseknek, még mindig címlapos ez a poszt :)

VáradiJános 2018.04.09. 08:45:04

@1ghost ! Merre vagy? Komolyan kezdek aggódni érted. Mind a 35 nickemen.

VáradiJános 2018.04.09. 08:46:17

@eßemfaßom meg áll: még nem tértek magukhoz vagy az ópenszoszájetifándésönnek írt magyarázkodó emailekkel kellett kezdeniük a napot

para_noir 2018.04.09. 08:56:33

@eßemfaßom meg áll: azon mondjuk tényleg röhögök, hogy a blogketrec főhelyén az a B1 poszt van órák óta, aminek a címe a Fidesz tönkreveréséről szól. Helló valóság :)))))))

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.09. 09:01:14

@MACISAJT:

"Előbbi és utóbbi fellépése nyomán százezrek ugrottak országszerte talpra és rohantak szavazni, azzal hogy "na ne, ezt azért már mégsem"..."

Pedig mennyire vágytak a nagy részvételi arányra. :D Hát megkapták.

eßemfaßom meg áll 2018.04.09. 09:11:15

A fidesz rémálma a kígyó

MACISAJT 2018.04.09. 09:19:10

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

A Népszaga most is olvasható egyik legfőbb híre:

"Závecz: 65 százalék fölött főleg az ellenzék kapja a voksokat"

Nyihihi.

MACISAJT 2018.04.09. 09:26:54

mno.hu/velemeny/ezert-szulethet-ellenzeki-gyozelem-2458593

Hát ez bejött..:P
Ahogy a "közös ország mozgalom" közvélemény kutatásai is...

Nyihihi

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.09. 09:32:58

@MACISAJT:

Hónapokon át hatsogta az ellenzék, hogy megsemmisíti a Fideszt, jön a kormányváltás, rendszerváltás stb. Erre aztán sokan úgy gondolták, ebből azért talán mégsem kérnek,

Az ellenzék a fenenagy hetvenkedéssel, fenekedéssel csak felrázta a látens Fidesz-szimpatizánsokat, akik bár eddig passzívak voltak, egy balliba kormányt azért mégsem akartak, így felemelték a seggüket és ellmentek szavazni.

Tegnap még cím volt az indexen, hogy Orbán annyira fél, hogy még a 96 éves nagymamáját is elküldte szavazni. :DDD

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.09. 09:34:33

"Jó reggelt Fidesz, jó reggelt valóság!"

Jó reggelt, ballibák, jó reggelt, valóság! :DDDDDDDDDD

Stephen Lakos 2018.04.09. 09:36:22

Erdekes latni olvasva a kommenteket, nincs nagyon koztuk ellenzeki. Osszepakoltak oszt irany vissza az oroszokhoz? Tenyleg fura, hogy jobbiktrollok seregei voltak lathatoak az osszes blogon az elmult 5-6 hetben, mostmeg csak a nagy kuss...

eßemfaßom meg áll 2018.04.09. 11:17:43

@Stephen Lakos: azok a "tönkreverték a fideszt" posztokat kommentelik :)

regbor 2018.04.09. 12:31:43

@hordalek: Nos, ahogy tegnap este ígértem, ezúton gratulálok. Hogy azért se mondhassa egy fideszes sem, hogy minden baloldali bunkó.

megvagyhadnagy 2018.04.09. 13:01:42

@regbor: Én biztos nem mondtam, hogy minden baloldali bunkó. Ezeken a blogon inkább a balosok/jobbikosok birkáznak/birkáztak le mindenkit, aki nem ért velük egyet. Vona pl. nem is gratulált Orbánnak. Inkább lemondott. Jobb is így mindenkinek.

regbor 2018.04.09. 13:22:57

@megvagyhadnagy: Nem konkrét személyről írtam, hanem általánosságban. A fideszes hozzászólók zöme komplett idiótának tart mindenkit, aki nem hisz a narancsos elvekben. Én még ahhoz a korosztályhoz tartozom, aki nem váltogatja az ideológiai nézeteit, mint az alsógatyát. Viszont elvárnám, hogy az is tisztelje az én elveimet, aki esetleg nem ért azokkal eggyet. Amikor én egy blogon hozzászólok, nem rögtön a magas "c"-n kezdem.

Fekete Gyor Andras. 2018.04.09. 17:19:27

Nincs miert szomorkodni, holnap ugyis megbukik a naci Orban, mint az elmult 8 evben minden heten.

Éhesló 2018.04.09. 17:33:18

@Fekete Gyor Andras.: holnap? Már ma megbukott. Ötvenszer, vagy százszor is talán.

Stephen Lakos 2018.04.10. 09:52:33

@regbor: sajnos beloled van a legkevesebb az ellenzekiek kozott...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.10. 10:52:09

@regbor:

"elvárnám, hogy az is tisztelje az én elveimet, aki esetleg nem ért azokkal eggyet."

Semmi okom tisztelni az elveidet. Max. téged tisztellek, amiért egyenes gerinccel kitartasz mellettük,

regbor 2018.04.10. 12:31:39

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Bocsi, de vitatkoznék. Az általam vallott elvek nem ellentétesek az egyetemes "emberi" elvekkel, nem képviselnek szélsőséges, kirekesztő, stb. nézeteket. Miért nem lehet ezeket az elveket tiszteletben tartani? Mert nekem más a pártszimpátiám?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.10. 14:33:04

@regbor:

Az elveid - már ha a liberálisnak nevezett elveket vallod - szavakban szépek, a valóságban azonban olyan torzulásokhoz vezettek, mint a PC, a véleményterror, Európa önfeladása stb. Mintapélda Németország. Szavakban a kommunizmus is szép és jó volt, oszt hová vezetett...

Javaslom elolvasásra Douglas Murray Európa ​furcsa halála c. munkáját, nemrég töltötték fel az nCore-ra. Meglepően objektív. nem is annyira a liberalizmust hibáztató írás, igen tanulságos a folyamatábrázolás.

De ha nem haragszol, nem akarok belemenni egy véget nem érő vitába arról, miért nem tisztelem az elveidet. Ezt a vitát sok tízezerszer lefolytatták már különböző fórumokon, nincs szükség még egyre. Tőled sem várom el, hogy tiszteld az enyémeket.

Kérlek, fogadd el ezt, már csak azért is, mert az én ezen hozzállásom maximálisan egybevág a tiédel, vagyis azzal a bizonyos milliószor idézett, Voltaire-nek tulajdonított és a liberális ars poeticának nevezhető mondattal, amit most nem fogok leírni, úgyis ismered. Kár, hogy a ma liberálisai épp ezt köpik nap mint nap szembe.

regbor 2018.04.10. 14:42:07

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Köszönöm az őszinte hozzászólást, ebben a formában nincs közöttünk ellentét. Sajnos ritka ez a hang mindkét oldalon. Szép napot!

Gleccsertetű 2018.04.10. 15:58:39

@Mr Elios: na mizu rezsicsökkentő hapcibenő, hh nicket váltottál? lealáztak az előzőeken?
süti beállítások módosítása