Magyar politika és közélet, mi más?!

Csinn Bumm Cirkusz

Kovács Zoltán vs. New York Times - ebből egyszer még miniszter lesz!

2018. december 28. - Magyarulaszlo

Szokás azt gondolni, hogy a politikai kommunikációt illetően a Fidesz képviseli a valódi minőséget. Amikor a Narancsosok ellenzékben voltak, ez akár még igaz is lehetett, Navracsics Tibor felszólalásai valóban képviseltek egyfajta intellektuális szintet, nemcsak a formát, hanem a tartalmat illetően is. 

Aztán jött a papagájkomandó, Szíjjártó Péter idegesítő Orbán-imitációjával, majd Hoppál Péter pedellusi karizmájával, és csakhamar megtanulhattuk, hogy a Fidesz-szóvivők legfőbb feladata a rezzenéstelen arccal előadott nettó hazudozás bármiről és bárkiről. Ma már nehezen igazán érthető, hogy - persze a lopott százmilliárdok árán vásárolt reklámfelületeken kívül - tulajdonképpen mitől is annyira profi ez a társaság.

Ma pedig már közel a mélypont,

gondolhatnánk, hiszen Kovács Zoltán szóvívői szereplései  leginkább azt bizonyítják, hogy ebben az országban (valahol) létezik olyan közönség, amelynek bármit, de tényleg bármit el lehet adni, a kellő mennyiségű ajzó- és bódítószerek megfelelő adagolásával.

Kovács diplomáját holmáshol, hát persze, hogy a CEU-n szerezte, a legszínvonalasabb hazai egyetem elleni támadás kapcsán viszont a legaljasabb vádakat és hazugságokat éppen az ő szájából hallhattuk az utóbbi években. Nehéz jelzőket találni egy ilyen minősíthetetlen borzalomra - képzeljük csak el, hogy saját, szeretett iskolánkat, kell támadnunk, ahol barátokra, mentorokra leltünk - hasonló esetben Bayer Zsolt a “csúszómászó, idióta féreg” vagy a “szánalmas emberi ürülék” jelzőket használná, és ezzel a mélymagyar jellemábrázolás még nyilván nem érne véget!

kovacs-zoltan-ceu-soros-diploma-amerikai.jpg

Szóval Karácsony másnapján a New York Times egy hosszú cikkben sorolta fel az Orbán rezsim fasisztoid jellegére utaló jeleket, precízen, tényekkel alátámasztva mutatta be, hogy Orbán rendszere miért alapszik hazugságokon jelent veszélyt a demokráciákra.

Kovács Zoltán a helyzet komolyságának megfelelően egy igazán ravasz, mélymagyar érvrendszert alkalmazva, némileg tömören, egyetlen szellemes körmondatban reagált a neves amerikai napilap kritikáira:

“megszokott módon újra szánalmas ostobaságokat harsog a New York Times Magyarországgal és a miniszterelnökkel kapcsolatban”

Ennyi.

Ez a magyar kormány szóvívőjének reakciója egy színvonalas, amerikai napilap meglehetősen komoly és éles kritikaira.

A magyar kormány, illetve annak jelenlegi szóvivője Kovács Zoltán ezzel nem pusztán a New York Times-t vagy annak szerkesztőséget sértő meg, hanem mindazokat a magyarokat is, akik - teljes joggal - elvárják, hogy a kormány komolyan vegye feladatát, a demokratikus értékeket, és a szabad nyilvánosság értékeit!

A Kormány nevében Kovács Zoltán nyilvánosan a magyarok arcába is köpött!

Kovács kétségtelenül a legszánalmasabb és egyben a legaljasabb az eddigi szóvivők között, amiért nyilvánvalóan fontos pártfeladatot kap majd könnyen lenyúlható költségvetéssel - hiszen így megy ez a FőGeci világában, a kisGeciknek bizonyítaniuk kell hűségüket, hogy jutalmul a Vezérrel együtt nyúlhassanak bele a közösbe nagykanállal szívlapáttal kamionnal.

Nekünk, tisztességes magyaroknak

emlékeznünk kell majd a Kovács Zoltán, Szijjártó Péter, Hoppàl Péter nevekkel fémjelzett aljasságokra, a szóvivőnek nevezett szemétkupacok munkájára, mert amikor véget ér ez a Narancsos Rémálom, akkor olyan országot kell felépítenünk, amelyben az ilyen gátlástalanul hazudozó férgek nem kaphatnak majd szót, felületet és busás jutalmat a magyar nép szembeköpéséért!

A bejegyzés trackback címe:

https://csinnbummcirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr2314518296

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2018.12.30. 09:07:57

@Tothotto:

Az állam dolga eldönteni milyen legyen az oktatás. Ez nem magánügy. Csak azért mert sok pénzt loptam össze még nem jelenti azt, hogy dönthetek állami ügyekről.

Soros ideológiai projektje rendkívül káros.Egész régiónkra nyílt társadalmat, liberális demokráciát, dehumanuzált rendet akar erőltetni. Ennek része minden intézménye.

Minél kevesebb Soros-jelenlét, annál jobb az országnak.

Sir Galahad 2018.12.30. 09:10:36

@ednet2023: Tiszteletre méltó, de végtelenül naiv az álláspontod. Sajnos a világon - néhány ritka kivételtől eltekintve - mindenütt összefonódik a politikai hatalom és a gazdasági. A gazdagabb országokban ez a jelenség diszkrétebb formában jelenik meg, a szegényebb országokban, mint nálunk vagy a többi kelet-európai országban meg látványosabb.
Nem szívesen okozok csalódást, de ebből a szempontból nincsenek érveim a jelenlegi kormány, illetve a hozzá kötődő gazdasági elit mellett. Egyszerűen azt gondolom, ők a kisebbik rossz. Az ő irányításuk mellett sem tökéletes, de legalább kevésbé rossz az ország állapota.

ednet2023 2018.12.30. 09:17:12

@MACISAJT1: Értem. Szerinted sem mennek túl jól a dolgok, de ha a NYT fasisztázik, vagy egyes másképpgondolkodók hallatják a hangjukat, akkor mégis inkább legyen ez. Jöjjenek Éhesék.
A mostani rendszerben látod a konkrét hibákat, de ezeket kisebbnek itéled meg, mint egy elképzelt következő rendszer fiktív hibáit. Ezt pesszimista várakozásnak hívják.
Szerintem egy társadalom jó működését nem a kormányának az ideológiája hanem az erkölcse határozza meg. Vannak jól teljesítő liberális társadalmak és vannak rosszul teljesítők. Vannak jol működő bal vagy jobboldali kormányok és rosszul működőek is. És nemzeti kormányok is vannak, ilyenek is és olyanok is. Az ideológia nem biztosítéka a jó kormányzásnak.
Ahol a közvélemény elítéli a korrupciót és megköveteli a tiszta politizálást, azok a társadalmak ideológiától fügetlenül jól működnek.

ednet2023 2018.12.30. 09:23:39

@Sir Galahad: Elhiheted, hogy nincs kétségem a gazdaság és a politika összefonódásáról.
De amíg máshol a mutyizók rettegnek a nyilvánosságtól, mert a közvélemény elítéli ezt és a bukásukat jelentené, nálunk az egész kovetkezmények nélkül megy.
Amiatt tartasz naívnak, hogy nekem ez a következmény nélküliség nem tetszik? bele kellene nyugodnom?

ednet2023 2018.12.30. 09:27:53

@Sir Galahad: És még valami:
Elképzelhetetlennek tartod, hogy marad a mostani kormány, de a közvélemény szorosabb kontrollja alatt? Vagy a jelenlegi kormány csak a mostani urambátyám viszonyaival működik hatékonyan?

MACISAJT1 2018.12.30. 09:33:00

@ednet2023: "Értem".

Dehogy érted.
Tisztában vagyok hogy a múlt bűneinek köszönhetően olyan adósság- kötelezettség stb. csapdákban vergődik az ország, hogy a gúzsban táncolás erre a megfelelő kifejezés.
Azzal is tisztában van az ország nagyobbik és józanabbik fele hogy ebből az állapotból csak lépésről lépésre, nehezen lehet kikeveredni.(hol van már a 2004 óta tartó túlzott deficit eljárás, az EU-ban elsőként felvett IMF hitel vagy bármi, munkanélküliségtől inflációig, CDS mutatótól hitelminősítői bóvliig? Sorban múlnak el, ahogyan a svájci frank hitelek.)
Azzal is tisztában van az ország nagyobbik és józanabbik fele , az amelyik a stabilitásra vágyik hogy ezt Orbán és tömegtámogatottsága nélkül nem lehetett volna/lehetne megcsinálni.

Végül azzal is tisztában van az ország nagyobbik és józanabbik fele, hogy az ellenfeleknek(na jó, ellenségeknek) csupán Orbán kinyírása a "programja". De hogy UTÁNA mi volna? Erről kuss van, vagy bokroslujasi "500 napot bírjunk ki" c. hagymázas rémálmok.
Marad hát a rendszer ellenségeinek a bojkott, a kivonulás, a hekkelés, a brüsszeli/washingtoni hazaárulás, a sípolás.
És kurvára nem értik hogy ezért a "teljesítményért" miért nem viszik őket a népek a vállukon vissza a parlamentbe. Minek?..
Csak hogy visszajöhessenek kissé átfestve, lásd momentum ,a mindig mindent elkúrók?
Vagy netán az operettnácik?

A valóság az hogy az agyonvert ballibák bárhogy, bármilyen eszközzel Orbánt szeretnének buktatni. Mindegy hogy kivel, simicskával, zazriveczel, sorossal, bárhogy és bárkivel.
Egy új Ukrajnáról és forradalomról álmodoznak.

És a minap jelent meg , hova jutottak Ukrajnában:
Ott a sorosok, CIA , nuland és egyéb beavatkozással
megcsinálták a sokadik kijevi "forradalmat".Megpuccsolták a törvényesen választott elnököt.
Beültették a sajátjaikat. Most meg, olvasható volt a Népszabadság egyik utolsó cikkében:
"Közben az utolsó hetekben sorra lemondanak a reformerek; miniszterek, főrendőrök, hivatalvezetők. Zömük külföldi; grúzok, orosz liberálisok, litvánok. Egy jó éve Sorosék pénzén vadászták össze őket."

És közben mi lett Ukrajnában? Káosz,anarchia, polgárháború.
Na valami ilyesmiben sántikáltak 2011 körül Magyarországgal kapcsolatban is.
És máig nem mondtak le erről, lám Pesten is azonnal megjelentek a "külföldi aktivisták".

Én viszont azt látom hogy néhány száz( na jó, néhány ezer) elmeroggyantan kívül az országban csend van. És stabilitás, ami a legfontosabb.
És bár Orbánék kormányzása körül kétségkívül jó néhány irritáló alak és jelenség sertepertél, tény hogy a Fidesz , operettnácik, sötétzöldek, agyonvert ballibák kvartettből az egyetlen kormányképes erő a Fidesz.
Így aztán maradhatnak még jó darabig.

Különben úgy járnánk mint a szibériai viccben.
Ahol a jégmező közepén mozdonyt cseréltek.
Vodkára.

apro_marosan_petergabor 2018.12.30. 09:35:04

Ez a cikk "netto" csúsztatás, ha már netto..:)
KZ Debrecenben végzett az egyetemen, ott szerezte doktoriját, később diplomázott a CEU-n is. A CEU szelídebben indult, mint amilyenné vált, most működteti Soros 100%-on a megtévesztő, politika csináló gépezetét, a társadalom fellazítását (amúgy a CEU igen messze volt mindig is az ország legjobb egyetemétől - fő előnye az angol képzés volt, semmi más - az ELTE, BME, Corvinus, SOTE, Szeged, sokkal nívósabbak, amellett profilja is vékony). Másrészt semmi extra nem történt, a CEU-nak is be kellett sorolni a többi egyetm közé ezt minden más egyetem megértette, a CEU csak trükközni akart - "2 szobás barakk egyetem" NY államban... a CEU elvesztette semlegességét, már pedig az oktatásnak semlegesnek kell lenni, a CEU viszont ultralibero irányultságú, pl. a gender elmélet erősen szembe megy az értelmes népesség politikával célja a társadalom atomizálása, a nemzeti összetartás megszüntetése. Soros injektálni akar mozlim afrikaiakat milliószámra za EU-ba, mi ezt nem akarjuk.
Ennyire egyszerű ez.
Aki Sorossal szembe megy, arról Soros érdekkörének sajtója kígyót békát kiált - így születnek ezek a cikkek.

MACISAJT1 2018.12.30. 09:40:59

@ednet2023: "Ahol a közvélemény elítéli a korrupciót és megköveteli a tiszta politizálást, azok a társadalmak ideológiától fügetlenül jól működnek. "

De azért a kisördög ezt nem engedi hogy szó nélkül hagyjam....

Mondjad a "jó" példákat, iszom a szavaidat...
Luxemburg, a hivatalos adócsalás paradicsoma? Netán az USA? Vagy Franciaország?
Na ne már.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.12.30. 09:49:18

"mitől is annyira profi ez a társaság"
Megmondom:attól hogy akkora az önbizalmuk, hogy szétdurran tőle a fejük. Teljes határozottsággal és bizalommal szétdurranva okádják akár a legnagyobb baromságot is. Az agyatlan, droid birkáik pedig minden szavukat elhiszik.

ednet2023 2018.12.30. 09:53:27

@MACISAJT1: ne is hagyd szó nélkül. :)
Az említett országok gazdaságilag erősebbek nálunk. És politikusok buknak meg kisebb adócsalásokkal. A közvélemény kontrollál és vannak következmények.
Nincs kötelező ideológiai irányvonal.
Végülis mi a probléma?

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.12.30. 09:59:40

@GIeccsertetű: Elhiszik hogy mindenki hülye rajtuk kívül, elhiszik hogy minden menekült terrorista és erőszakoló, akiktől rettegniük kell, elhiszik, hogy a világot egy kis seggdugasz spekuláns irányítja, elhiszik hogy a csuti csótány tévedhetetlen, sebezhetetlen, elhiszik, hogy nincs más aki kormányozzon, elhiszik hogy többen szavaztak rájuk és az ellenzék leszerepelt egy elcsalt választáson, elhiszik hogy ők mindenkinél mindent sokkal jobban tudnak, elhiszik hogy az ellenzék sík hülye és dilettánsok gyülekezete, elhiszik hogyha nem rájuk szavaznak egy faluban nem kapnak eu segélyt. Mivel minden percben ezt sulykolják az agysejtmentes koponyájukba, és ezt kellő határozottsággal teszik, azt hiszik a debilek, hogy az igaz is. Ilyeneket csak egy birka ország, agyatlan droidjai hihetnek.

csakegyvalaszto 2018.12.30. 10:03:29

Kovácsnak ilyen megnyilvánulások után alaposan ki kellene fertőtleníteni a száját. A diplomácia egy nehéz szakma, a hasonló megnyilvánulásokkal minősítik az országunkat. Régóta tart már Szijjártó ámokfutása, most kapott maga mellé egy hasonló embert, aki amikor kinyitja a száját ömlik belőle a szarfolyam.
A szomorú tény, hogy az ilyen megnyilvánulásaik után nemcsak magukat, vagy a pártjukat minősítik, hanem minket is. Ez kifejezetten szomorú. Lassan ott tartunk, hogy Bayer szintjére züllesztik a diplomáciánk, el kéne magyarázni valakinek, hogy nem kocsmában vannak...

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.12.30. 10:11:00

@GIeccsertetű: A fasiszták mind ebben a kóros önbizalomtúltengésben szenvednek, és ez is okozza vesztüket. Előbb utóbb belefutnak egy akkora kokik és sallerek kíséretében elcsattanó jobbhorogba és balegyenesbe, hogy a fal adja a másikat nekik. A csuti elmebeteg szarházy semmirekellő tolvaj politikus jogászgeci is úgy fog járni, mint elődei, az osztrák epilepsziás szobafestő és az olasz kopasz skinhead pszichopata szarkeverő ujságíró.

ednet2023 2018.12.30. 10:12:16

@apro_marosan_petergabor: Értsétek már meg, hogy a kormány részéről a selyemzsinór küldésével egyenlő Kovácsot megbízni azzal, hogy Sorost is érintő kérdésekben nyilatkozzon. Más emberük nincs erre a feladatra?

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.12.30. 10:14:33

@csakegyvalaszto: Ez a kovács nevezetű egy skinhead neonáci, elég csak ránézni, de ha utána még meg is szólal a rojtos pofájával, egyből igazolja fasiszta mivoltát, führere iránti feltétlen seggnyaló lojalitását.

Sir Galahad 2018.12.30. 10:15:32

@ednet2023: Egyben válaszolok a két kérdésre.

Szerintem nehezen képzelhető el, hogy a jelenleg kormányzó erő szorosabb kontroll mellett is működhetne. A rendszer sikerének egyik kulcsa éppen az, hogy nincs előtte korlát. Nem kell ebbe beletörődni, hiszen bár ez a rendszer így sikeres, egyben sok szempontból pont ezért ellenszenves is. De jelenleg sajnos nincs olyan ellenzéki erő, amelyikről feltételezhetném, hogy kormányképes és jobban is kormányozna, mint a Fidesz.

csakegyvalaszto 2018.12.30. 10:22:35

@Sir Galahad:
Tudod mit, visszakérdezek, ha kaphatna Orbán egy nagyobb kontrollt az ellenzéktől, és rá lenne kényszerítve arra, hogy ne erőből politizáljon, azt jónak tartanád?

Habony Árpád 2018.12.30. 10:22:47

Kibertámadás érte a New York Timest
index.hu/kultur/media/2018/12/30/kibertamadas_erte_a_new_york_timest/

Ebbol latni fogjak, hogy mi nem szarral gurigazunk.Aki beszol a magyaroknak az megkapja a magaet.

Habony Árpád 2018.12.30. 10:26:56

Kibertámadás érte a New York Timest
index.hu/kultur/media/2018/12/30/kibertamadas_erte_a_new_york_timest/

Ebbol latni fogjak, hogy mi nem szarral gurigazunk. Aki beszol a magyaroknak az megkapja a magaet.

MACISAJT1 2018.12.30. 10:27:06

Még mindig a "CEU"?:p
Hetek óta várom hogyan másznak ki majd az agyonvert ballibák abból az ótvar "sorosos" hazudozásból hogy a CEU és a Közép Európai Egyetem egy azonos intézmény volna...:P
Miközben a valóságban a Közép Európai Egyetem egy magyar akkreditációjú posztgraduális képzéseket adó, magyar és uniós diplomákat kibocsátó intézmény , amit a kutya sem "üldöz el"...
A másik, a CEU nevű pedig egy jew-yorki kamu.

Íme a népszagában a beszédes fotó, amiben már csepegtetik a valódi nevet:
nepszava.hu/3017036_csak-akkor-vizsgaljak-a-ceu-t-ha-mar-eluldoztek

Az eftársak sokat tettek annak érdekében hogy homályban maradjon amit művelnek/műveltek évtizedek óta...

Nézzük csak:

Magyarországon akkreditált képzések

A Közép-európai Egyetemen magyar és európai uniós tagállamok által is elismert végzettséget szerezhetnek a hallgatók. A felsorolt doktori iskolák és mesterképzések a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) által akkreditáltak, az Oktatási Hivatal által regisztráltak. A szakirányú továbbképzéseket a 10/2006. (IX.25.) OKM rendelet alapján az Oktatási Hivatal regisztrálta.

Nnna. Van tehát ez a Közép Európai Egyetem. Szabályos magyar regisztrációval, számmal, akkreditációval. Bántja ezt valaki? Lószart, mama.
Mehet tovább a vircsaft szó nélkül, senki nem akarja őket "elüldözni" .

A gond az akciósan, amúgy zsidós trükkel KEE helyett CEU néven futó , un. " amerikai akkreditációval" volt/van, ami több évtizedig egy new yorki irodát takart egy titkárnővel , és amire hivatkozva az itteni végzősök KÉT diplomát kaphatnak, egy ámerikait is.
No ennek a vircsaftnak kívánt véget vetni az Orbán-kormány. Mert 1. disznóság és csalás 2.mert a magyar államnak ebből a globalista zsidó janicsárképzőből csak kára származott és származik.

Na ettől tört ki a ribillió a libaúsztatóban.És néhány vájtfülü gazembert leszámítva, akik pontosan tudják hogy a Közép Európai Egyetem és a CEU két külön entitás...
állítom hogy a legtöbb állampolgár őszintén úgy néz erre az információra mint Kolompár Dzsenifer BAZ megyéből a PISA tesztre...

Viszont hamarosan a ballibáknak ezt valahogy mégis be kell vallani. Már csöpögtetik, de az igazi kámingout még hátravan.

kopasz barmok mindenhol (törölt) 2018.12.30. 10:29:25

@Sir Galahad: "részemről itt a vége a beszélgetésnek"

Akkor még mindig mit keresel itt, te mocskos hazaáruló féreg? Bérkommenteléssel sem tudod Kovács elvtársat vagy a tolvaj fideszes bandából bárkit egy New York Times szintjére emelni, te nyomorék troll.

" nincs olyan ellenzéki erő, amelyikről feltételezhetném, hogy kormányképes és jobban is kormányozna, mint a Fidesz"

Meg a kurva anyád, tetű fideszes troll. Ez orbánista propaganda. Bárki jobban kormányozna, mint a tolvaj fideszes bandád, ugyanis ezek nem kormányoznak, hanem lopnak. Ahogy te is, mert aki hazudik, az lop. Szakadna ki a beled Újév előtt a trollkodásban, de a többi fideszes bérkommentelő mocsadéké is.

MACISAJT1 2018.12.30. 10:31:26

@csakegyvalaszto: "Tudod mit, visszakérdezek"

Én is..:P Egyetértesz tóta w. árpáddal, aki éppen az indexen fejtette ki, idézem:

A bűzszínű zászló, Index, 2005. dec. 21.:

„Demokráciában nincs forradalom. Választás van. Ha valami nem tetszik, akkor nem az a módi, hogy felborítjuk a villamost, hanem elmegyünk szavazni. Aki itt felborítja a villamost, lezárja a hidat meg felborogatja a kukát, az nem forradalmár, hanem bűnöző, huligán, söpredék. Működő demokráciában az ilyennek baja eshet. Ha mégis sikerrel jár, akkor meg puccsista, akit illik lebombázni. Persze elképzelhető annyira hülye puccsista, akit nem kell bombázni, mert magától nekimegy a holnap üvegajtajának, és felkenődik rá, mint egy krumplibogár.( sic! kunhalmi!!!!! hallod?:P)

Fogsz kapni egy szép nagy szavazólapot. Megkeresed rajta a gazdit - Isten ajándékát -, beikszeled, és húzol haza. Szépen kivárod a végeredményt, aztán vagy csóválod a farkad boldogan, hogy mégis tiéd a gondnoki állás a székházban, vagy tudomásul veszed, hogy bukta. Utána még ki lehet menni az utcára örvendeni vagy búslakodni, újabb síkidomokat alakítani, egy kis dombra lecsücsülni.”

Vagy az egész csak egy újabb liberálfasiszta kioktatás volt , amit, akárcsak a többit mind elmosta az eső?

jaj de élvezem a libsik tehetetlen vergődését 2018.12.30. 10:31:53

@Habony Árpád : "Aki beszol a magyaroknak az megkapja a magaet."

Na igen ez csattanos válasz volt a libbant amcsiknak. Orbanék nem szaroznak, hanem keményen határozottan odavágnak. Majd megtanulják a libsik hogy új serif érkezett a városba.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.12.30. 10:35:47

@jaj de élvezem a libsik tehetetlen vergődését: Melyik bátor seriffről ugatsz? A sunyi csuti csalóról, aki még egy újságírónak sem mer válaszolni, és menekül a kérdések elől, vagy a politikai ellenfeleivel vitázni? Szánalmas egy gyáva patkány az, nem becsületes politikus.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.30. 10:36:59

@ednet2023: a jelenlegi kormány csak a korrupcióval, csalással, agymosással, diktatúrával működik, bármilyen kontroll elsöpri. bármilyen lazításnál dől az egész.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.12.30. 10:41:32

@jaj de élvezem a libsik tehetetlen vergődését: Meg kinek vágnak oda ezek a gyáva férgek? Szerintem senkinek, csak itthon ugatnak magyarul a birka droid szavazóiknak a lopott médiájukban, konzultációs íveiken plakátjaikon. Nyugaton meg lapítanak a tárgyalásokon és titkos megállapodásokat kötnek úgy, hogy a birkáik ne tudjanak róla. Itthon folyamatosan migránsozik a szarházy csaló fideszbanda, közben meg befogadják őket, az eus migránshatározatot is aláírják. Ez egy végletekig romlott, korrupt, kapzsi pénzéhes fasiszta patkánybanda, nem több.

ednet2023 2018.12.30. 10:43:01

@MACISAJT1: te most tényleg egy ember (tóta) egyik 2005-ös cikkét próbálod ráhúzni a teljes jelenlegi ellenzékre? Nem mondom, hogy ezt a másik oldal nem csinálja, mert de.
Mégis ezen a szinten lépjünk már túl, és ne kezdjen el Bayerezni senki.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.12.30. 10:47:47

@Habony Árpád :
" Kibertámadás érte a New York Timest"
No ebből is látszik hogy ezek aljas fasiszta sunyi szarkavarók, akik az internet leple alatt kavarják a szart, folytanak meg ujságírókat nagykövetségeken, lapítva menekítenek tolvajokat végig a balkánon. Értelmes vitára nem képesek csak ilyen sunyi patkányakciókra.

Sir Galahad 2018.12.30. 10:55:33

@kopasz barmok mindenhol: Csak veled fejeztem be, az útszéli stílusod miatt, amit most is bemutattál. Boldog új évet!

Sir Galahad 2018.12.30. 11:02:23

@csakegyvalaszto: Abból a szempontból jó lenne, hogy a kormányzás ellenszenves vonásain szelidítene, viszont a hatékonyságán is rontana. Nehéz megmondani, hogy összességében jobbá tenné-e a hatalomgyakorlást. Mindenesetre ez puszta elméleti fejtegetés, jelenleg nincs erre alkalmas ellenzéki erő.

Sean MacTíre 2018.12.30. 11:04:24

@maxval balcán bircaman: a kisembereket a tulora es a 36 honapos fizetesi hatarido izgatja, ha mar ott tartanak. De mivel olyan helyeken fogjak bevezetni, ahol nincs mas munka, be kell fogniuk a pofajukat, mint Oroszorszagban is. Hagyd mar ezt a kisemberezest, a kisember en vagyok.

Sean MacTíre 2018.12.30. 11:12:15

@jaj de élvezem a libsik tehetetlen vergődését: LOL. Ugye tudod mi van, ha kiderül, hogy Magyarországról indult a támadás? Nem vagyunk Oroszország vagy Kína, és Trump sem valaki aki körülnéz mielőtt lép.

Belzebubo 2018.12.30. 11:14:29

@MACISAJT1: Egyetértek. „ Demokráciában nincs forradalom“ Csakhogy Mo-n már rég nincs demokrácia. A legnagyobb jóindulattal is legfeljebb csak a paródiája

Sean MacTíre 2018.12.30. 11:23:27

@maxval balcán bircaman: ez lehet, de akkor viszont akkor meg nem volt bajod azzal az eszmevel, most meg politikai utasitasra van, hiszen ket evet ratettel az eledbol es akkor diplomaztal le, es fogtal kezet a patas ordoggel amikor mar elkezdodott a harc. A minoseget mindenkeppen vicces kopkodni, kamuegyetemnek nevezni. Ha kamu lett volna es erre rajossz akkor pont diplomaosztas elott legyintesz es hagyod a fenebe vagy meg elobb. Az ellenseg megismeresehez nem fontos az ellenseg certifikaciojat is megszerezni.

A logika amugy valoban nem az eros oldalad, de nalad a belso tartas a problema. Csak a valosag es a tenyek kicsavarasaval, hazugsaggal es csusztatassal, sajat ideologia gyartasaval tudod fenntartani az integritasodat. Az egyetlen fegyvered, ami valojaban nem kard, csak egy szaros vegu torott bot, az, hogy soha senkinek nem ismered el, hogy tevedsz. Akkor sem, amikor verlibsikent tevedtel. :D

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.12.30. 11:26:41

@Sir Galahad: Szerintem meg még egy döglött patkány is jobban elvezetné az országot, mint a csuti tolvaj. Az biztos nem lopna annyit. Hiába ismételgetitek azt annyiszor, hogy nem alkalmas senki, attól még nem lesz igaz. Max. csak a fideszbirkák hiszik el, de azok még azt is elhiszik a neonáci skinhead patakinak, hogy létezik ufo.

Libsik visítanak de az ország a miénk ! 2018.12.30. 11:43:40

@GIeccsertetű: A doglott patkany lehet, de a 23 millio romanozo, szemkiloveto karacsonyfagyujtogato baloldal biztos nem.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.12.30. 11:52:15

@Libsik visítanak de az ország a miénk !: Mi van ugató nemzeti nagy magyar, még magyar ékezetekes betűkre sem futja?

ednet2023 2018.12.30. 12:04:16

@Libsik visítanak de az ország a miénk !: “...de a 23 millio romanozo, szemkiloveto karacsonyfagyujtogato baloldal...”
Egyedi tulajdonságok egy társadalmi közösségre való ráhúzása primitív érvelési tevhnika.
És nyilvánvalóan nem is igaz.

Sir Galahad 2018.12.30. 12:10:56

@GIeccsertetű: Lehet, hogy ez nem is olyan rossz ötlet. A következő választáson indítsatok egy döglött patkányt, talán nagyobb sikere lesz, mint a jelenlegi ellenzék politikusainak.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2018.12.30. 12:12:59

@Sean MacTíre:

A 36 hónap utáni fizetés szerencsére csak ballin nedves álom. A túlóra meg valóban szar dolog, dehát a ballibek alatt is volt tólóra.

Sir Gombóc 2018.12.30. 12:21:11

@Comte de Gippaud: tudod, az a szégyen a mostani gazdára nézve, hogy az a pufajkás tudott demokrataként viselkedni, kormányozni, ellentétben a narancsbolsevikkal..

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2018.12.30. 12:22:59

@Sean MacTíre:

Nyilván van hasznos oldala is a CEU-nak. Ha nem lenne, már megszűnt volna magától. Azaz ez nem érv.

Belső tartás kérdés ellenezni a liberalizmust?

Mi a gond a a saját ideológia gyártásával?

A gondolkodó ember sokszor téved, nincs ezen mit szégyellni.

Sir Gombóc 2018.12.30. 12:26:17

@Libsik visítanak de ország a miénk !: az ára okát, leegyszerűsítve, a törökök győzték meg, hogy maradjanak a seggükön. Velük pedig az általatok sokat szidott EU állapodott meg ez ügyben. A kerítésnek ebben nem volt szerepe.

Hamihami 2018.12.30. 12:33:24

@MACISAJT1: milyen kára származott és származik a magyar államnak a ceu-ból?

Hamihami 2018.12.30. 12:37:02

@Sean MacTíre: helyesen imigyen: Keményen Dolgozó Kisember! Ne térjünk el a Központi Ukáztól! De lehet, hogy már új van érvényben.

Sir Gombóc 2018.12.30. 12:38:08

@MACISAJT1: b+, te magad vagy az igazolása annak, hogy NYT igazat írt. Egy mocskos szájú fasiszta vagy, nem magyar patrióta.

Hamihami 2018.12.30. 12:38:54

@GIeccsertetű: emlekezzunk meg azert a kosa-liftbeugro-lajosrol is :)))

ednet2023 2018.12.30. 13:25:17

A fogalmak pontosításához:
Nacionalizmus: a 19. században kialakuló ideológia, mely (a liberalizmushoz hasonlóan) a feudalizmus felszámolására törekedett. Lényege a nemzet szeretete, a nemzeti egység kialakítására, nemzetállam létrehozására való törekvés. A nemzethez tartozást helyezi előtérbe a "világpolgárság", avagy "európai" polgárság helyett. Az elnevezés eredete: a natio, azaz nemzet szóból ered.
Fasizmus: Benito Mussolini és pártja, az Olasz Fasiszta Párt ideológiája az általuk vezetett fasiszta Olaszországban. Alapvetései a nemzeti érzelem, a szociális érzékenység, a vezető (Duce) korlátlan hatalma. Az elnevezés a római örökségre utal: a latin fasces szóból ered.
Nácizmus (nemzetiszocializmus): Adolf Hitler és az általa vezett NSDAP ideológiája, az általuk képviselt politika Németországban. Alapvető elemei a nemzeti érzelem (Németország felemelése), a szociális érzékenység, a vezető (Führer) korlátlan hatalma, az élettér-elmélet, stb. Rendkívül fontos eleme a fajelmélet, mely szerint a kultúraalkotó faj, az árja áll mindenek felett, míg a kultúraromboló népek - ezek közt jelölik meg a zsidókat és a cigányokat - kiirtandók, mert csak ártanak a világnak.
A kifejezés eredete: a német nazionalsozialistische (nemzetiszocialista) szó első 4 betűjének magyarorsított verziója a náci.

Ezek ismeretében használjuk helyesen a fogalmakat.
Magyarország nem fasiszta állam, de a nemzetállamot irányító, korlátlan hatalmú vezető irányába való politikai elmozdulás ilyenfajta nemzetközi megítéléshez is vezethet.

Éhesló 2018.12.30. 14:24:29

@BOAR: összekeversz a veres családoddal trágár barom.
Nagy hiba.

Éhesló 2018.12.30. 14:26:09

@kopasz barmok mindenhol: nevetni járok ide.
Az olyanokon mint te, meg a barom veres mocsok.
Jól nyomjátok, abba ne hagyjátok az Istenért, sosem!

Éhesló 2018.12.30. 14:28:41

@invalid user name: valamit benéztél.
Nekünk nem ad senki semmit ingyen.
Amit kapunk, azért keményen megdolgozunk, legyen a kereskedelmi partnerünk kommunista, vagy imperialista.

Neked ki milyen morzsákat vetett?
Hazudj valamit kérlek!

Éhesló 2018.12.30. 14:31:51

@komplikato: ez nyilvánvalóan hazugság, tekintettel arra, hogy az MSZP az MSZMP utódpártjaként tele volt és ma is tele van komcsi fejedekkel (nem alapszervezeti titkárokkal és mezei páárttagokkal), az szdsz-ben pedig konkrétan a zsidó ávós elit fattyai nyomulnak ma demokrataként védve apjuktól örökölt magxyargyűlületüket és lopott/rabolt vagyonukat.

Tothotto 2018.12.30. 15:05:03

@maxval balcán bircaman: A CEU eddig csak pénzt hozott ide,úgyhogy "pénz lopós"peldád erőtlen,nem ide való.
Aki károsnak tartja,nem iratkozik be.Dehumanizált...

Tothotto 2018.12.30. 15:07:11

@maxval balcán bircaman: Rákosi pajtás csettintene,az már biztos!

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2018.12.30. 15:09:56

@Tothotto:

Soros pénze lopásból van, erre utaltam.

A hajléktalanság betiltása pozitív lépés.

Sir Gombóc 2018.12.30. 19:17:26

@Éhesló: nem, ez az igazság. Miért is gáncsolják folyamatosan az ügynökakták nyilvánosságra hozását?
Az szdsz pedig már nem létezik, csak szólok, ha lemaradtál volna róla.

Magyarulaszlo 2018.12.30. 19:20:32

@maxval balcán bircaman:
Soros tőled nem lopott, tőle te csak kaphattal!
Orbán csakis Tőled lop, ma is, ahogy mindennap, neki és a haverjainak a Te pénzedből telik hajóra, repcsire, Guccira, kokóra meg kurvakra...

Furcsa az ertekrended, ha ezek után Sorost akarod eltávolítani ;)

Magyarulaszlo 2018.12.30. 19:23:24

@maxval balcán bircaman:
Durva amit írsz, ez már maga a fasizmus!
Ugyanis a hajléktalanságot kell megszüntetni nem pedig a hajléktalanokat!!!!

Éhesló 2018.12.30. 19:28:41

@Sir Gombóc: talán félreérthetően fogalmaztam, ha azt olvastad ki ebből, hogy az szdsz létezne.
Szerencsére végük lett, hagytak ugyan maguk megett párszázmilliónyi tartozást jó zsidó módján, de az ávósfattyú tagjaik tovább fertőznek a mai napig a ballibbant pártokban, vagy a hátterükben nyomulva.

Az ügynökaktákról már elmondták százszor, amit akartak.
A zétényi/takács elmeszelésével a felelősségrevonásuk lehetősége elenyészett, antallék elbarmolták, a pufajkás meg röhögött az ávófattyakkal visszaszerzett hatalom birtokában.
Az aktákat szétlopták, meghamisították és olyan gazembereknek se esett bántódásuk, mint a pufajkás, martonnyi/marosvásárhelyi, d209, szabó, konrád, körmösbauer, hogy a többi párszázról ne is szóljak, akik a leleplezőik szemébe nevettek, vagy pert nyertek, mert a jelentéseik mellé nem volt kartonjuk (vagy vice versa).
Egyiknek se és a vérbíróknak, ávós gyilkosoknak se görbült a hajuk szála sem.

Tehát az ügynökakták ma már csak politikai károkat okoznának, nem pedig az igazságot szolgálnák.

Sean MacTíre 2018.12.30. 21:32:45

@maxval balcán bircaman: a 36 honap benne van a torvenyben. Siman ki kene venni es akkor nem lenne benne. Szoval hazudsz mint mindig.

A problema veled az, hogy ballibkent amikor meg a ruszkik az mszpvel voltak, ugyanugy tevedhetetlennek hitted magad mint most. 20 ev mulva tevedhetetlennek hiszed magad tok masikban. Vagy akkor nem voltal tevedhetetlen es akkor most sem vagy az, vagy most nem vagy tevedhetetlen, tehat akkor sem voltal. :) Ezert nincs belso tartasod csak az emlitett szaros vegu torott botod Max. :)

Sean MacTíre 2018.12.30. 21:34:00

@maxval balcán bircaman: ha tudsz lopasrol, tedd meg a feljelentest. :D

Sean MacTíre 2018.12.30. 21:35:40

@maxval balcán bircaman: nincs nit szegyelleni rajta, de a te egyetlen erved az, hogy te latod jol. Egyebkent nem ervelsz. Marpedig ez igy nem mukodik, a fentiek miatt, igy hiteltelen vagy. Pontosabban valoszinuleg a velemenyedet az oroszok fizetik.

Sean MacTíre 2018.12.30. 21:41:36

@maxval balcán bircaman: a lenyeg, hogy valahogy mindig Magyarorszag aruloit szolgaltad. Akkor is, most is. Tekintve, hogy nem vagy magyar, reszedrol persze nem arulas, csak munka.

Magyarulaszlo 2018.12.30. 23:51:11

@apro_marosan_petergabor:
Már megbocsáss de szerintem az a csúsztatás amit Te írsz.
1. Mi az hogy a Ceu szelídebben indult?
Ugyanazt a liberális felfogást képviseli a kezdetektől fogva, amit Orbánék is képviseltek! Soros alapítványai pedig már a rendszerváltáskor is segítették a diktatúrák elleni harcot, pont ezért kapott ösztöndíjat Orbán és a sok mai illiberális tolvaj!
A CEU LIBERALIS MARADT, A FIDESZ VÁLTOZOTT ÁT SZÉLSŐJOBB PÁRTTÁ!

2. Nem írtam arról hogy kovacs nem végzett Debrecenben, arról írtam, hogy a Ceu-s iskoláját tökönrúgta.

A CEU mindig is az ország legjobb egyetemei között volt, írj konkrétumot, ha ennek az ellenkezőjét állítod :)

3. Mit jelent az, hogy a CEU elvesztette a semlegességét?!?! Egyáltalán miért kene semlegesnek lennie egy liberális egyetemnek?
Es mihez képest? Mikor? Hogyan? A katolikus egyház sem semleges, mert képvisel valamit!!!(Szerintem ezt a gondolatodat te sem érted, csak olvastad valami mélymagyar fórumon).
Az Állam végrehajtó intézményeknek és a közmédiának kellene semlegesnek lennie, ezzel kapcsolatban remelem, hogy te is felemeled a szavad az Orbán rezsim ellenében!!!

4. Mi az, hogy a gender elmélet szembemegy az értelmes népesség politikával?!?? Szerinten neked fogalmad sincs a gender elméletről, totál zűrzavar amit leírtál. Raadasul fogalmam sincs hogy mi az hogy értelmes népesség politika szerinted!
Mert pl az az Orbán rezsim érdeme, hogy 600.000 magyar hazafi elhagyta az országot! Szerinted ez egy értelmes népesség politika?!?!? Szerintem Orbán és gazember alattvalói, akik ezt okozták mind hazaárulók, azokkal együtt akik ezt mosolyogva nézik végig (sajnos a jelek szerint Te ids ide tartozol...)

4. Soros illetve a liberalizmus azt mondja, hogy az ember igenis legyen szabad, ott élhessen, dolgozhasson, szPoridhasdon, ahol szeretne. A Te haverjaid akik külföldön dolgoznak szinten ezt szeretnék. Neked ezzel mi a bajod?!?! Neked a saját és a barátaid szabadsága mennyire fontos?

invalid user name 2018.12.31. 00:54:10

@Éhesló:

nemtom mire gondolsz, mit nézhettem be.

az EU mindenféle csomagokban évente kb 6 milliárd eurót küld Magyarországra. Cserébe csak az EU alapszabályát kéne követni. De ennyi pénz

apro_marosan_petergabor 2018.12.31. 01:16:36

1. Nem Soros alegységként működött. OV valóban beállt az SZDSZ csapdájába, de hamar rájött, az nem vezet sehová - sok hűhó a káoszért. Szésőjobb - ez olyan , mint a fasisztázás, aki nekem nem tetszik az szélsőkobbos fasiszta.... (ez ölég eccerü, nem kell hozzá egyetem, egy faiskola is elég...)
2. De, úg yállítottad be, mintha KZ-nek CEU nélkül nem lnne diplomája... Nem tett vele semmit, csak tájékoztatta a szabályokról, illetvealkalmazta azokat. utána néztem, a CEU-t nem jegyzik sehol (magyarul 1 a 3000 közül, s szűk spektruma miatt az átalam felsoroltakkal nincs egy súlycsoportban). Népszerűségének oka a trükkös amerikai diploma..
3. Ha jól fordítom, erősen politizál. Ezt pl. a BME, SOTE nem teszi... (komolyabban: Soros katona képző)
4. Gender elmélet: egy szamárság(jó indulatú voltam) >> eredmény e 1-es, 2-es szülők, 77 választott nem, férfi női teniszversenyen, lombik bébi-béranya poronty nevelő homokos házaspár... ez zsákutca (s ekkor finom voltam). 600e hazafi...:) OK. Nem 1.200e? vagy 2.400e? Esetleg tobb, ár ez a szám komolytalan, s nem OV miatt mentek el, s nem is miatta jönnek haza...keresni, atnulni, kalandot akarnak, majd idehaza ebből jól élni. Ezt mások is csiálják USA, brit, francia, német stb. állampolgárok is (KE -t hagyjuk mert Románia, balkán ennél jóval nagyobb mértében teszi). Igen , én is OV gazember alattvalója vagyok...:) Mosolyogva nézem, hogy Mo-nak 100 éve nem volt ilyen tehetséges prime ministere...
4. (nálam inkább 5). Soros keverni akarja az embereket Európában, egy nemzeti identitás nélküli masszát szeretne. Akit kedvére lehetne utána az "RTL"-en keresztül bármerre terelni... egyik baj.
Másik baj, milliónyi afrikai-arab-ázsiai mozlimot hordana ránk, ezek 50 év alatt megennének bennünket, a 2000 év alatt felépült európai civilizációt elsöpörnék. Ez ellen (oszmán hódítás) 500 évig küzdöttünk, most vörös szőnyeget kellene eléjük teríteni (Idézett Benito Ferrero Waldner grófnő külügyminisztertől, Ausztria, Néppárt, a kilencvenes évek)? No nem, akár kalsnyikovval vagy UZI-val, vagy molotov koktéllal (liberálisan választhatsz) fellépek ez ellen, ha kell - s nem leszünk egyedül....
Soros tegye ezt az USA-ban vagy Izraelben, de nem Mo-on, az Eu-ban (a vizeken túl sehol se hgyják, szerencsére). ennek annyi köze van a szabadsághoz, mint hajdúnak a harangöntéshez...

Hungryhorse 2018.12.31. 01:56:52

@invalid user name: az eu tamogatasai nem ajándékok, hanem a piacaink, vambeveteleink lenyúlásának (csekély) ellentételezése. Nem azon múlik - nagy bánatotokra - a folyósításuk, hogy tovaros tavaris, vagy szar gentíni mit fondol rólunk az elvbarataival.

Nem mellesleg ellopják őket, miközben kizarólag ebből nő a dzsídípí.
Szóval ismét benézted.
Nem kicsit, nagyon.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2018.12.31. 04:22:24

@Magyarulaszlo:

Soros vagyona lopásból van, mindegy kitől.

Az meg nemigen lopás, hogy valaki fejleszteni akarja saját országa gazdaságát.

Kétségtelenül lop a Fidesz is, csak hát a mérték messze nem ugyanaz-

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2018.12.31. 04:56:08

@Sean MacTíre:

Sose voltam még tévedhetetlen. Kevered a tévedhetetlenséget a határozottsággal.

A 36 hónapos kifizetést szerintem még te se hiszed el. Jól hangzik mint jelszó, de teljesen életszerűtlen.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2018.12.31. 04:58:18

@Sean MacTíre:

Logikád alapján nincs egyetlen hiteles ember se a világon, hiszen mindenkinek a meggypződáse végsősoron axiómákra megy vissza.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2018.12.31. 04:59:02

@Sean MacTíre:

Magyar vagyok.

Árulás lenne a neked nem tetsző álláspont védelme?

invalid user name 2018.12.31. 07:11:02

@Hungryhorse:

"piacaink, vambeveteleink lenyúlásának (csekély) ellentételezése."

Olvastam már ezeket a dolgokat, csak nem értem: a magyar nemzetgazdaság és az EU közötti kereskedelmi mérleg az EU csatlakozás első napja óta pozitív.

Vagyis mi használjuk ki az EU piacait.

invalid user name 2018.12.31. 07:12:53

@maxval balcán bircaman:

a hazugság védelme az árulás.

nem "álláspont" vagy "vélemény" hanem tudatos, szándékos hazugság.

invalid user name 2018.12.31. 07:13:57

@maxval balcán bircaman:

"A 36 hónapos kifizetést szerintem még te se hiszed el. Jól hangzik mint jelszó, de teljesen életszerűtlen."

de akkor miért írták bele a törvénybe? vajon.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2018.12.31. 07:23:38

@invalid user name:

Nem vagyok szakértő a témában. Azt hallottam, ez akeret nem azonos a bérfizetési időszakkal.

Egyébként szerintem is hülyeség a 36-hónapos keret.

invalid user name 2018.12.31. 08:32:23

@maxval balcán bircaman:

"Azt hallottam, ez akeret nem azonos a bérfizetési időszakkal."

Én meg sajnos (az üzemi tanács miatt) elég gyorsan kénytelen voltam megtanulni.

A kollégák nagyobb része fix heti 40 órás, de kisebb részük munkaidőkeretben dolgozik. Kiszámított (pozíciótól függő) havi bérük van, ami NEM függ attól, hogy ténylegesen mennyi a munka. Ha berendelik őket, heti max 68 órát is le kell húzniuk, de CSAK A KISZÁMÍTOTT ALAPFIZETÉSÜKET KAPJÁK, akkor is, ha hónapokon át heti 68 órát pedálóznak. Ugyanannyit visznek haza a borítékban, mint ha normálisan, heti átlag 40 órát dolgoztak volna.

Cserébe viszont, amikor épp kicsi a terhelés, akkor a főnök előző nap szól, hogy másnap néhányan maradjanak otthon. Ilyenkor "lepiheni" a korábbi túlmunkát, de ugyanúgy megkapja a beosztásához tartozó kiszámított fizetését.

Ez jelenleg is így van, csak eddig (minden dolgozóra egyedileg számontartott) gördülő 12 hónapos keretben. Amikor kevés a munka, a vezetőnek figyelnie kell, kiket kell pihenpőnapra küldeni. Ha a 12 hónapos keret végén még mindig maradt feljegyzett túlmunka, akkor azt ki kell fizetni. De ez nem túl gyakori, a vezetők igyekeznek kiegyensúlyozni.

Ezt a 12 hónapos gördülő keretet emelte 36 hónapra a törvény.

invalid user name 2018.12.31. 08:34:41

@maxval balcán bircaman:

A szándékos hazugság, amikor hamis információt adsz (vagy lényeges valós információt elhallgatsz), azért, hogy a másik ember viselkedését saját érdekedben manipuláld -- ha tudná az igazat (teljes igazat), nem azt tenné, ami a te érdekedet szolgálja.

Karakteres példa Gyurcsány, amikor a költségvetés helyzetéről hazudott 2006 tavaszán, vagyis elhallgatta a lényeges adatokat és azt állította, hogy "dübörög a gazdaság".

Éhesló 2018.12.31. 09:13:27

@invalid user name: ez tévedés.
Hazánk a gengszterváltastól buktorekig durva - de mérséklődő deficitben volt a külker egyenlegében is.
A deficit nagy részét a piacainkat és javainkat lenyúló ek. hozta össze.
Kuszaszem ezt a rossz hagyományt eltörölte.
hu.tradingeconomics.com/hungary/balance-of-trade

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2018.12.31. 09:22:55

@invalid user name:

Még sose hazudtam ily módon.

Hazudni csak a magánéletben szoktam, jellemzően udvariasságból. Ott is igyekszem elkerülni, amikor lehet.

invalid user name 2018.12.31. 09:53:31

@Éhesló:

A kilencvenes évek elejének adatait nem tudom gyorsan előkeresni, de az EU-val szemben 2003-tól jelentős külker TÖBBLETE van Magyarországnak. Bogarásztam már régebben a külker mérleget és rémlik, hogy az akkori EU tagországokkal, tehát lényeglben nyugateurópával szemben kb 1996-tól van jelentős külker többletünk.

A korábbi évek összegzését nehezíti az elszámolási rendszer változása, illetve az áruforgalmi mérlegben formálisan az "IMPORT" oldalon megjelenő nagyberuházások (Suzuki gyár esztergomban, Audi gyár Győrben, stb).

invalid user name 2018.12.31. 10:01:28

@Éhesló:

Jah, most nézem a linket.

Az ilyen összegzésekkel érdemes óvatosan bánni, mert több zavaró tényezőt is tartalmaz.

1. A teljes külker mérlegben benne van az orosz kőolaj és földgáz import is, nem csak az EU külker.
2. A gazdasági teljesítményhez csak közvetve kapcsolódó forintárfolyam esetenként jelentős ugrálása
3. A hitelexpanzió lecsapódása fogyasztási cikk importban ("jóléti rendszerváltás")

Szóval mielőtt azt mondjuk, hogy az EU kiszipolyoz minket, részletesebb adatbányászatra van szükség. A méltán híres Piketty egyik kevésbé fényes elméjű horvát hallgatója, Filip Novokmet tanulmányát szokták még idézni, mint annak példáját, hogy nyugateurópa kiszipolyozza a keleti tagállamokat, de az még súlyosabb számolási hibákat tartalmaz.

Hungryhorse 2018.12.31. 12:18:19

@invalid user name: nos a válaszom és a link is arról szólt, hogy többletünk lett volna.
Nem volt az.
Sem keletre, sem nyugatra.
Gyakorlatilag kiraboltak minket 1972 után, egyre fokozódó ütemben.
Előbb a leárazott cuccainkat vitték, majd a termelőeszközeinket, infrastruktúránkat, miközben az adósságunk megsoxorozódott.
2012 óta van egy minimális konszolidáció, de ez átmeneti, a következő válságig tarthat jó esetben..

Magyarulaszlo 2018.12.31. 12:29:15

@apro_marosan_petergabor:
1. Hogy érted hogy a CEU Nem Soros alegységként működött?
Es mire alapozod ezt az állítást?
A finanszírozó mindig is Soros volt és ezzel nincs gond, az operatív működésbe pedig nem szólt bele. Akkor mi változott?
Írj konkrétumot!

OV fasiszta.
Központosítja az elvileg szabadon működtetendő médiát, az Állam korporativ műhelyként kezeli a gazdaságot, rátelepszik az igazságszolgáltatásra, beleszól oktatásba, közvetlenül felügyeli a tudományos életet és minimalizálják az önkormányzatiság szerepet. Ez konkrétan egy fasiszta rendszer (lásd Mussolini) szerintem te kevered a nácizmus definíciójával (lásd Hitler) és csakis ezért tiltakozol.
Írd meg konkrétan hogy mi az ami miatt nem nevezhető fasisztának az Orbán rezsim.

2. De, úgy állítottad be, mintha KZ-nek CEU nélkül nem lnne diplomája...
Ööö... nem.

“Nem tett vele semmit, csak tájékoztatta a szabályokról, illetvealkalmazta azokat.”
Helyesebben
Azokról az új szabályokról amelyeket kifejezetten azért hozzák hogy a CEU ne felelhessen meg, majd úgy állította be, mintha ezek régen létező szabályok lennének, aminek direkt nem akar megfelelni. Majd amikor a CEU megtette a szükséges lépéseket egyszerűen nem foglalkoztak vele és továbbra is azt kommunikálták, hogy törvényt sért . Az aljas gazemberség a legenyhebb jelző!!!!

“utána néztem, a CEU-t nem jegyzik sehol”

Nem tudom hogy hol kereszted, a Nacionalista Érzelmű Lokálpatrióta Főiskolák Top10-eben tényleg nem szerepel, a Google viszont az első oldalon ezt dobta, itt pedig a top100-ba sorolják:
www.topuniversities.com/universities/central-european-university
És nem azért mert angol diplomát kínál :)
Keresd meg a Pázmányt ugyanezen ha tudod ;)

3. “Ha jól fordítom, erősen politizál. Ezt pl. a BME, SOTE nem teszi... (komolyabban: Soros katona képző)”

Miért ne tehetnémeg?!?!?!? Magánegyetem, nem az állam pénzeli, ellentétben a Pázmánnyal, ami viszont erősen vallási jelllegű pedig azt az Én Adómból fizetik, nem pedig a Perselyből. Szerintem ezzel van baj, nem a Ceuval!!!!!

Amúgy a függetlenséget én is fontos igénynek tartom! Mármint - és itt a lényeg- az allam eS az egyházak egymástól független működését, a bíróságok, média, és végrehajtó hatalmi ágak ÁLLAMTÓL ÉS PÁRTOKTÓL VALÓ FÜGGETLEN MŰKÖDÉSÉT!!!!

Bármilyen maganintézmény vagy maganvallalkozas azt oktathat, amit csak akar, senki ebbe bele nem pofazhat!

4. “Gender elmélet: egy szamárság(jó indulatú voltam) >> eredmény e 1-es, 2-es szülők, 77 választott nem, férfi női teniszversenyen, lombik bébi-béranya poronty nevelő homokos házaspár... ez zsákutca (s ekkor finom voltam). 600e hazafi...:) OK. Nem 1.200e? vagy 2.400e? Esetleg tobb, ár ez a szám komolytalan, s nem OV miatt mentek el, s nem is miatta jönnek haza...keresni, atnulni, kalandot akarnak, majd idehaza ebből jól élni. Ezt mások is csiálják USA, brit, francia, német stb. állampolgárok is (KE -t hagyjuk mert Románia, balkán ennél jóval nagyobb mértében teszi).”

Egyáltalán nem válasz ez arra, hogy az Orbán rezsim fele népesség politika miért jó, ha közben többszázezer ember elhagyja a hazát!
A pedig egyenesen abszurd,hogy éppen az az Orbán akar migrációs EUfővezér lenni, aki meg a saját országában sem képes megfékezni a kivandorlast (tudod az angoloknál a migrációs probléma köze sorolják azt a 150.000 magyart aki szerinted nem baj, hogy ott fizet adót és járulékokat!

Mifele magyar vagy Te, ha nem banod, hogy félmillióval kevesebben vagyunk, mint Orbán előtt?!?!?!

Ki fizeti majd a te nyugdíjadat szerinted? Talán a közmunkások? Vagy a Mészáros művek?

5. “Soros keverni akarja az embereket Európában, egy nemzeti identitás nélküli masszát szeretne.”
A szerinted 2000 év alatt felépült Európai társadalom kedvenc hobbija az öldöklés volt. A nacionalizmus még csak 150 éve létezik, de már kétszer lángba borította a világot, és Európa pont emiatt elvesztette vezető szerepet a világban!
Amit Orbán vissza akar hozni azt már ismerjük, csak vért, szenvedést és diktatúrát hoz az embereknek! Értem én, hogy sok sikertelen ember találja meg a boldogságát a történelmi gyökerek között de sajnos már pontosan tudjuk, hogy az az út Europa pusztulásához vezet. Pont ezért jó az oroszoknak - akik egyébként szerinte sokkal veszélyesebbek, mint akar 10 millió bevándorló.

Azt persze mondhatod hogy nem szimpatizálsz a Soros fele jövőképpel, de nem veheted el a jogát, hogy azt képviselje, amiben hisz! Vagy Szerinted jobb lenne, ha nem gondolhatna mindenki amit akar?

Szerintem te félsz a szabadságtól, és nekem ezt a típusú félelmet nagyon nehéz megértenem, valószínűleg azért, mert szabad ember vagyok.

Ui: most jövök az USA-ból, szinte csak fehér hajléktalant láttam, drogos lecsúszott alakokat, fekete bőrűt ritkán, de egyetlen arabot vág kínait sem. Kérdeztem erről a helyieket, akik azt mondtak hogy ez azért van, mert akik odamennek, azok dolgozni akarnak,- fehérek meg csak uralkodni meg henyélni...

Szerintem hazudnak a nacionalisták, mert kell nekik a hatalom!

Magyarulaszlo 2018.12.31. 12:37:57

@maxval balcán bircaman:
Az nem lenne baj, ha tényleg fejleszteni akarná, az viszont baj, hogy Orbán két vodka után verseny nélkül odaadja Paksot az oroszoknak, 29 stadion épül amiben üresek a lelátók, a közbeszerzéseken csak az Orbán cégek versenyezhetnek, leépül az egészségügy, és nem a tehetségesek hanem a csókosok jutnak lehetőségekhez.

Nem ezért volt a rendszerváltás!

Es mégegyszer: hiába fordítod el a fejed, Orbán a te penzedbol tartja el a pártját a barátait a szolgáit! A te pénzedből fizeti a part kampányát, a luxushajot, Habony kokódílerét, Semjén rénszarvas-vadászatát, Lázár kastélyát...

Ezért lesz rezsimváltás!
El kell zavarni a gazembereket!!!!!

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2018.12.31. 12:42:12

@Magyarulaszlo:

Engem nem zavar a korrupció, míg nem jelentős, s míg a kormányzás iránya helyes.

Az meg, hogy a nagytőkések pénzt szórnak sajnálatos dolog, de ez ugyanúgy igaz a nam-magyar tőkésre is.

Magyarulaszlo 2018.12.31. 13:57:16

@maxval balcán bircaman:
Elképesztő hogy bevallom, hogy támogatod a tolvaj kormányt!
És ezek szerint te nem vagy egy igazi magyar.
A magyar emberek ugyanis nem tűrik el a korrupt politikusok uralkodását (Orbán mondta ezt)

A korrupció ma jelentős mértékű Magyarországon ráadásul maga az állam a főszervezője!!!!
Ezt úgy hívják hogy maffiaállam!

Én korábban tüntettem a korrupt baloldali politikusok ellen is és most, hogy a Fidesz kamionnal lopja a közpénzt ugyanúgy kifejezem a tiltakozasomat!

Ezek szerint te a szocialista korrupciót is támogattad? Vagy a saját csapat lopják korlátlanul a nácik viszont nem?
Érdekelnek az elveid, a rajongásodra nem vagyok kiváncsi.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2018.12.31. 15:23:43

@Magyarulaszlo:

S miért ne támogassam azt a kormáűnyt, mely kiutat keres a liberális görénykurzusból?

Én a ballib korrupció ellen se tüntettem, mert tizedrangú problémák ellen felesleges tüntetgetni.

Magyarulaszlo 2018.12.31. 18:11:32

@maxval balcán bircaman:
A szabadság ellentéte csakis a szolgaság lehet.
Ha jól értem, akkor te támogatod a korrupciót és azt, hogy az emberek ne élhessenek szabadon.

Na ez legalább egyenes beszéd!

és egyben gratulálok barátom, szerintem Neked Kínában a helyed, örömmel fogadnak a rizsföldeken....

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2018.12.31. 18:15:14

@Magyarulaszlo:

A szabadság híve vagyok, de nem a szó liberális értelmében.

Sean MacTíre 2018.12.31. 19:42:34

@maxval balcán bircaman:

Bolgar bolsevik migri csaladbol szarmazo bolgar nevu, Bulgariaban elo bolgar vagy, aki sose volt magyar, csak sima migrans. A szuleid a komcsi rendszerbol huztak hasznot Magyarorszagon. Mint az egesz csaladod, az orosz rezsimet szolgaltad a teljes politikai aktivitasod alatt, akkor is, amikor a tetves vorosok es kekek voltak, es akkor is, amikor a most narancsbolsik.

Mivel bolgarkent, Bulgariabol fontosnak tartod kulon elmondani, hogy mi nincs benne a magyar torvenyben, holott ott van (a potlektorveny KISEMBEREK :) szamara kedvezotlen valtozasaval egyutt, azt kell felteteleznem, hogy mint az egesz csaladod mindig is, orosz erdekekbol, orosz penzert magyarul hazudozol itt, tuloraban. De nem a magyar tuloratorveny hatalya alatt. Max masodgeneracios migri tudsz lenni, magyar semmikepp, ugy foleg nem, hogy hazakoltoztel.

Szoval ne verd a segged a padlohoz a magyarsagoddal, mert azt sem tudod, mi az.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2018.12.31. 22:30:50

@Sean MacTíre:

Magyar és bolgár is vagyok.

Mint mindenki, aki élt Kádár alatt, az én szüleim is kiszolgálták a rendszert.

Hogy jön Oroszország a magyar túlórához?

invalid user name 2019.01.01. 18:18:45

@Hungryhorse:

"nos a válaszom és a link is arról szólt, hogy többletünk lett volna. Nem volt az. Sem keletre, sem nyugatra."

Ezt a mondatodat csak úgy tudom értelmezni, hogy nem olvastad el, amit korábban írtam. Egy ÖSSZESÍTETT külker mérleg diagramot mutattál. Ez tartalmazza az energiahordozók importját is.

Ha azt az állítást akarod megvizsgálni, hogy a nyugati országok "piacként" használták Magyarországot, akkor néhány tétellel korrigálnod kell az összesített külker mérleget -- többek között az energiahordozók importjával.

Ennél eggyel pontosabb adatokat kaphatsz, ha fogod az országonkénti külker mérleget a fejlett EU tagállamok számait összegzed.

Amíg ezt a (kb félórás) adatbányászást) el nem végzed, nem lehet továbblépni.

invalid user name 2019.01.01. 18:20:02

@Hungryhorse:

"Gyakorlatilag kiraboltak minket 1972 után, egyre fokozódó ütemben."

A rendelkezésre álló külker adatok nem támasztják alá ezt a hipotézist.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.01.04. 17:10:14

Azé' sok hazaáruló féreg fideszgeci hogy idetalált!