Magyar politika és közélet, mi más?!

Csinn Bumm Cirkusz

Csinn Bumm Cirkusz

Birtokvédelem a Kunigunda utcában - Pofátlanság és cinizmus kimaxolva!

2018. december 17. - Magyarulaszlo

A jogi helyzetet lehet csűrni csavarni, ám valójában a Fidesznek és a hírhamisító pártpropagandistáknak kellene eltakarodnia a köztévéből. Azonnal. Az igazság mellett valójában a jog is a tüntető ellenzékiek mellett van, még akkor is, ha a hatalom ezt nem hajlandó elfogadni.

A polgári jog szabályai alapján a birtokost birtokvédelem illeti meg, ha birtokától jogalap nélkül megfosztják, vagy birtoklásában jogalap nélkül háborítják. A birtokost a birtokvédelem mindenkivel szemben megilleti. A birtokvédelmi igény érvényesítése érdekében elsősorban a jegyzőhöz, illetve a bírósághoz tudunk fordulni –  Origó

Először: kié is köztévé?

Nem kérdés, hogy a közé. Az adófizetők forintjaiból üzemeltetik, tehát nem egy vagy több párté, nem a kormányé, nem az államé, hanem a magyaroké.

Másodszor: kit fosztottak meg jogalap nélkül a birtokától a köztévé birtokosát?

Természetesen a magyar népet, azaz a tulajdonost. A helyzet úgy áll, hogy az üzemeltető, azaz az MTVA ellopta a KÖZ TÉVÉJÉT és a törvényben meghatározott célok helyett a pártállamot irányító kormány szándékai szerint irányítja azt.

A birtokost, azaz a magyar népet illetné meg teljesen jogosan a birtokvédelem, nem pedig a tévét eltulajdonító párt által kinevezett hírhamisítókat.

23197534_69abfadaa0d9186e0f104812437c64b3_wm.jpg

Harmadszor: Ki fosztotta meg a magyar népet a birtokától?


Az, aki a hírhamisítókat meghatározott céllal az intézmény élére kinevezte és propagandagyárat csinált a közszolgáltatásból. Ez pedig nem más, mint Orbán és Áder, hiszen kettejük aláírása kell a pozíció betöltéséhez.

És mivel ehhez asszisztál a jegyző és az őrző védő cég is, a magyar népnek nincs más választása, oda kell menni és el kell foglalni, mert megilleti, mert fizet érte, és azért, mert a szabad média a szabad társadalom alapvető eleme.

Elég volt a pártállamból, elég volt az állami hírhamisítókból, elég volt az állami hazudozásból!

El kell zavarni Orbánt, nincs más megoldás!

A bejegyzés trackback címe:

https://csinnbummcirkusz.blog.hu/api/trackback/id/tr914496414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Éhesló 2018.12.17. 20:19:56

2006-ban mást hazudtatok.
Emlékszünk rá.
Sokan:
www.kozvelemenykutatok.hu

nemecsekerno_007 2018.12.18. 20:45:22

"El kell zavarni Orbánt, nincs más megoldás!"

Nofene, ez nekem új, ezt még sose hallottam tőletek. Végre egy előremutató stratégia...

Brix 2018.12.18. 20:45:39

A közmédia mindig is az aktuális kormány álláspontját képviselte, mostanában azonban már túlment minden határon, hiszen, alávaló lejárató hadjáratot folytat, az összes ellenzéki politikus ellen. Korrupt , nevetséges , alkoholista , drogos, külföldről fizetett embereknek állítanak be szinte minden ellenzékit, amit manipulatív módon összevágott anyagokkal és a rendszer jól megfizetett szakértőivel támasztanak alá. A meghívott "szakértők" - mint ifj. Lomnici Zoltán, Mráz Ágoston és társaik , mind a rendszer kitartottjai , így soha nem ítélnek meg semmit objektív módon, egy feladatuk van ,mindösszesen : az embereknek megmagyarázni a világ történéseit a kormány szemszögéből....A mostani "köztévé "ellen jogosnak tartok mindenféle fellépést!

Hamihami 2018.12.18. 22:33:18

Meglepoen keves a berkommentelo mostansag. Mi lett veluk? Zavar az eroben? Keszulnek a bekemenetre? Eligazitas van? Elbizonytalanodas? Wtf?

rallus 2018.12.18. 22:44:50

@Hamihami: Szerintem a lerohant TV-ben az ellenzéki képviselők főszereplésével készült felvételeken röhögnek! Röhögni nem nagyon illik szerencsétlen bohócokon, de annyira sikeresek voltak, hogy nem lehet mást tenni... Beírták magukat a humor történetébe. Most kellene megszavaztatni az olvasókat, hogy: Ön is kib.szta volna Varju Lászlót az ablakon?

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2018.12.18. 23:02:17

@Hamihami: ezen a hulyesegen mit lehet kommentelni? azt hiszi, az a birtokos, akinek a penze van benne. nehany napja mindenki jogasz lett...

Hamihami 2018.12.18. 23:41:10

@droid_: na jol van, megnyugodtam, itt van mindenki :) Ugy tunik, most az a nagy habonyi strategia, hogy a nevetsegesseg fele kell probalni terelni a dolgot, es az ezaltal adott kozos nevetes ujra egybeforrasztja a tabort es annak esetleg elbizonytalanodo reszeit. Es ez akar meg mukodhet is! Tulajdonkeppen ez a strategia a rendszerbol automatikusan adodik: nem ervelunk, nem vitatkozunk, nem allunk le magyarazkodni; szintiszta kommunikacioval megoldjuk. Lenyegtelen, mit csinalunk, a lenyeg az, hogy mit mondunk. Akarcsak egy nagy multi, latszik, honnan jottek a marketing szakik. Viszont nagy cegek is estek mar szet, ugyhogy csak korultekintoen, kedves berkommentelok, a fontos majd azt lesz latni, hogy melyik pillanatban kell atallni.

totii 2018.12.19. 00:33:56

Mi a köztévé? Van valami cégbejegyzése vagy hasonló dolog? Abból kiderülne, hogy kié.
Mindenesetre szerintem nem normális, hogy bárki bármikor bemehet a stúdióba, és azt csinál, amit akar. A vonatra is fel lehet szállni, de nem a mozdonyra...

maxval bircaman szeredőci anyabaszó 2018.12.19. 00:43:45

Aknavetővel szétlőni a köztévét a gecibe ! Aztán lángszóróval lesütni a helyét ! Mi a gecinek az is , csak a pénzünk megy rá ! A dagadt csúti cigány lopós geci meg haljon végre hősi halált !

maxval bircaman szeredőci anyabaszó 2018.12.19. 00:45:15

@rallus: Anyádat baszd ki az ablakon ratyi geci fideSS-es bérenc szar !

hetyke81 2018.12.19. 00:54:29

A jog szerint az a birtokos, aki birtokon belül van! A birtokos, és a tulajdonos személye nem feltétlenül azonos... Ilyen például az ingatlan bérbeadás során keletkezett helyzet, amikor a birtokos a bérlő. Ha megnézzük MTV-nél birtokon belül a jelenlegi MTV vezetés van. Törvénytelenül nem lehet akadályozni a birtoklásban. Egyébként fordítsuk meg a helyzetet... Adott egy csoport, aki úgy dönt, hogy a Hadházy-ék székházába megy, és szarral akarja összekenni az irodákat, mert úgy érzi, hogy neki ehhez joga van, mert kormánypárti képviselő. Mit szólnának az ellenzék tagjai?? Valószínűleg kidobnák... Ebből adódóan nem is értem miért megy most a siránkozás...

ételizésítő 2018.12.19. 01:36:48

"már az a kérdés, hogy Orbán maradhat-e Karácsonyig!"

Vagy hogy Karácsony maradhat-e Orbánig (máj. 25.).

ételizésítő 2018.12.19. 01:38:23

@maxval bircaman szeredőci anyabaszó:
Lehet, hogy tényleg ez lenne a legjobb megoldás.

V. Vendetta 2018.12.19. 06:25:41

Ennek az álkeresztény fideszes hazug, csaló, tolvaj rablóhordának annyi köze van a kereszténységhez, mint a kertemben csúszó-mászó meztelen csigáknak, vagy egy bűzölgő pocsolyában hemzsegő piócáknak. Kb. annyi hasznuk is van, mint ezeknek az élősködő férgeknek. A társadalom vérét szívják, és felzabáják annak erőforrásait

rallus 2018.12.19. 06:49:06

Tegnap este egyik TV-ben próbáltak viccelődni a TV foglaló forradalmárokon, de nem igazán sikerült, mert egyszerűen ahhoz nincs mit hozzátenni! Úgy volt tökéletes, ahogy az ellenzék művészei összehozták...

Gato666 2018.12.19. 08:03:52

Nagy okfejtés. Akkor miért nem kérsz birtokvédelmet?

Gato666 2018.12.19. 08:04:56

@Hamihami: Nem. A röhögéstől nem bírnak kommentelni.

Gato666 2018.12.19. 08:06:19

@Hamihami: Nem kell a nevetségesség felé terelni a dolgot. Önmagától az.

Gato666 2018.12.19. 08:07:46

@maxval bircaman szeredőci anyabaszó: Kissé idegesnek tűnsz. Segítghetünk valamiben?

Helga Beauty Salon. 2018.12.19. 08:18:31

@V. Vendetta: Apukám téged picike korodban a buksidra ejtettek hogy ugyanazt a fogyi dumát nyomod?

Helga Beauty Salon. 2018.12.19. 08:26:54

Orszuágunk történetének ezen eseményei mindenképpen külön pszichoanalitikai magyarázószöveg kíséretében lesznek megérthetőek az eljövendő nemzedékek számára!
Na tisztelt ballib kommentelők ezek a TI képviselőitek!

Helga Beauty Salon. 2018.12.19. 08:46:45

A jogi helyzetet lehet csűrni csavarni, ........
És csavarjátok is nagy erőkkel. Ha mindent félredobunk és csak azt nézzük hogy azok a képviselők saját maguk által is bevallottan azért mentek be a köztévébe hogy beolvastassanak egy nyilatkozatot, hát itt ez a LÉNYEG!
Remélem mindenki egyetért azzal, hogy ilyet nem tehetnek!

Measurer 2018.12.19. 09:02:17

A rendszer működésén elgondolkodva: Érdekes, hogy az MTVA részéről nem volt más, a műsorkészítésért felelős vezető jelen (vagy elérhetőségben), aki a képviselőkkel a hírműsortartalmakról , pontosabban e tartalmakkal kapcsolatos kifogásokról tárgyalt volna, mint a biztonsági főnök.
Az intézmény - ezek szerint- tényleges irányítójaként feltehetőleg ő hiva ki a kerületi jegyzőt is.

CyberPunK 2018.12.19. 09:05:37

@Helga Beauty Salon: mondhatnám, hogy ez meg a tiéd, de sajnos ez a trágyadomb az egész országot képviselte ekkor b1.blog.hu/2018/11/13/mackoalsoban_es_poloban_ment_koszoruzni_nemeth_szilard

Brix 2018.12.19. 09:08:01

@Helga Beauty Salon: Nem, azzal èrt mindenki egyet, hogy az ellenzèki kèpviselőknek joguk lett volna találkozni az MTVA vezetőjèvel ès joguk lett volna beolvasatni a petíciót! Mièrt is ne? Ők több százezer , ha nem milliók vèlemènyèt kèpviselik, egyrèszt, másrèszt nincs arra indok, mièrt is nem lehet betenni egy ilyen petíciót a híradóba...Csak a gusztustalan lejáratásra kèpesek, nem az objektív tájèkoztatásra!

röf 2018.12.19. 09:19:00

Ha a jog lehetővé teszi, hogy ostoba emberek képviselői mivoltukra hivatkozva bemehessenek a TV(Rádió)-ba, és adásba beolvassanak amit csak akarnak, provokáljanak, filmezzenek, akkor ez a jog rossz, és meg kell változtatni.
Ha az történik a TV területén, ami történt, és az ellenzéki sajtó nekiáll mosdatni, magyarázni, igazolást gyártani, akkor nagy a baj az ellenzéki oldalon.
Ezeknek a bazári majmoknak nincs emberi- képviselőiméltósága?
Hempereg a földön, hogy a nyújorktájmszban szerepelhessen...?
Ki szavazott ezekre? Nóóórmális?

CyberPunK 2018.12.19. 09:22:41

@röf: Most őszintén, ha te is itt élsz ebben az országnak nevezett szemétkupacon, akkor mit lepődsz meg azon, hogy a jogrendszerünk egy vicc? És erről a t. képviselőink tehetnek, mind. Sőt, tekintettel arra, hogy a fityisz 2/3-al "kormányoz" 8 éve nekik még nagyon lehetőségük sincs védekezni.

röf 2018.12.19. 09:33:01

@CyberPunK:
" Sőt, tekintettel arra, hogy a fityisz 2/3-al "kormányoz" 8 éve nekik még nagyon lehetőségük sincs védekezni. "
Ebben igazad van, a hülye jogszabályokat megváltoztathatták volna, bár vannak kétségeim, hogy az érvényes jog lehetővé teszi mindazt, amit láttunk.

nemecsekerno_007 2018.12.19. 09:42:38

Gyárat épít Kelet-Magyarországon az Airbus Helicopters.
Nyílván ez is egy újabb összeszerelő üzem, nulla hozzáadott értékkel. Ja nem! Muhahahaha!!!
Az ellenzék eddig csak vicces volt, meg szánalmas de most már kezd nemzetgazdasági és nemzetbiztonsági kockázattá válni.

CyberPunK 2018.12.19. 09:43:33

@röf: Természetesen nem teszi lehetővé. Amikor a két képviselőt kivágták onnan, akkor a TEK-nek kellett volna kimennie és bilincsbe vernie az őröket és a helyszínen lévő rendőröket. Persze ez még nem jelenti azt, hogy a képviselők követelései teljesültek volna, semmilyen jog nem írja elő az élő adásban beolvasást.

Brix 2018.12.19. 09:57:44

@röf: Sok lehetősège nincs az ellenzèknek, mivel autoriter, egypárti rezsimben èlünk, ahol az abszolút hatalmom dönt mindenről. Ezek az emberek vállalták, hogy megpróbálják a lehetetlent. A gusztustalan közmèdia megpróbálta dehonesztálni őket, de èppen ezzel lesznek emberibbek! A másik odalon a megkèrdőjelezhető ujságírói hátterű, pártkomisszar MTVA vezető- a rendszer feltètlen kiszolgálója- ès a biztonsági szolgálat - a kopaszok - vezetője, aki a belüggyel telefonálgat....Hiába" szerencsètlenek " az ellenzèkiek, mègis szimpatikusabb tettük, mint a regnáló hatalom lejárató gèpezete ès erőszakos fellèpèse...Egy demokratkus országban nem így oldottak volna meg! Az MTVA vezetőjènek min. fogadni kellett volna őket!

Hamihami 2018.12.19. 09:58:15

@Gato666: ertem-ertem.Nem tudod, az mtva tervez barkinek is barmit mondani, vagy csak a kozjegyzon keresztul folytatja? Latod, ez a vezerigazgatonak odapottyantott riporter se mert semmit maga csinalni a fuggetlen intezmeny elen, mert nem erte el a feletteset (a vezerigazgato a feletteset!). Felti a havi fixjet o is nagyon. Hajra magyarok!

consul 2018.12.19. 10:08:49

Két napja röhögök rajtuk. Külön-külön is nagy balfácánok, de így együtt...!!!
Azt hiszem ezzel megkoronázták az idei év ellenzéki tevékenységét.

nemecsekerno_007 2018.12.19. 10:22:54

@CyberPunK: Igen, akkor biztos ezért tüntetnek százezrek az országban már hetek óta... Ja nem, muhahahahahahha.....

Helga Beauty Salon. 2018.12.19. 10:29:59

@Brix: "Sok lehetősège nincs az ellenzèknek, mivel autoriter, egypárti rezsimben èlünk, "

Egypárti rezsimben van ellenzék???? Ma is érdemes volt felkelnem!
Öcsém, te ugyanolyan nevetséges handabandázó torzszülött vagy, mint a képviselőid!
Annyiban neked bejött az élet, hogy a szellemi színvonalad teljes mértékben képviselve van a parlamentben!

regbor 2018.12.19. 10:42:43

Ez a sok agyatlan fideszbuzi miért nem a 888-on hemzseg? Miért itt veri a nyálát? Ki a f@sz kíváncsi az ótvar véleményükre?

Helga Beauty Salon. 2018.12.19. 10:45:29

@Brix: "Nem, azzal èrt mindenki egyet, hogy az ellenzèki kèpviselőknek joguk lett volna találkozni az MTVA vezetőjèvel ès joguk lett volna beolvasatni a petíciót! "

Először is ki az a mindenki? Azután még mi támasztja alá a képviselők jogát?
Magával a beolvasással most ne bajlódjunk, mert egy nagy lófaszt van joguk bármiben is dönteni, DE!
Ki kérte és hatalmazta fel őket nyilatkozatot beolvastatni? Kinek az akaratát tükrözi, az az álláspont mi alapján, kik által lett kialakítva? Szeretném tudni, mert a részetekről állandóan számonkért közpénzfizetés alapján és is fizetem azokat a képviselőket akik berontottak a szintén az émn közpénzemből is fenntartott intézménybe.
HA MÉG JOGUK IS LETT VOLNA BEOLVASTATNI A BAROMSÁGUKAT? AKKOR A FASZOMON KÍVÜL CSAK PÁR IDIÓTA LETT VOLNA ARRA KÍVÁNCSI! És az bazdmeg, még ha a faszom mellettetek is van, édeskevés!

Brix 2018.12.19. 10:45:56

@Helga Beauty Salon: Apád fia a törzszülött "Öcsém"! Érveid nincsenek , csak majomkodsz össze-vissza! Menj vissza a szépségszalonba dolgozni, de a politikai témájú blogokhoz nem érdemes hozzászólnod , mert sötét vagy , mint az éjszaka!

CyberPunK 2018.12.19. 10:47:33

@nemecsekerno_007: Emiatt nem tüntetnek, hanem lelépnek az országból. Ennyit szerintem még te is felfogsz. De kíváncsi lennék, hogy szerinted az MTVA elfoglalása milyen nemzetgazdasági érdekeket sért.

de let e ... 2018.12.19. 10:48:18

@totii: Látom marhára nem vagy képben . Nézd már meg az ide vonatkozó törvényeket ! A parlamenti képviselő bármikor bemehet oda az igazolványa felmutatásával és ebben senki nem akadályozhatja . Testi kényszert meg még a rendőr sem alkalmazhat vele szemben . A biztonsági őrök börtönben fogják végezni , mert bűncselekményt hajtottak végre , a jegyző meg egy hülye , hogy birtokvédelmet adott a képviselőkkel szemben , mert egy jegyzői határozattal nem lehet törvényeket felülírni .

Helga Beauty Salon. 2018.12.19. 10:48:21

@regbor: Na látod erről beszélek, Kunhalmi Ágnes pont téged és a szellemi színvonaladat képviselve fejelte le az ajtót!

nemecsekerno_007 2018.12.19. 10:50:48

@CyberPunK: Hát persze, mindenki lelép....

Azokat majd be kell árazni, mert helyettük fizetjük a nyugdíjakat (is) De nem akarok erről már ezredszer is beszélni....

de let e ... 2018.12.19. 10:51:32

@Helga Beauty Salon: A beolvasást felejtsd el , odáig nem jutott el a sztori . Viszont kidobni , bántalmazni nem volt joga senkinek , az bizony bűncselekmény , még a fideszes törvények szerint is .

CyberPunK 2018.12.19. 10:54:18

@Helga Beauty Salon: "Ki kérte és hatalmazta fel őket nyilatkozatot beolvastatni? Kinek az akaratát tükrözi, az az álláspont mi alapján, kik által lett kialakítva? Szeretném tudni, mert a részetekről állandóan számonkért közpénzfizetés alapján és is fizetem azokat a képviselőket akik berontottak a szintén az émn közpénzemből is fenntartott intézménybe."

Alaptörvény

B) cikk
(3) A közhatalom forrása a nép.
(4) A nép a hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja.

4. cikk
(1) Az országgyűlési képviselők jogai és kötelezettségei egyenlők, tevékenységüket a köz érdekében végzik, e tekintetben nem utasíthatók.

CyberPunK 2018.12.19. 10:56:32

@nemecsekerno_007: Írtam én, hogy mindenki lelép? Azt írtam, hogy szar gazdasági helyzetre általános reakció már vagy párszáz éve a lelépés és nem a tüntetés. Ha ez nem tiszta, akkor vedd elő az érettségidet és húzd ki a történelem min kettest. Már ha van érettségid.

Brix 2018.12.19. 11:00:42

@Helga Beauty Salon: Az emberek többsége korrekt , kiegyensúlyozott tájékoztatást várna el a közmédiától, azaz: minden politikai oldal véleménye jelenjen meg kiegyensúlyozottan. Azonban, ez nem történik meg... Csak súlyosan, egyoldalúan manipulált anyagok jelennek meg, 80-90%-ban a migráció és/vagy a hazai ellenzék lejáratása a téma... Maga az MTVA vezetője is lehetne egy köztiszteletben álló , mindkét oldal elfogadott személy.... Nyilván a közmédia mindig is aktuális média felé fog hajolni, de legalább ne fojtassanak aljas lejárató kampányokat , az ellenzéki politikusok családját sem kímélve, közpénzből! Az lenne a minimum , hogy a gyalázkodást, a gyűlölködést és az uszítást befejezzék!

nemecsekerno_007 2018.12.19. 11:03:10

@CyberPunK: A magasztos elveket kicsit háttérbe kell szorítani az EU-ban, mert most pl. a k-európai országok szop@k miatta. Az osztrákok már elkezdték a családi pótlékkal.

Be kell zárni a kiskapukat és tisztázni a pénzügyi dolgokat, akkor egy versenyképesebb, jobban működő Európa lehet a jövőben...

Szóval az uborka görbülete helyett inkább felosztó-kiróvó nyugdíjrendszer szop@faktoraival kellene foglalkozni...

totii 2018.12.19. 11:05:11

@de let e ...: Tehát akkor a képviselők egy műtőbe is bármikor bemehetnek, nem lehet őket kitessékelni.

CyberPunK 2018.12.19. 11:07:45

@nemecsekerno_007: Emlékszel a cikkre, amit nem olyan rég linkeltem neked? Arról kurvára nem az EU tehet, ha mocskos tolvaj gecik fossálopják az EU-s pályázatokat és gazdaságélénkítés helyett a saját vagyoni helyzetüket javítják. Ez tisztán látszik abból, hogy hol tartunk mi és hol a többi volt SZU tagállam.

Helga Beauty Salon. 2018.12.19. 11:10:51

@Brix: " Menj vissza a szépségszalonba dolgozni, de a politikai témájú blogokhoz nem érdemes hozzászólnod ,"

Én inkább azt látom hogy érdemes, elnézve a reakcióidat! :D
Nyugi briximixi, itt mindenkinek terem babár, esetleg te is hozzászólhatnál valami okosat, senki sem akadályozna meg benne!

regbor 2018.12.19. 11:10:58

@Helga Beauty Salon: Te beszélsz szellemi színvonalról? Hülye fideszbérenc buzi!

CyberPunK 2018.12.19. 11:11:31

@totii: Nem, mert azzal már életet veszélyeztetnének, és az magasabbrendű, mint a képviselői törvény. Ugyanezért visznek kórházba előzetesből is, ha veszélyben vagy, hiába van joga a rendőrségnek 8 óráig előállítani bármiféle vád vagy egyéb kötelezettség nélkül.

regbor 2018.12.19. 11:11:47

@Helga Beauty Salon: Babár .... az terem az ilyen barmoknak!

konrada 2018.12.19. 11:13:43

@rallus:
Azért én Bangónét nagyon becsülöm ebben az ügyben!
...mert jó, hát kellett valamit csinálniuk - ami látványos - de nagyon szégyellte magát ott a földön:
előre rettegve, hogy ezt a cirkuszos felvételt valami szemétláda megmutatja gyerekeinek nagy röhögés közepette, és ez azért nem tesz jót majd szülői tekintélyének...

Helga Beauty Salon. 2018.12.19. 11:18:34

@de let e ...: . Viszont kidobni , bántalmazni nem volt joga senkinek , az bizony bűncselekmény ,

Nem bántalmazták őket, pont erről csináltak a szerencsétlenek felvételt, hogy hogyan játsszák el a bántalmazást, mert nem akartak hozzájuk nyúlni.
Ez a kidobás pedig teljesen jogos, létezik az a magatartásforma ami után egy képviselő is törvényesen eltávolítható!
Úgy hallottam bekapcsolták a tűzjelzőt, ez pedig közveszélyokozás, közveszéllyel fenyegetés, teljesen védhetetlen eljárás. Szerinted egy tűzjelzést leadó parlamenti képviselő nem egy kretén?

Helga Beauty Salon. 2018.12.19. 11:23:22

@regbor: Babár .... az terem az ilyen barmoknak!

Jól van primkó, nagy napod van, elgépeltem egy szót! Ez lesz a mai legnagyobb sikered hogy ezt észrevetted, mehetsz boldog bamba vigyorral kiverni a jancsit a klotyóba libsikém! :D
Így könnyű az élet, ha kevéssel beéred! :P

CyberPunK 2018.12.19. 11:23:41

@Helga Beauty Salon: Neked miért jó readonly módban kommentelni? Már tegnap egy másik blogon megírtam, hogy nincs olyan jogszabály te ostoba és értő olvasásra képtelen egyszerű suttyó fasz ami alapján kilehetne valakit valahonnan dobni.Nem létezik ilyen és innentől kezdve kurvára nem jogos. De hajrá, cáfolj meg jogszabály idézésével.

Helga Beauty Salon. 2018.12.19. 11:31:00

@de let e ...: : A beolvasást felejtsd el , odáig nem jutott el a sztori . Viszont ..

Jó lenne elfelejteni mi? Mert az kurvára törvénytelen és akkor lehet "viszontozni", hogy a biztonsági őrök mit csináltak!
Nincs viszont! Ha van egy cselekménysor, azt egészében vizsgáljuk, bármennyire is szeretnétek a kis részigazságaitokkal megúszni az egyre kellemetlenebbé váló szitut!

2018.12.19. 11:36:32

Nem kell mindennap tüntizni, elég szombatonként, mint a franciák. De akkor nagyot szóljon. Májusban meg lehet a megfelelő módon szavazni. Az fogja megroggyantani őket.

CyberPunK 2018.12.19. 11:39:54

@Helga Beauty Salon: "Nincs viszont! Ha van egy cselekménysor, azt egészében vizsgáljuk, bármennyire is szeretnétek a kis részigazságaitokkal megúszni az egyre kellemetlenebbé váló szitut! "

Te tényleg ostoba vagy. Szerinted mi értelme a rendőrségi törvénynek? Miért van kőkeményen leszabályozva, hogy mit tehet egy rendőr vagy egy FBŐ törvénysértés esetén, ha a cselekményt mindig egészében vizsgáljuk? Ha igazad lenne, akkor simán agyonverhetne a rendőr letartóztatás helyett. Holott ezt nem teheti meg, még hivatalos személy elleni erőszak esetén sem. Tényleg ennyire kurva nehéz gondolkodni?

Helga Beauty Salon. 2018.12.19. 11:48:13

@CyberPunK: nincs olyan jogszabály te ostoba és értő olvasásra képtelen egyszerű suttyó fasz ami alapján kilehetne valakit valahonnan dobni.

A rendészek a rend biztosítása érdekében bármilyen jogosítványaikban foglalt intézkedést megtehetnek és ebben a testi kényszer is benne foglaltatik. Ostoba taktika kidobásra vonatkozó konkrét jogszabályt hiányolni, ne gyerekeskedj.
Egy kerítésen átmászni törvényes? Bezáródó ajtó résén beugrani törvényes? Ha a jogos bemenetelüket akadályozzák, annak megvannak a jogorvoslati fórumai, erőszakos magatartást tanúsítani jogok követelését hangoztatva legalábbis sajátságos.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2018.12.19. 11:54:04

toppants is a labacskaddal kicsihuszar.
ugy hitelesebb a hiszti.
remember napkete.

David Bowman 2018.12.19. 12:01:09

Épp csak a nép nincs mellettük.

David Bowman 2018.12.19. 12:04:14

@Brix: Mondjuk ez többnyire igaz is... A kormánypártra is. Különben is.. Milyen ember áll politikusnak?

David Bowman 2018.12.19. 12:05:34

@rallus: Ki a fasz az a Varjú László?

konrada 2018.12.19. 12:09:53

@Kispangit:
...májusban már megroggyantak, ebből akarnak most felállni, ezért próbálkoznak.
...de félek, megint Bródy-nak lesz igaza: "ne várd a májust..."

konrada 2018.12.19. 12:13:47

@David Bowman:
Egy ős MSZMP-s, akit átb.sztak a Párbeszédbe, hogy kilegyen a létszámuk.;)

David Bowman 2018.12.19. 12:20:48

@nemecsekerno_007: Vagy azzal, hogy nem tudsz átvinni egy hajszárítót az unió egy másik országába, mert nincs két egyforma konektor. Vagy hogy még a vasúti sinek sem egyformák. Nem a végén kellett volna kezdeni az egyesülést.

Nincs közöttünk csicska 2018.12.19. 12:21:51

Zorban sirva rohog tegnap reggel ota, nagy hazavato bulikara keszul a NER elit a Varban.

Azt szamoljak mennyibe kerulnenek olyan "plakathelyek", kepernyok, ahol a fidesz egesz nap jatszhatna kedvenc MEMjeit a befulladt puccsrol.

Kozben a Jew York Times az ev emberenek valasztotta nem Zorbant, hanem Soros Gyorgyot!....:DD Zorban osszeeskuves-elmeleteit remekul alatamasztja a ven szaros manoverezese.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.12.19. 12:24:37

@nemecsekerno_007:

"Nofene, ez nekem új, ezt még sose hallottam tőletek. Végre egy előremutató stratégia..."

+1
:D

David Bowman 2018.12.19. 12:29:52

@Brix: Az emberek többsége semmit se vár a közmédiától. A fiatalabbak nagy része nem is tudja, hogy van.

marosy 2018.12.19. 12:30:04

A fasszopó kurva anyád pofátlan.

konrada 2018.12.19. 12:36:30

@David Bowman:
...a Petőfit azért az autóban hallgatják, ha már a többi tucctuccot megunják.
Igaz, gőzük sincs arról, hogy az is közszolgálati, de ez így van jól.

David Bowman 2018.12.19. 12:36:42

@CyberPunK: Ezzel kéne foglalkozni. Kormányoldalról még semmit se hallottam ezügyben. Valahol sántíthat ez a dolog. Várom is: Bayer Zsolti megemlíti-e ezt a statisztikát a két főokosnak csütörtök este?

CyberPunK 2018.12.19. 12:37:30

@Helga Beauty Salon: "10. § (1) A fegyveres biztonsági őr szolgálatának jogszerű teljesítése során jogosult és köteles:

a) a biztonságot sértő vagy veszélyeztető személyt tevékenysége abbahagyására felszólítani és igazoltatni;

b) * az intézkedésének tettlegesen ellenszegülő vagy a bűncselekmény elkövetésén tetten ért személyt a rendőrség megérkezéséig visszatartani vagy a rendőrségre előállítani;"

Szóval amikor kibaszta a képviselőt és nem rendőrt hívott vagy nem rendőrségen előállította, akkor törvényt sértett. De nézzük mi is szól a kényszerítésről:

"(2) A fegyveres biztonsági őr a biztonságot veszélyeztető tevékenység megszakítása érdekében, az azt elkövető személlyel szemben az arányosság követelményének betartásával:

a) testi erővel cselekvésre vagy cselekvés abbahagyására kényszerítést, illetve pórázon vagy anélkül, szájkosárral ellátott szolgálati kutyát,"

De ugye ott az a fránya első pont, ezért még mindig vissza kell tartania a rendőr érkezéséig vagy elő kell állítania a rendőrségen.

Felfogod végre, hogy miért törvénytelen valakit kibaszni az utcára?

David Bowman 2018.12.19. 12:38:20

@konrada: Kolégáim körében egyszer megemlítettem a Kossuth Rádiót. Értetlenül néztek rám. Milyen rádiót?

CyberPunK 2018.12.19. 12:42:03

@David Bowman: Soros propaganda, nem számít semmit. ;)

Rettegek mert ballib vagyok 2018.12.19. 12:43:51

@Brix:

Mennyivel hitelesebb lettél volna ha 2010 elött is megfogalmazod ezirányú igényeid.

Tudod.. MIkor jobboldali média éppenhogycsak szárnyat bontogatott, és dezinformáció, manipuláció, lejáratás, gyűlöletkeltés monopóliomát a demokrata elkúróid irányították a Köz-TV-ben is.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.12.19. 12:45:22

@CyberPunK:

Egyébként tényleg az.
A 6 napja kiadott Eurostat grafikon köszönő viszonyban sincs a HVG-s hírhamsiítól által leírtakkal:

ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php/GDP_per_capita,_consumption_per_capita_and_price_level_indices

David Bowman 2018.12.19. 12:50:27

@Rettegek mert ballib vagyok: Ja. Ez már közelebb lehet a valósághoz.

regbor 2018.12.19. 12:50:28

@CyberPunK: Hagyd, reménytelen. Agy nélkül csak vegetál, és böfögi vissza, amit a gazdi előír. (gyakran azt is hibásan...) Az ilyen IQ-harcosoknak hiába hozol idézetet, el sem olvassa, nincs rá képesítése.

David Bowman 2018.12.19. 12:51:29

@CyberPunK: Ennél azért szofisztikáltabb magyarázatra számítok.

Helga Beauty Salon. 2018.12.19. 12:58:14

@CyberPunK: Na azért haladgatunk, eljutottál a felismerésig, hogy jogos és arányos testi kényszert alkalmaztak a rendészek. Az még nyitott kérdés hogy a képviselő milyen törvényi alapon kezdeményezett testi kontaktust, miért ment neki az őröknek,. A kidobás eleve abból indult ki, hogy a kerítésen átmászva jogtalanul tartózkodott a helyen.
Az a te tragédiád hogy a balfaszok dokumentálták az összes jogszerűtlen megmozdulásukat és azt az erőlködő provokációt amivel kikényszeríthetnek egy esetleges eltúlzott reakciót! Öngólok sorozata ez és hogy a rendőrproblémádra is válaszoljak, amikor kibaszták őket akkor már ott várakoztak a rendőrök, ergo megtörtént amit hiányolsz. Szerintem nézd végig az összes videót, aztán vesd bele magad az igazság keresésébe!

konrada 2018.12.19. 13:02:50

@David Bowman:
...és ez így van jól.
Vagy nem jól.

S nem azért nem jó (vagy jó), mert nem jut el hozzájuk a kormány szócsővé, hanem az probléma, hogy nem igénylik, nem várják el a hosszabb magyarázatot, nem élik át a történet folyamát.

Így pillanatok alatt be lehet őket lelkesíteni, be lehet őket ijeszteni, de ez csak szalmaláng lesz, mert ők csak azt az alapigazságot tanulják meg a politikából, hogy az hazugság, azt már nem, hogy ők lehetnének azok, akik valóban változtathatnának rajta.

...s hogy ez jó,vagy rossz-e? Addig mindenképpen jó, hogy az ő életük sokkal kevésbé függ a politikától, így az számukra lehet marginális.
...de onnantól nem, hogy nem is ők lesznek azok, akik ezt a mostani mocsarat felkavarják, lecsapolják...

CyberPunK 2018.12.19. 13:06:00

@Helga Beauty Salon: Feladom, agyhalott tetves troll vagy.

David Bowman 2018.12.19. 13:06:54

@konrada: Megnyugtathatlak, hogy ez nem igaz. A melósok mindent rendesen megbeszélnek. Főleg a saját szemszögünkből.

Helga Beauty Salon. 2018.12.19. 13:15:37

@CyberPunK: Ne add fel, mondtam hogy nézd meg a videókat, ott a válasz minden kérdésedre.

Kunhalmi lefejelem az ajtot Ágnes 2018.12.19. 13:18:24

Nehez megmondani melyik ellenzeki volt a legvicesebb, egyik jobb jobb mint masik.
Vadai pityergese sem semmi, mint valami szellemi fogyatekos ovodas "elvettek a sapkamat" brubruhuhuhu.
A Gyurcsanynak kellett volna meg valamilyen kigyos jelenetet eloadni, es akkor tokeletes lett volna a nap.

CyberPunK 2018.12.19. 13:22:40

@Helga Beauty Salon: Értsd már meg, hogy törvény szerint két választásuk volt, vagy visszatartják a rendőr érkezéséig vagy előállítják a rendőr ségre. Egyik se történt. Nem, a kibasszuk az utcára, mert van már ott rendőr az nem előállítás. De ez csak akkor igaz, ha a képviselők törvényt sértettek. Az FBŐ már azzal törvényt sértett, hogy nem engedte be a képviselőket először és ők kénytelenek voltak keritésen átmászni. Ez ugyanaz, mikor a rendőrt nem engeded be felszólításra és ők betörik az ajtót. Szerinted ilyenkor a rendőr törvényt sért?

Helga Beauty Salon. 2018.12.19. 14:03:26

@CyberPunK: Az FBŐ már azzal törvényt sértett, hogy nem engedte be a képviselőket először és ők kénytelenek voltak keritésen átmászni.

Kénytelenek voltak? Erről van szó, ne verd itt a nyálad jogról rendőrökről, őrökről, az egész egy ócska provokáció volt és annyira szánalmasan ripacs módon előadva hogy az már csúcs!
Adott ez a hülyeséghalmaz és ezek után ti a biztonsági őrre ugattok!
Megkérdeznélek arról, hogy szerinted mennyire aljas dolog a képviselőktől a szerencsétlenségére aznap ott dolgozó biztonsági őröket bajba sodorni? Én csodálkozom hogy valamelyik nem rúgott bele a földön fetrengő idiótán üvöltöző hölgyekbe és urakba, illetve nem baszta orrba amikor lökdösték! Emiatt is aljas ócska tetűk voltak a képviselők, de persze te körömszakadtáig véded őket, jogról ugatsz semmibe véve hogy ők jártak el jogtalanul. Persze zsák a foltját megtalálja, hülyéket hülyék képviselnek! Kár hogy nem nagyobb az ország, nektek lehetne adni az egyharmadát, aztán éljetek azok alatt a politikusnak csúfolt csimpánzok alatt, bár szerintem nagyon gyorsan éhen döglenétek!

CyberPunK 2018.12.19. 14:08:42

@Helga Beauty Salon: Duma, arra reagálj, hogy miért sértettek törvényt az őrök. Illetve, hogy a rendőr meg miért nem állította őket elő, ha egyszer már ő maga továbbengedte a képviselőket, mert szerinte meg jogosan mentek be.

Értem, hogy nem tetszik a törvény. Azt is megértem, hogy legszívesebben megrugdostatnád azt, aki visszaél a törvénnyel, bár ezzel a szememben egy félázsiai tahó leszel. Én viszont tapsikolok az egésznek, mert miközben hülyét csinált magából pár ellenzéki legalább készült pár videó is a nyugat felé, hogy mit is jelent felénk a jogállam. Szart se.

Helga Beauty Salon. 2018.12.19. 14:16:36

@CyberPunK: " ők kénytelenek voltak keritésen átmászni. Ez ugyanaz, mikor a rendőrt nem engeded be felszólításra és ők betörik az ajtót. Szerinted ilyenkor a rendőr törvényt sért?"

A rendőr eleve a hatóság képviselője és még így is engedéllyel, illetve speciális esetekben hatolhat be magánterületre, ezt a törvény szigorúan veszi. Képviselőnek ez tilos.Te hol képezted magad így túl jogilag, a kocsmában? Egyébként az MTVA kilátásba helyezte a feljelentést és nagyon remélem hogy meg is teszik.

Helga Beauty Salon. 2018.12.19. 14:21:36

@CyberPunK: Duma, arra reagálj, hogy miért sértettek törvényt az őrök. Illetve, hogy a rendőr meg miért nem állította őket elő, ha egyszer már ő maga továbbengedte a képviselőket, mert szerinte meg jogosan mentek be.

Honnan veszed hogy a rendőrök szerint jogosan mentek be? És a rendőr eleve nem tudhatott a bent történt a képviselők által elkövetett törvénysértésekről, azok már nem voltak folyamatban hogy közbeléphessen, elő meg nem állíthatja őket, mert mentelmi joguk van! Nem tudtad ezt sem, vagy minek írod? Magyarázol itt össze vissza. Te vagy ma az ügyeletes hülye úgy látom.

konrada 2018.12.19. 14:56:24

@Kunhalmi lefejelem az ajtot Ágnes:
Próbált ő odamenni, de ott azt mondták neki: Feri, menj a p.csába...;)
süti beállítások módosítása